Autizmus szavakon túl címmel rendezett fotókiállítást és kerekasztal-beszélgetést a PTE Támogató Szolgálat és a PSZIESZTA április 8-án a BTK-n. A fotók Perecz Viktor árnyékpedagógus képei.
A fotók egy debreceni intézményben készültek, olyan autista gyerekekről, akiknek súlyos nehézségeik vannak a kommunikáció terén. Perecz Viktor fekete-fehér képekkel érzekelteti, hogy ezekben a gyerekekben milyen érzelmek lakoznak. Az is cél, hogy a látogatókat tudatosságra és empátiára nevelje az autizmussal kapcsolatban. A képek egyszerűen, ám ízlésesen voltak elrendezve.
A kiállításmegnyitó után kerekasztal-beszélgetés kezdődött, melynek keretében szó esett többek között a neurodiverzív zavarokról, illetve az autisztikus spektrumról. Utóbbi egyfajta skála, amelyen az érintett személyeket el lehet határolni: azt mutatja, hogy az autizmus nem egy leegyszerűsíthető dolog, sokszínű és sokféle, több típusa is van.
Korinek Beáta kétgyermekes édesanya, a PTE Állam- és Jogtudományi Kar munkatársa, aki szakmájában a gyermekvédelemmel foglalkozik, elmesélte, hogy milyen életutat jártak be eddig legidősebb fiával, aki aspergeres.
„Sosem fogom elfelejteni a pillanatot, amikor a kertünkben ültem és zokogtam a tehetetlenségtől, amiért az öt és fél éves fiamnak olyan dührohamai vannak, amiket egyszerűen már képtelenek voltunk kezelni és nem tudtunk segíteni neki”
– mondta. Ekkor érkezett a segítség Perecz Viktor személyében. Korinek Beáta kisfia volt az első olyan személy Magyarországon, aki mellett árnyékpedagógus tevékenykedett, vagyis olyan szakember, aki szó szerint árnyékként van a gyermek mellett, biztosítja őt, valamint instrukciókkal látja el. A fiú már 10. osztályos, hatalmas fejlődést értek el, Perecz Viktor a mai napig a legjobb barátja. Ami a szakmai oldalt illeti: a pécsi jogi karon igyekeznek olyan csoportmunkákat adni a hallgatóknak, melyek eredményességéhez mindenki olyan munkával járulhat hozzá, amiben ő jó. Ezek a csoportmunkák lehetőséget adnak arra, hogy a hallgatók kibontakozhassanak azokon a területeken, amikben ügyesek: festés, rajzolás. „Én ebben látom a társadalmi elfogadást és előrelendülést” - jegyezte meg Korinek Beáta.
Egyetemi szinten a Támogató Szolgálat segít abban, hogy megbeszélik a pedagógusokkal, oktatókkal, hogy az adott személy esetéhez mérten milyen lépések lennének szükségesek ahhoz, hogy a hallgató részt tudjon venni az órákon és teljesíteni is tudja a követelményeket. Olessák András és Zoboki-Gergely Nikolett elmondták: egyelőre csak a Bölcsészet- és Társadalomtudományi, illetve a Természettudományi karokon tudhatnak nagyobb sikereket e téren maguk mögött, ugyanakkor igyekeznek ezt a többi karokra is kiterjeszteni.
Az elmúlt hat évben Támogató Szolgálat munkatársai közös erővel dolgoztak azon, hogy a hallgatók vállalják fel, ha segítségre szorulnak és éljenek az őket megillető jogokkal.
Dr. Hajdú Tóth Kata maga is érintettként volt jelen, mert ő maga is neurodiverzív zavarokkal küzd, ahogy két pici gyermeke is. A neurodiverzitás azt jelenti, hogy az agy sokféleképpen működhet, ez viszont teljesen normális és elfogadott. Dr. Hajdú Tóth Kata, a Neurodiverz Műhely munkatársa olyan érdekességekről is beszámolt, mint például a neurodiverzív zavarokkal küzdő fiúk leginkább tárgyi fókuszáltak lesznek, míg a lányok szociálisfókuszúak. Megosztotta, hogy ő is az utóbbi kategóriába tartozott, megszállottan figyelte az embereket.
Boda Fanni, jelenleg pszichológiaszakos hallgatóként szintén érintettként vett részt a beszélgetésen. A többiek érdeklődve kérdezték őt, hogy milyen érzés így helyt állni az egyetemen, kap-e valamiféle könnyebbséget, segítséget a problémáira való tekintettel.
„Nehéz az egyetem. Lassabban megy az olvasás, a megértés, több időt igényel a feldolgozás. Mondják, hogy jár a több idő, mégsem kapjuk meg”
- ismerte el Boda Fanni. Erre Korinek Beáta reflektált, szintén a fia egyik szomorú példáját hozta fel. Az iskolában az egyik tanár szerint dr. Korinek Beáta gyermeke nem kaphat kettesnél jobb osztályzatot, mert ez azt jelentené, hogy kivételeznének vele. Valamint elmesélte, hogy a jogi karon már kötelezővé tették az oktatók számára, hogy vegyenek részt olyan képzésen, mely tanulástechnikai tudással vértezi fel a tanárokat, hogy segíthessék a hallgatókat.
Szó esett arról is, hogy a Pécsi Tudományegyetem érzékeny egyetem szeretne lenni, amely elősegíti azt, hogy a speciális igényű hallgatók könnyebben be tudjanak illeszkedni. Ám sajnos ez a fajta nézet még szinte egyáltalán nem terjedt ki az óvodákra, általános iskolákra és a gimnáziumokra. Nagyon sok iskola szelektál a diákjai között, ami azt jelenti, hogy a szülőkkel aláiratnak egy olyan papírt, amelyben le van írva, hogy nem fogadnak speciális igényű gyermeket az intézményükben és ha esetleg később derülne ez ki a gyermekről, akkor eltanácsolhatják. Nagyon kevés az árnyékpedagógus is Magyarországon, holott nagy előrelépés lenne, ha az olyan gyermekek, akik rászorulnak igénybe tudnának venni egy ilyesfajta segítséget.
Perecz Viktor egyik nagyon jó barátja, dr. Márk László fogalmazta meg a záró gondolatot:
„Ezt az állapotot ne söpörjük a szőnyeg alá, hanem próbáljuk meg az életünk részéve tenni. Betakarjuk a szemünket, próbálunk mindenkit beleerőltetni egy kockába, de egymással kellene törődnünk és az érzéseinkkel.”
Az Autizmus szavakon túl fotókiállítás április 19-ig tekinthető meg a Bölcsészettudományi Kar B épületében.
