close
CímlapKultúraLove Me Tender

Love Me Tender

A Túlélő (korábban megjelent kiadásának címe szerint Halálkultusz) Chuck Palahniuk sokadik könyve, mely “horrosszatíraként” kritizálja a fogyasztói társadalmat. Ez éppen a vallást járja körül - meg persze kicsit a szexet is, de ez a téma minden Palahniuk-regényben jelen kell, hogy legyen. Ebből a szövegből nem forgattak filmet, ellenben Varga Ádám monodrámát készített belőle. (Igen, az a Varga Ádám, aki abban a tanáros magyar sorozatban is szerepel.) A darab premierje tavaly tavasszal volt, Pécsett idén október 11-én a Zsolnay Színház keretében volt látható.


Palahniuk ezt a regényét 1999-ben írta, de meglepően aktuális. Sajnos. Ami porossá tette volna, azt Varga Ádám ügyesen átírta a 21. századra, így a monodráma szövegét finoman átszövi a jelen, még aktuálpolitikai áthallások is vannak benne. Volt egy erőteljes utalás Ruben Östlund A négyzet című filmjének egyik kulcsjelenetére.


Ez a párhuzam azért volt elképesztően találó, mert Östlund hasonló furcsa, kimondatlan, de mindannyiunk életében ott feszülő problémaköröket villant fel, mint Palahniuk. Mint hogy mivégre vagyunk a világon. Mikor/Hogy/Miért halunk meg? Mi az élet értelme? És miért nem akarjuk, hogy a problémáink megoldódjanak?

Miután megkaptuk a beszállókártyáinkat, egy olyan gép fedélzetén ülünk, melyet egy őrült szektás vezet, aki öngyilkos akar lenni. Azt előre leszögezi, hogy nem lesz bántódásunk: kitesz minket valami szigeten, aztán - miután a pilóta is kiugrott - annyi a dolgunk, hogy meghallgassuk élettörténetét, mielőtt az üzemanyagból kifogyott gépmadár belecsapódik az óceánba. 
A gépet Tender Branson vezeti.


A szektából szolgálatra a külvilágba küldött Tenderek (igen, mindet így hívják) gépekként végzik a munkájukat, a legtöbben inasként vagy takarítóként. (Egyébként a tisztítási tippek közül a könyv olvasása után néhányat kipróbáltam, és működnek. Igaz, a zongorabillentyűkről még sem vért, sem ondót nem takarítottam.)

Ez megy addig, míg az örök ígéret földje, a halál el nem szólítja őket. És itt konkrét telefonüzenetekre kell gondolni a szektától, hogy most ugorj le valahonnan, kösd fel magad, vagy vagdosd magad halálra.
Sokan nem fognak egyetérteni velem, de nekem meggyőződésem, hogy a morbid képeket és fricskát mutató jeleneteken túl (a kihalt szekta után maradt telek kidobott szexjátékok lerakója lett), ez a darab a szeretetről és a szerelemről szól. Ebből szegény Tendernek egyetlen valós csillanás jut: azt gondolom, egyedül a bátyja szereti őt. Úgy gondolom, minden hajmeresztő és csúfondáros szövege mögött Palahniuk örök romantikus.


A díszlet minimális, a jelmez okos, de a szöveg sodor minket végig. Varga Ádám párbeszédeket volt képes úgy előadni, hogy fel sem merült bennem, hogy a beszélőkhöz két külön színész kellene. 
Varga Ádám színész.
Varga Ádám monodrámaíró.
Varga Ádám rapper.
Varga Ádám egyszemélyes film.
Varga Ádám, aki képes volt 80 percet úgy kitölteni, hogy meglepődtem, hogy milyen hamar vége lett.

És azóta azon tűnődöm, hogy vajon a gyermek-rabszolgatartással és mindenféle borzalommal vádolt szekta-e az, ami felháborító és elítélendő vagy mi, a külvilágban, akik hagyják, hogy minden mocskunkat eltüntessék a szemünk elől, és onnantól a mi szemetünk más gondja.


 

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni