A pécsi egyetem alapítását szekkó formájában megörökítő Dudits Andor pályájáról tartott előadást Reisz T. Csaba történész (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) a Múzeumok Éjszakájának keretében az Egyetemi Könyvtár Szepesy úti épületében, június 24-én, vagyis pontosan aznap, amikor
Dudits 151. születésnapja
lett volna.
A helyzet az, hogy még a Wikipédia szócikkéből és a Facebbokos emlékoldalból sem tudhatunk meg annyit, mint amennyit a teltházas előadásra érkezett érdeklődők megtudhattak szombaton – Reisz T. Csaba viszont érezhetően elkötelezett kutatója Dudits Andor életének és művészetének.
Ami pedig a művészt illeti: a Rákóczi aulában látható szekkón kívül
több kapcsolata is volt Péccsel:
az egyik például az, hogy egyik olasz és dalmát felmenőkkel rendelkező őse, Dudits András itt volt püspök. Az egyházmegyei tisztségről azért kellett lemondania, mert megnősült – ami várható lehetett volna annak alapján, hogy a papi nőtlenség eltörlésének egyik hazai szószólója volt. A képzőművész Dudits egyébként pályája során talált alkalmat arra, hogy ezt az elődjét megfesse: ez a Magyar országos Levéltár szekkóján látható.
Édesapja, Dudits Miklós a homeopátia második magyarországi elkötelezettjeként a családi vagyont e gyógyítási eljárás népszerűsítésére költötte, ami nem volt pozitív hatással a család életére. Szüleiről viszont nem kisebb művész, mint Munkácsy Mihály készített portrékat.
Ehhez képest Dudits Andor követte a korabeli, művészektől elvárt képzési struktúrát: tanult Bécsben és Münchenben, majd Budapesten is Benczúr Gyulánál. A nagyközönség előtt 1890-ben debütált
Rendelő órában (Klinikai ambulatórium)
című képével. Karrierje vége felé jó dramatikus érzékkel az egyik utolsó szekkóján ismét feltünteti ezt a címet – egyfajta sajátos keretbe foglalva munkásságát.
Korai munkái között leginkább ún. zsánerképeket találunk, melyek a mindennapi élet mozzanatait mutatják be, de készít könyvillusztrációkat is. A Haynald Lajos-ösztöndíjat elnyerve egyháztörténeti művekkel foglalkozik, a milleniumi ünnepségek kapcsán kiírt pályázatok pedig a történelem nagyobb eseményei felé terelik figyelmét. Egy sikeres pályázat keretében festhette meg a Kardvágást is, mely a Parlament delegációs termét díszíti.
Önmagát ún.
experimentáló, kísérletező művésznek nevezi,
azaz a stílust tekintve sokféle arcát mutatja.
A kassai Szent Erzsébet dómban megfesti Rákóczi életének főbb jeleneteit. 1923-ban Tiszapüspökin fest, s ezt követően kezd el dolgozni a pécsi szekkón, mely a mai napig az aulát díszíti. Erről Pálmai Dóra írt részletesebben a PTE Egyetemi Könyvtár Történeti Gyűjtemények Osztálya blogján.
Az Eskü a Vérmezőn című művén megfesti Horthyt, mely révén ugyan elnyeri a két világháború közti állami szervek támogatását, ám éppen ezzel zárja ki magát az 1945 utáni hivatalos művészettörténetből. Annak ellenére sem írnak róla, hogy Dudits Andor
kora legjobban foglalkoztatott művészének számított.
Így lehet, hogy sok alkotása nincs meg, s bár az utóbbi években festményei iránt fellendült a kereslet, igencsak lehetséges, hogy vannak még rejtőzködő példányok. Ami a falfestményeket illeti: van, amelyet sikerült felújítani, de van, ami az enyészeté lett, vagy forrás hiányában azzá válhat. Amik esetleg még előkerülhetnek, azok az ún. freskókartonok, melyek a leendő freskó egy az egyben készült mintái.
„Értékesek, kérem, figyeljék és jelezzék, ha találkoznának egy Dudits-művel”!
– kérte előadása során többször is Reisz T. Csaba. A művész születésének 150. évfordulójára sem sikerült emlékkiállítást szervezni neki, bár a gellérthegyi kelenhegyi alkotótelepen a többi festő emléktáblája közé az övé is felkerült.
Reisz T. Csaba egy Prezit is nyilvánossá tett Dudistról és családjáról, ám ez a részletgazdag prezentáció messze nem adja vissza a történész briliáns előadói stílusát.
