close
CímlapKultúra„Mindig is az életem része volt a zene.”

„Mindig is az életem része volt a zene.”

2022. május 04.

Gara Bellával készítettem interjút, aki 2022-ben a PTE Hangja lett. A címet rangos szakmai zsűri ítélte oda a számára április 28-án, a pécsi Expo Centerben. 

Bella kiskorától kezdve több hangszeren is tanult játszani, először hegedűn, majd zongorán, de végül, ami igazán megfogta, az a gitár lett. Ez a hangszer áll jelenleg is a legközelebb a szívéhez. 12-14 évesen vetette bele magát az éneklésbe, melynek első nagy próbája 2013-ban a Balaton Hangja verseny volt, ahol harmadik helyezést ért el. Ezután többször is fellépett, egyebek között élőzenés kísérettel is. Három évvel ezelőtt kezdett el komolyabban foglalkozni az énekléssel, ezért Bukszár Márta, énekmester- operaénekestől vett énekórákat itt, Pécsen. Vele ért el nagyobb sikereket. 2020-ban az Arany Violin, majd idén a PTE Hangja énekversenyeken ért el első helyezést.
Sikeresen tudja összeegyeztetni a tanulmányait a zenével, mert családja, oktatói segítőkészek és mindenben támogatják, amiért nagyon hálás. Igaz, hogy nem Pécsen, hanem Nagyatádon él, de ez semmiben nem hátráltatja, mivel a két város közel van egymáshoz, így bármikor könnyen le tud ide látogatni, ha úgy hozza a szükség.
Számára a zene, többek között, kikapcsolódás, ami feldobja az unalmas perceket. „Ha tanulás közben szünetet tartok, akkor is

énekelni szoktam, olyan ez számomra, mintha sétálnék a friss levegőn egy napsütötte délutánon, vagy mintha meginnék egy kávét, feldobja a napomat.”

Szerencsére a versenyre való felkészülés sem ütközött semmilyen akadályba.

A rendezvényt a résztvevők szerint is profin szervezték meg. “Még mindig a verseny hatása alatt vagyok, akkora élmény egy ilyen eseményen részt venni. A stábbal is remekül lehetett együtt dolgozni. Eszméletlen volt a pörgés.” A fények, a zenekar és a füstgép lenyűgöző hangulatot teremtettek. Bella elárulta, hogy kifejezetten nagy öröm számára, hogy egyedüli gyógyszerészhallgatóként még az utolsó évében sikerült nyernie. Hiszen egyes híresztelések szerint ez az énekvetélkedő a Karok versenye is egyben, így még saját Karja hírnevét is öregbíteni tudta.

“Nagy büszkeség, hogy én viselhetem ezt a címet.”

Mi sem bizonyítja jobban, mint az elért eredményei, hogy tehetséges énekesnő.
Az első helyezése után remélhetőleg több egyetemi felkérésre is számíthat, hogy csodás hangjával kápráztassa el a különböző rendezvényeken a közönséget. 


Korábban és most is hobbiként tekintek a zenére, hiszen a hivatásom a gyógyszerészet, de egyre nagyobb hangsúlyt kap az életemben az éneklés.” Bella elmesélte, hogy ez a változás annak is köszönhető, hogy zenei körökben egyre több emberhez jut el, és ismer meg, ezért a zene szerepe is nő a mindennapjaiban. Egyre több helyre hívják fellépni, és így egyre több ember számára tud örömet okozni az énekével. “Hobbinak hobbi maradt, de sokkal szervesebb része az életemnek az éneklés most mint 5-6 vagy 10 évvel ezelőtt.”
A jövőben szeretne további ismeretségeket kötni, és zenészekkel megismerkedni, akikkel akár majd együtt is tud dolgozni. 

Nagy álmom, hogy egyszer, akár egy másik zenésszel együttműködve, megszülethessen a saját dalom.” 

Adrián Luca

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni