close
CímlapKultúraMűvészeti képzés a határon túl és innen

Művészeti képzés a határon túl és innen

2020. szeptember 30.

Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, Potápi Árpád a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Mikes Éva a Dél-dunántúli Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosa, Miseta Attila a Pécsi Tudományegyetem Rektora és Lengyel Péter a PTE Művészeti Karának Dékánja tartott egyeztetést a Határon túli és a diaszpórában élő magyar fiatalok művészeti képzési lehetőségeiről a felsőoktatásban témában. A Művészeti kar dékánját kérdeztük a megbeszélésről.

A PTE Művészeti kara szeretne határon túli képzéseket indítani  - kezdte Lengyel Péterrel a PTE Művészeti kar dékánja -, elsősorban Erdélyben, a Sapientia egyetem közreműködésével. Még a COVID-időszak előtt sikerült a megállapodás sarokpontjairól megállapodni, hogy az miként, s hogyan történhet. Erdélyben a magyarországi felsőoktatási intézmények kizárólag a helyi magyar felsőoktatási intézményekkel együttműködve jelenhetnek meg. Az volt a szándék, hogy a határon túli magyaroknak ne kelljen azért Magyarországra utazni, hogy magyarul tanulhassanak, illetve ha erdélyi képzésbe kerülnek, akkor ne kelljen azon izgulniuk, hogy magyar anyanyelvű mesterhez kerülnek-e – ott képzőművészeti, zeneművészeti területen nincsen magyar nyelvű képzés néhány szakot leszámítva. A Sapientia Egyetemen található egy film-fotó-média alapszak illetve sikerült akkreditálniuk a népi énekes képzést.

„Mi a meglévő szakjainkat ajánlottuk az egyetemnek, Sepsiszentgyörgyre vizuális képzést (szobrász- és festőművészképzés) vinnénk – mondta Lengyel Péter -, épp egy új kampuszt építenek, így szerencsés pillanatban lépünk be a képzésbe, számolnak velünk a kialakításnál. A kolozsvári helyszínen a népi énekes képzést egészítenénk ki népi hangszeres képzésekkel.

Az együttműködés harmadik szálon is fut, az említett film-fotó-média alapképzést szeretnénk itt Pécsett indítani – mondta a MK dékánja -, duális formában a Sapientia egyetemmel közösen. Ez azért fontos, mert a művészeti karon három művészeti ág képviselteti magát. A képzőművészet, alkalmazott művészetek és zeneművészet, ezt szeretnénk kiegészíteni színház-, tánc-, és filmművészeti képzésekkel is. Így Magyarországon egyedülálló módon mi lennék az a felsőoktatási képzőhely, ahol minden művészeti terület képviselve van. Budapesten az önálló művészeti egyetemeket nem fogják összevonni, vidéken pedig nincsen más művészeti kar, amelynek reális lehetősége lenne arra, hogy ezt megvalósítsa. Ez a pécsi közegnek, kulturális háttérnek köszönhető. Kolozsváron hagyományosan erős a filmes képzés, most az ottani egyetem tud nekünk segíteni, hogy méltó alternatívát tudjunk nyújtani Budapesttel szemben. Már sikerült megállapodást kötnünk egy Nagykozárban működő filmstúdióval, aki az infrastruktúrát fogja biztosítani a képzésünkhöz.

A mai megbeszélésünk apropója is az volt, hogy a lehetőségeket sorra vettük. Szóba jött még az is, hogy a diaszpóra Magyarországát hogy tudjuk megszólítani – mintegy 2,5 milliós létszámról beszélünk – és hogy tudjuk visszacsábítani őket, hogy itt tanuljanak, akár a kulturális identitásuk megőrzése végett. Mikes Éva, kormánymegbízott is résztvevője volt a megbeszélésünknek – mondta Lengyel -, vele a helyi kreatív ipar megerősítéséről beszéltünk. A Moholy-Nagy Egyetemen kívül csak a PTE-en van alkalmazott művészeti képzés, ezért ezekre a képzésekre épülve kreatív ipari központ alapulhatna. Természetesen nemcsak a művészeti képzésre alapulva, hanem az összegyetemi léptékben gondolkodva.

Balogh Robert

Balogh Robert

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni