Gyuricza Gergely mozgalmas, dinamikus pop art festő, aki gazdaságpszichológusként végzett a PTE-en. Rövid ideg dolgozott a segítőszakmában, majd a gazdasági területen ért el sikereket tanácsadóként, de évek óta főként csak fest.
Miért a pécsi egyetemet választottad?
Ha viccesen akarnék válaszolni, akkor azért, mert itt tudtam a legtávolabb lenni a szüleimtől, anélkül, hogy átkeltem volna a Dunán. Észak-nyugat Magyarországról származom egy kis faluból, onnan Pécsett található legtávolabb egyetem. Jó viszonyom volt a családdal, igazából csak önállósodásra volt szükségem. 2006-ban kezdtem el a pszichológia szakot, olyan közösségre találtam itt, amit megszerettem. Pécs egy toleráns, mediterrán hangulatú város, nyitott kulturális közeggel.
Hamar gyökeret vertem itt, megismertem a törzshelyeket.
Legyen akár sport, kultúra vagy vallás, megtaláltam azt a befogadó közeget, ahol otthon érezhettem magam a városban.
A magánéletem nehéz leválasztani a történetemről. Elsőévesen jelentkeztem demonstrátornak, fel is vettek, így a tanszéken segédkeztem. Intellektuális kihívás volt a pszichológia szak, bődületesen sok szakirodalmat kellett idegen nyelven átolvasni, rengeteg elfoglaltságot jelentett, kutatni, szakkollégiumba járni, OTDK-ra jelentkezni… Hamar szocializálódtunk a tudományos közegbe, a pszichológia egy megfigyelés alapú természettudomány. Empirikus megfigyelést alkalmaz az ember megismerésére, tessék felnőni a feladathoz. Ijesztő volt egy kisebb, zártabb, falusi közegből indulva. Sajnos egyetem elején elvesztettem édesanyám. Innentől embert próbáló időszakot éltem meg. Volt egy rosszul fizetett főállásom, mellette dolgoztam gyárban, pultos voltam, futárkodtam, kutatásokat vezettem, próbáltam az egyetemi elvárásokat teljesíteni… Csodával határos, hogy el tudtam végezni a pszichológiát. A mesterképzés már könnyebb volt, akkor sem vetett fel a pénz – az árvaellátás mellett alkalmi munkákból éltem - de az a személyre szabott, kiscsoportos képzés amit a PTE nyújtott nagyon építő volt. A gyász feldolgozásában is segítettek a tréningek. Multiknál kezdtem dolgozni, emellett megmaradt a szakmai kapcsolatom a PTE-vel, de az a tervem sajnos nem sikerült, hogy az életem a tudománynak szenteljem.
A forprofit szféra magába szippantott?
Már nem ott dolgozom, de félévente váltogattam az állásokat gazdasági területen, ahol épp jobban fizettek, de az sem világmegváltás. Nagy projektekben vettem rész. Az angoloknál van egy Paks 2-höz hasonló atomerőmű projekt, igaz, kétszer akkora, náluk is dolgoztam. Az erőműbővítési projekten belül én vittem az IT beszerzéses loftot, ami azt jelentette, hogy 530 millió Fontot kellett elkölteni. Ez egy prémium projekt volt, 14 beszállítóval a világ minden tájáról, 60 embert irányítottam. De harmincévesen örömmel léptem ki ebből a világból, hazajöttem és itthon vagyok, az alkotásra fókuszálok.
Amilyen tudást Pécsett szereztél, az segít a munkádban?
Amikor még a gazdasági tanácsadást végeztem, 80%-ig abból a tudásból éltem, amit Pécsett, az egyetemen összegereblyéztem. Néha tartok órát a PTE-en, ha visszahívnak. Hallgatóként több műhelymunkát kellett írni, mini-szakdolgozatokat. Egy rendes, tudományos empíria úgy néz ki, hogy egy jelenségről alkotsz egy hipotézist, megfigyeled, adatot gyűjtesz, statisztikailag elemzed, megvitatod, bevezetést írsz, a szakirodalmat összeveted, majd levonod a következtetéseket. Ez a standard módszertan. Az üzleti életben ez bomba tudás, rengeteg problémát lehet így megoldani: ezt a tudást végtelen ezer Euróért el lehet adni a cégeknek. A Pécsett összeszedett tudásom abszolút releváns, kurrens értékű. Nem tudom eléggé dicsérni érte ezt a rendszert.
A művészethez való fordulásod mennyire volt terapikus jellegű?
Egyértelműen a traumából indult ki. Amikor édesanyámat hosszú betegség után elvesztettem eléggé eltávolodtam önmagamtól, nehezen tudtam megélni a gyászt. Az egyik tanárom látta, hogy vagyok, próbált rávenni egy beszéd alapú terápiára, de annyira friss volt az élmény, hogy érzelmileg nem volt hozzáférhető szavakkal. Ezért művészetterápián kötöttem ki, ahol mivel nem volt pénzem, ingyen foglalkoztak velem. Ez egy felszabadító folyamat volt, rájöttem, hogy érdemes figyelni az érzésekre. Ennek van egy módszertana, jobban éreztem magam tőle a testemben, javultak a baráti kapcsolataim. Ez volt a festészetem genezise. Azóta is önismereti témájú kérdéseket vetek fel, azokat próbálom megérteni.
A megfigyelés tárgya számomra mindig egy ember.
Portrékat, aktokat festek. Hoztam a pszichológiai identitást, továbbra is az embert akarom megfejteni. Ennek sok útja van, én a művészetet választottam.
Most mit festesz?
Két és félméteres méretű portrésorozaton dolgozom. A tenyérnyi arcot felnagyítom, grandiózus hatású egy kép, 10 hónapja dolgozom a sorozaton.
