Most jöttél meg Amerikából, műveid jelen vagy a világ legjelentősebb galériáiban, egy munkád a közelmúltban bekerült a New York-i Corning Museum kortárs tárlatára. A csúcson vagy?
Olyasmi. De hiába kerül be az ember a Corningba, ez még nem minden és főleg nem lehetek elégedett. Ettől önmagában még nem jönnek a megrendelések. Jól hangzik persze, csak azt azért látni kell, hogy minél nagyobb a piac, minél keresettebbek a munkáid, annál több pénzt is kell bele invesztálni. Belekerültem egy mókuskerékbe, nemzetközi értelembe véve is, ahonnan már nincs kiút, nem mintha ezt keresném. Megyek előre.
A művészi lét több színterén kipróbáltad magad pályád kezdetén: gyerekkorodban tűzzománccal kezdtél, középiskolában díszkovácsnak tanultál, de belekóstoltál a zenébe és a színjátszásba is. Hogy kötöttél ki az üvegnél?
Gáspar György, Free Willy
Kaposváron Sigmond Géza - aki azóta sajnos már nincs közöttünk - indította be az üvegszakot középiskolai szinten. Itt gondoltam készülni egy évet az Iparművészeti Főiskola felvételijére. Kinéztem magamnak a grafika szakot, ahol a felvételin Géza bácsi elkapott, és azt mondta: „Tudod mi az üveg? Nem? Nem baj, ide gyere!" Semmi közöm nem volt az üveghez addig. Másnap kimentünk Bárdudvarnokra az alkotótáborba: öntötték, fújták, vágták, rogyasztották az üveget, teljesen kész voltam... Ott találkoztam először öntött szobrokkal is. Mondjuk, ha ugyanez a textillel történik, lehet textiles leszek.
Van a jelenlegi műtermednek valami sajátosan kelet-európai bája...
Kétségtelen. Gyakran összejövünk itt barátokkal, kollégákkal, ebben nagyon sok élet van. A probléma ott jelentkezik, amikor látom, hogy a nyugat-európai kollégák milyen high-tech körülmények között dolgoznak, miközben nekem csak ez a negyven négyzetméteres szuterénem van. Innen kell versenybe szállnom.
Mintha disznóólban tartanám a versenylovat.
Azért az nem rossz érzés, hogy ettől még ott vagy a világ élvonalában nem?
Mindig érdekelt, hogy mi itt, miért tartunk itt ahol, Kelet-Európában. Menni, maradni, panaszkodni, sírni, inni, ez az édes-bús magyar virtus, hát nekem ebből elegem lett! Másfél két éve óriási változás van körülöttem, fel sem fogom még.
Uranium IV. 2012. - Elton John Art Collection
Az, hogy Elton John vette meg egy munkádat mennyire volt hatással a piaci érdeklődésre?
Egy volt a sorban. Vagy két tucat médium hírt közölt erről. De ez egy régebbi történet, vagy három éve történt, érdekes, hogy évekkel később lett ebből itthon hír. Amúgy nem kell ezt túldimenzionálni: megállt a szalon előtt, kiszállt Johnny, bement a szalonba, ahol ötméteres távolságból mutatott négy műtárgyra, amibe én is belekerültem, az asszisztens kártyával fizetett és mentek tovább. Azt sem tudja, ki vagyok. Itthon meg olyanokat kérdeztek tőlem, hogy mióta vagyok Elton John barátja... Nem nagyon tudtam ezzel mit kezdeni akkor sem.
Ez a sztárság?
Az. Vagy annak a csírája. És nehéz ezt kezelni, érzem a személyiségromboló hatását: nem az a bohém figura vagyok most, gyakorlatilag megszűnt a szabadidőm mint olyan. Pedig nyitott, társasági ember vagyok. Illetve voltam.
Hogyan tovább?
Fent kell tartani a rendszert és ez csak egyre nagyobb befektetéssel lehetséges - minden téren. Most jöttem meg Amerikából, ahol egy hónapig volt kurzusom. Most annyi munkával vagyok adós, hogy legalább két hónap mire visszatornázom magam. Mindenképpen kell változtatnom: nagyobb műtermet bérelek, felveszek még egy kollégát, így már ketten segítenek be. A feleségem intézi a levelezéseket. Közben én vagyok az anyagbeszerző, menedzser, családapa, munkára egyre kevesebb az idő. Igen, ez most a fordulópont úgy érzem.
Édesapádról szinte mindenhol megemlékezel. Ő adta a kezdő lökést a pályán?
Apám robbantómester volt a Pécs közeli uránbányában, Petőcz aknán. 1200 méter mélyen dolgoztak, 48 fokban, három műszakban. Neki mindig nagy fájdalma volt, hogy nem lett képzett művész. Nyaranta fafaragó táborokba járt, előfizetője volt a Művészet című folyóiratnak, amit máig őrzök. Nekem az volt a mesekönyv. Én is művész akartam lenni, de nem értettem az egészet, mert a folyóirat tele volt drámával: háború, vér, Dózsa az izzó vastrónon. Miközben a mi életünk rendben volt, pingpongoztunk, öltöztethető katonáim voltak, kempingbiciklim, minden oké, hogy leszek művész, ha nincs dráma? Apám közben felépített két nyaralót, volt szőlőnk, faragott, gombászni járt. Ő ajánlott be tűzzománcozni is. Felnőtt fejjel fel sem fogom, hogy volt energiája minderre. Persze ennek ára volt: 49 évesen meghalt rákban.
Gáspar György, Scud I. 2008. KOGART gyűjtemény
A popkultúra erőteljesen jelen van a munkáidban, ez is a gyerekkorból jön?
Az Iparon kurzusunk volt Schrammel Imrével, aki egyszer fellengzősen kijelentett valami olyasmit, hogy "ugyan már mit akarnak maguk portrékkal, Michelangelo ötszáz éve kifaragta márványból a Dávidot, maguk csak egy nyeszlett tévés generáció." Rájöttem, hogy igaza van. Az vagyunk, tévés generáció, és akkor mi van? Ez is tud ugyanolyan kincs lenni. A Birodalom Visszavág magyarországi bemutatóját a kertmoziban néztük, két nappal előtte megvolt a jegyünk rá. A premier után pár héttel az egyik srác a lakótelepen, akinek az apja kamionsofőrként dolgozott, nyugatról hozott egy Millennium Falcon makettet. A srác megmutatta nekünk a panelház második emeleti ablakából, mi pedig falkában lent könyörögtünk, hadd mehessünk fel megnézni. Nem lehetett...
A mai napig azt érzem, nekem meg kell csinálnom a saját űrhajómat.
Ugyanakkor Martyn Ferenc, Lantos Ferenc, Keserű Ilona munkássága Pécshez erősen kötődik, az ő szellemiségük már gyerekkorunkban jelen volt. Hogy két vonallal is ki lehet fejezni érzelmeket, kockák között is lehet intimitás. A kérdés számomra az volt, hogy hol jelenek meg én, ebben a geometrikus rendszerben. Így jött létre az én GEO POP-om.
Gáspár György / Fotó: Csortos Szabolcs
Intenzív színhasználat jellemző a munkáidra. Ezek mikor jelentek meg?
Pályám kezdetén én féltem a színektől. A Line sorozatban még csak sötét és transzparens témák jelentek meg, ami csak arra kellett, hogy érzékeltetni lehessen a plasztikai különbségeket. Később Csehországban találkoztam a radlói olvasztós üveggel, amelyekre jellemzők a nagyon intenzív színek: pinkek, vörösek, magenta, ekkor kapott el ez az áramlat igazán.
Ha már a pécsi mestereket említed: a PTE Művészeti Karának doktorandusz hallgatója vagy. Hazahúzott a szíved?
Az is. Nagyon frissnek találtam az itteni közeget, óriási lehetőségekkel. Létre lehetne hozni Pécsett egy nemzetközi jelentőségű holland típusú akadémiát is, látok benne perspektívát. Ugyanakkor nagyon törékenynek is látom az intézményt. Ehhez kell a tűz, és ezt nem érzem mindenhol. A kurzusomon olyan sóhajokat hallottam, hogy hihetetlen, mondtam is a gyerekeknek, ezzel a tempóval végük lesz. Az nem működik, hogy majd végzek az egyetemen és onnan építem fel magam. Amerikában - csakhogy párhuzamot vonjak - a hallgatók szétdolgozzák magukat, ha lehetőséget kapnak. Volt azért jó élményem is: a kurzus végén ketten is odajöttek hozzám, elmesélték az üveges kísérletek eredményeit, nagyon lelkesek voltak!
Gyorgy Gaspar, Lightspeed 2014. - Corning Museum of Glass
Mit csinálnak máshogy Amerikában?
A pop náluk beragadt. Megcsinálják az óriás jégkrémet üvegből fognyomokkal, óriási technikai bravúrokkal. Huszonéves széttetkózott csajok úgy fújják, úgy nyúlnak az üveghez, hogy elképedek. Viszont senki nem tudja, mit csinál. A demokrácia olyan fokú az oktatásban is, hogy ezeknek a gyerekeknek soha senki nem mondhatta meg, hogy figyelj ez gáz. Ilyen szempontból unikum voltam Amerikában, mert tudtam azt mondani, hogy nem. Mindezt egy kurzuson, amiért nagy pénzeket fizettek. Aztán jó esetben gondolkodik rajta, és rádöbben, hogy úristen, tényleg működik máshogy is: nem feltétlen kell kifaragni a gördeszkás fiút, ha sebességet, a dinamizmust akarom kifejezni, működik ez geometrikus formákkal is.
Min dolgozol most?
Idén még megyünk a feleségemmel Hollandiába egy közös kiállításra, aztán lesz a budapesti Art Market, a brüsszeli Design Market, de ami a legfontosabb ebben az évben, az a Chicago Habatat Galleries SOFA Expo-ja novemberben, ami tulajdonképpen a belépőt jelenti az amerikai piacra.
Gyorgy Gaspar, White Fission 2015.
Közel két évtizede elkerültél Pécsről, hogyan látod most a várost?
Ritkán járok itthon, lényegében csak látogató vagyok, a család és az egyetemi tennivalóimon kívül másra nincs időm. Persze látom, hogy szépül a város, az Európai Kulturális Főváros projekt sok változást hozott, élhető a város.
Budapesten már nincs jelen az a fajta közösségi élet, ami Pécsett még megvan:
ülünk a teraszon, bort iszunk, az emberek jönnek, mennek, megállnak, beszélgetnek. Ez nekem nagyon tetszik.
