close
CímlapKultúraTolvaly Ernő Festészeti Díj 2023

Tolvaly Ernő Festészeti Díj 2023

2023. március 12.

Tolvaly Ernő Munkácsy-díjas festőművész, egyetemi tanár emlékére Dr. Colin Foster, a PTE Művészeti Kar volt dékánja 2010-ben festészeti díjat alapított a kiemelkedően tehetséges festőművész hallgatók támogatására, melyet idén március 8-án adtak át a Nádor Galériában.

A kar Képzőművészeti Intézete és Hallgatói Önkormányzata szintén csatlakozott egy-egy díjjal a kezdeményezéshez.
A díj 2010 óta évente a tavaszi szemeszter elején adják át, a díjazottak kiválasztása szakmai zsűri döntése alapján történik. A Festészet Tanszék mesterei a díj átadását megelőző év kiemelkedő szakmai teljesítménye alapján javasolják hallgatóikat a pályázaton való részvételre. Ebben az évben II. díjat nem adott ki a zsűri, mert két hallgató pályamunkáit a zsűri azonos szavazatszámmal értékelte, mindkettőjük szakmai teljesítményét I. díjjal jutalmazta.

I. díj    CSONDOR RÉKA III. éves hallgató
            Mester: Nemes Csaba

I. díj    KULIFAI BOLDIZSÁR III. éves hallgató
           Mester: Somody Péter

III. díj BOROS JÁNOS MIHÁLY IV. éves hallgató
            Mester: Ádám Zoltán (1959 – 2022)

A kiállítás a Nádor Galériában március 24-ig tekinthető meg, hétfőtől péntekig 14-től 18 óráig.

 

Balogh Robert

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni