Zsolnay Teréz áll Tolvaly Ferenc legújabb regényének központjában, s az ő története révén nyerhetünk betekintést a család, a gyár, Pécs, Magyarország és a korabeli Európa történelmébe.
A könyvbemutató stílusosan a Zsolnay Kulturális Negyedben volt, ahol Törő István művészettörténész kalauzolta végig az érdeklődőket a Gyugyi-gyűjteményen. Talán kevésbé köztudott, hogy miért is van szükség a világot felölelő komoly kutatómunkához azért, hogy egy helyben található gyár termékeit össze lehessen gyűjteni. Az ok az, hogy a Zsolnayak külföldi kiállításokon is megmutatták alkotásaikat, s külön, ezen alkalmakra készített egyedi tárgyaikat ott el is adták, így gyűjtemény darabjait Gyugyi Lászlónak a világ minden tájáról úgy kellett “összevadásznia”.
Mindemellett Törő István arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországról gyakrabban asszociál a Zsolnay névre egy külföldi, mint gondolnánk. A fejlődési irányokat, innovatív kísérletezgetést látva arra gondoltam: még jobban meg kéne becsülnünk az utolsó kis porcelándarabkát is, mely nagyanyáink üveges vitrinjeiben lapul a nippek között, ünnepi alkalmakra tartogatva. A Zsolnayak alkotásai és a hozzájuk kötődő történetek is okot adnak az ünneplésre.
Tolvaly Ferenccel az impozáns gyűjtemény bemutatása után, a Griff kávézó teraszán beszélgettünk.
Jó érzéke van ahhoz, hogy a személyiségfejlődést ábrázolja, hiszen korábbi regényei is a lelkek útjairól szóltak. Miért éppen a Zsolnayakat választotta legújabb témájául?
A posztmodern irodalomban nincsenek történetek. Minden mozaikkockákra hullik, amiket nagyon nehéz összerakni. A professzorom a Müncheni filmakadémián viszont arra biztatott, hogy ne érdekeljen a posztmodern, hanem inkább próbáljak meg történeteket mesélni. Régóta foglalkoztat az, hogy családregényt írjak, s leginkább a saját családom, a Tolvalyok történetét akartam megírni. Az 5+1 világvallást bemutató regényfolyamom felénél jártam, s nem éreztem, hogy éppen most kell ebbe belevágnom. A húgom viszont, aki művészettörténész és Pécsett volt a 2010-es Pécs Európa Kulturális Fővárosa projekt indulásakor, folyamatosan arra biztatott, hogy írjam meg a Zsolnay család történetét. Amikor találkoztam Zsolnay-Mattyasovszky Zsófiával, a gyáralapító ükunokájával, ő elárulta nekem, hogy dédanyjának van egy családtörténeti írása, majd később lehetőségem volt bele is tekinteni ebbe a háromezer oldalas, gót betűkkel írt német nyelvű szövegbe. Egy női lélek csodálatos fejlődését láttam meg ebben a szövegben. Egy olyan emancipációs folyamatot, mely akkoriban, a 19. század második felében Berlinben vagy Párizsban volt talán elképzelhető, az Osztrák-Magyar Monarchia vidéki városában egyáltalán nem. Ez fogott meg. Éreztem, hogy itt olyan lélekfejlődésről van szó, ami a maga korában egyedi. Ekkor kezdtem el foglalkozni a Zsolnay családdal és annak történetével. A már említett ebben a kéziratban találtam meg azt is, ami a könyv címe is, a Zsolnay kódot. Hiszen Teréz konkrétan leírja: édesapám kódja - majd egy betűkből és számokból álló sor következik. Tehát van Zsolnay-kód. Ez talán még a művészettörténet számára is újdonság.
Milyen arányban van jelen a szövegben a fikció és Zsolnay Teréz naplójának eredeti szövege?
A naplóból csak tényeket vettem át, minden más képzelt napló, amit én írtam, a kerettörténet is az én művem. De a naplóban van egy-egy olyan mondat, egy-egy utalás, ami egy írónak nagyszerű lehetőség kidolgozni, hiszen irányt mutatnak. Majdnem hat évembe került feldolgozni ezt az anyagot és megírni a regényt, ami nem egy nagy időtáv ahhoz képest, hogy a család bemutatott története 160 évet ölel fel.
Milyennek képzeli az akkori Zsolnayakat? Milyen típusú család volt?
Tudatos, okos, tehetséges és hatalmas akaraterővel rendelkeztek - úgy gondolom, ez nagyon különleges kombináció.
Zsolnay Vilmos úgy fogalmazott: akaraterővel, reménnyel, szeretettel és munkával minden megvalósítható.
Ez ugyanúgy érvényes a Zsolnay család második, harmadik, negyedik, ötödik generációjára, s úgy látom, hogy az ötödik generáció is tartja magát ezekhez az alapelvekhez.
Itt Pécsett létrejött egy világraszóló csoda. A Zsolnayak sikere nemcsak az Osztrák-Magyar Monarchiát, de egész Európát is kinőtte, hiszen New Yorkba, Tokióba ugyanúgy szállítottak, mint az európai nagyvárosokba. Ez pedig csak úgy volt lehetséges, ha ismerik a világot, hiszen ezzel lehet kilépni saját kereteinkből. Zsolnay Vilmos már Bécsben tanult, a fia pedig Grazban - a párizsi világkiállításon már ez a fiú képviselte édesapját, és vette át nevében a becsületrendet - gondoljunk csak bele: egy tizenhét éves fiú Pécsről. Micsoda dimenziók! Ma is megremegünk, mert ezzel a fokú tudatossággal ma már ritkán lehet találkozni.
Hat évig dolgozott ezen a könyvön, hosszú folyamat zárul most le. Mi a következő témája?
Ó, a témák, mint versenylovak állnak sorba, és amelyik gyorsabban fut, annak a hátára pattanok fel – ez így volt a Zsolnay kód esetében is. Régóta foglalkoztatnak a Seuzo-kincsek, több mint tíz éve kutatok már ezzel kapcsolatban. Nyilván a Tolvaly család története is egy versenyló, de az mindig ott van, szépen legelget a mezőn – lehet, hogy nem fog elszaladni, és megvár engem.
Tolvaly Ferenc: A Zsolnay-kód
Alexandra Kiadó
2016.
