close
CímlapKultúraTrump után, Biden előtt - kihívások és fordulatok

Trump után, Biden előtt - kihívások és fordulatok

Ötödször vágott bele a PTE Nemzetközi Igazgatósága a Nemzetközi Tavasz rendezvénysorozatba, melynek idei első programját január 18-án tartották az online térben. Az idei eseményeket is elsősorban az International Spring elnevezésű Facebook-oldalon lehet követni. Az évadnyitó előadás időszerű témája az amerikai elnökválasztás körüli helyzet volt. A Trump után, Biden előtt - kihívások és fordulatok című online kerekasztal-beszélgetést a PTE és a Külügyi és Külgazdasági Intézet közösen szervezte.

A beszélgetés meghívottjai Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet igazgatója, dr. Baranyi Tamás Péter, a Külügyi és Külgazdasági intézet stratégiai igazgató-helyettese, dr. Mártonffy Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerikai Tanulmányok Kutatóintézet igazgatója voltak, valamint dr. Hahner Péter, a PTE BTK Újkortörténeti Tanszékének volt vezetője, akinek Az USA elnökei című könyve méltán népszerű az Újvilág iránt érdeklődők körében. A résztvevőket Dr. Tarrósy István külügyi igazgató köszöntötte, a moderátor  Dr. Vörös Zoltán, a PTE BTK Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék munkatársa, választási szakértő volt.

Mire fogunk emlékezni Trump elnökségéből?
“Számomra ez mindenképpen

a megveszekedett gyűlölködés lesz, ami körülvette őt, és ami áthatotta az Egyesült Államokat is,

és sajnos a fél világot. Bizonyos mértékben ez Trump személyének is tulajdonítható, de nem vagyok biztos abban, hogy ennek ő az egyetlen aktív oka.” - mondta Dr. Hahner Péter, aki rámutatott: korábban is voltak vitatott és gyűlölködéssel átitatott választások az amerikai történelemben.
Ugrósdy Márton szerint a Trump-éra megítélése “alapjában véve attól függ, hogyan viszonyultunk az elnökségéhez idáig”. Amiben mind egyetértettek, az a legfelsőbb bírói kinevezések hatása, mely az elkövetkezendő 30-40 évben meghatározzák majd az amerikai jogrendszert, illetve a fellebbviteli bíróságban végbement kinevezések nagy száma is. “A konzervatív gondolkodású bírói körnek a Trump-érán túlmutató eredményei is lesznek.” - jegyezte meg Ugrósdy Márton. Dr. Mártonffy Balázs mindehhez a twitter-diplomácia megjelenését, valamint az ún. Ábrahám-egyezmények hosszú távú következményeit tette hozzá. Baranyi Tamás szerint Trump nevéhez köthető az is, hogy a Kína-ellenességet mainstreammé emelte.

Ennél hosszabb távú örökség a nagy polarizáció, ami ebben a korszakban csúcsosodott ki, és ez a továbbiakban is fokozódhat.

Trump elnöksége sok dolgot megkérdőjelezett és újragondolt. Az egyik ilyen terület a wilsonizmus: eddig minden amerikai elnököt ez fémjelezte, és ebben volt egy hatalmas visszalépés, nemcsak Trump személye, hanem különböző strukturális tényezők miatt is. A Biden-éra kimondott célja ehhez visszatérni.”

Milyen hatása lehet a Capitoliumi eseményeknek?
Precedens nélküli eseménynek nevezte a történteket Baranyi Tamás Péter, aki azt is elmondta: az elemzések szerint a koronavírus-járvány mellett ez volt az egyetlen dolog, ami markánsan csökkenteni tudta Trump híveinek számát. Abban is mind egyetértettek, hogy az általános morális felháborodáson túl a a demokraták megpróbálják mindezt a republikánus pártra, Trumpra, sőt, magára a politikai konzervativizmusra terhelni, és úgy tesznek, mintha a republikánusok mindannyian fanatikus, szélsőjobboldali Trump-hívők lennének.  A Capitoliumnál történtek kapcsán Ugrósdy Márton felhívta a figyelmet egy új jelenségre:

A szólásszabadság határainak a senki által fel nem hatalmazott magáncégek által való kijelölése

jelent meg.” Ennek minden résztvevő szerint óriási hatása lehet, egyebek mellett arra nézve is, hogy hogyan és milyen csatornákon tud majd véleményt nyilvánítani egy olyan tömeg, melynek véleményét a közösségimédia-platformok törlik.

Joe Biden beiktatása egyébként ma lesz.

A Nemzetközi Tavasz idei első eseményét összefoglaló videó már ezer megtekintés felett jár, az Intrernational Spring Facebook csatornáján megtekinthető.

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni