close
CímlapKultúraÚjabb egyetemi színházi fesztivált szervezett a JESZ

Újabb egyetemi színházi fesztivált szervezett a JESZ

2022. június 08.

Az idén 25 éves a PTE színtársulata, a Janus Egyetemi Színház (JESZ), mely kezdettől jelen van a legfontosabb hazai alternatív fesztiválokon, produkciói több díjban részesültek. 1999-től külföldi találkozókon is képviseli a hazai egyetemi színjátszást Észtországtól Bulgáriáig, Belgiumtól Isztambulig.

Tovább a videóhoz

Emellett nemcsak vendége, hanem rendszeres szervezője is a nemzetközi találkozóknak, és idén – hat év szünet után újra – 11. alkalommal látja vendégül Európa meghatározó egyetemi színházi társulatait.

A fesztivál kapcsán Tóth András Ernő, a házigazda Janus Egyetemi Színház igazgatója elmondta: „A legtöbb társulat nem először jár Pécsett, és nagy örömünkre szolgál, hogy idén egy marokkói társulat is ellátogat hozzánk. A résztvevő hat külföldi vendégen kívül az egyetemi színjátszás komolyabb hagyományokkal rendelkező társulatait, a szegedi és debreceni csapatot is meghívtuk, velük próbálunk szorosabb kapcsolatot ápolni, évről évre figyelemmel követjük egymás munkásságát” – mondta el az igazgató. A fesztiválra közel 70 fő fog érkezni, az esti előadások előtt szakmai programokon vehetnek részt – például bohóctréningen és szakmai beszélgetéseken, de a városnézés is része a lehetőségeknek.

A június 14-én kezdődő, ötnapos fesztivál programja nagyon színesnek ígérkezik. A litvánok egy mozgásszínházi előadást hoznak, melyet a covid-járvány kényszerű lezárása inspirált. Az észtek, csakúgy mint a JESZ, egy népmesei motívumokon alapuló produkciót mutat be, a román csapat fájóan aktuális háborús témájú előadással készül. Izgalommal várják a szervezők a pozsonyi és a prágai színi akadémia hallgatóinak előadásait. A szlovákok holokauszt témát hoznak, a csehek női szerzők műveiből válogatott filozofikus szövegeken alapuló produkciót.
Az előadások minden érdeklődő számára nyitottak és ingyenesek, szeretettel várják a közönséget!

A részletes program.

Balogh Robert

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni