Bejártuk a Fény útját
A legpompázatosabb eseménye a baranyai megyeszékhely nyári életének a Zsolnay Fényfesztivál, mely engem személy szerint a Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 legszebb momentumaira emlékeztet. Az akkori, a várost üstökösként beragyogó programsorozat olyan, a pécsiek legtöbbje számára friss szemléletű eseményeket csillogtatott meg, mint az újcirkusz vagy a belváros tereinek felélénkítése. A Fényfesztivál így számomra
egyszerre mementó és mutat előre.
A látványos programok mellett minden évben van egy tematikus út, mely a város különböző részein lévő fényfestett falakat köti össze. Ez a Fény útja. Nem nehéz letérni róla: a hömpölygő tömegből rendre rég nem látott ismerős arcok tűnnek fel, hol a faszén hol a fahéj illata csábít falatozásra, és a programok is könnyen elcsavarják az ember fejét.
A Fény útja állomásai között van néhány, ami csak karszalaggal látogatható - ez 1500 Forintba kerül. Nem tudom, mennyien éltek ezzel a lehetőséggel, de igen jelképes összegnek tartom ezt cserébe azokért az élményekért, amiket kapni lehet. Hiszen tavaly például
lehozták nekünk a Holdat az égből!
Idén 29 helyszínen várja a látogatókat a Fény útja, mi mindet igyekeztünk bejárni – nem teljes sikerrel. Sorban haladtunk (a friss fotókat a @pte1367 insta sztorijaiban osztottuk meg), így volt olyan esemény, amiről egyszerűen lemaradtunk. A sorszám szerinti haladás egy remek kis terv volt, ám szerintem egy éjszaka alatt teljesíthetetlen, amennyiben persze az egyes állomásoknál némi időt is eltölt az ember. Impressziók következnek.
Saxum infinitum – Határtalan kőfal
Barbakán bástya
A történelmet mintha elmosnák a mindennapok: legalábbis egy ideje nem gondoltam bele, mennyire régen építették ezt a bástyát. A Határtalan kőfal nemcsak a térben jelent végtelent, hanem az időt is kitágítja. Ősi arcok merednek ránk a kőfalról, különböző korokat képviselve. A hangok egymáson súrlódó, gördülő kövek. A nyers erőt formáló kéz is megjelent, szivárvány színekben játszva.
@gonzovisuals
Utazás a Holdra
Esze Tamás utca
Ez nem úgy a Hold, mint a tavalyi. Az utazás az Esze Tamás utca támfalán keresztül vezet, ahol a látogató maga fedezheti fel a falon elrejtett utazás fénylő elemeit. A legtöbben a mobiljukkal próbálták előcsalni a látványt, de voltak, akik külön kis zseblámpákkal készültek. Az egyik legegyszerűbb és egyben legizgalmasabb állomása volt ez a Fény útjának. A fal elején lévő, az eget kémlelő alakok inkább egyfajta belső utazásra invitáltak, a Hold által inspirált meditatív, különös világba. Annak ellenére, mekkora felületet érint, kifejezetten intim. Az érzés, amikor először tartod úgy a telefont, hogy becsillan egy halacska vagy egy hínár vagy a repkény alatt pihenő szarvas megadja a felfedezés örömét. A pénteki-szombati tömegben ez már nehezebb mutatvány volt, mert egymást érték a világító foltok – ami az egyik látogatónak látszott, az a másiknak nem, a világítás egybeolvadt, a csillanásoknál már nem volt biztos, hogy ki mobiljának köszönhetők. A szelfizők is bajban voltak: ha ők jól látszottak, a falfestmény nem, és fordítva. Ez egy belső világ, szerintem nem is lehet cél fotón megörökíteni, inkább átadni magukat a felfedezés pillanatainak.
@ferthtimea
Kertem
Szent István tér
Hatalmas, szürreális virágok, mintha egy másik bolygóról kerültek volna ide. Amikor feltámadt a szél, a különös szirmok beleremegtek. Aztán már akkor is mozogtak, amikor a kíváncsiskodók megpöckölték vagy megcsipkedték a növényeket. A Szent István téri szökőkút zubogó hangjai mellett és a növekvő tömeg ellenére a város egy hatalmas épületté vált, aminek fallal övezett, titkos, belső kertjébe sétálhattunk be.
@korosdesign
Pixelbogár
Szent István tér
Míg a tér bal alsó sarkában ez a rózsabogár mászott felfelé, átellenes oldalon a medveállatka vonult a tér alja felé. A pixelbogár a Fényfesztivál totemállata, már ismerősként köszön, ciripelése betöltötte a teret. Be lehetett állni alá: szerintem sok pécsinek lesz az itt készített fotó a háttérképe a közösségi médiában.
Éjjeli lámpás
Miasszonyunk zárdatemplom
Miközben vele szemben a dóm a fényfestőverseny produktumaiban fürdött, a zárdatemplomra organikus minták csavarodnak.
Night Projection
Numen
Littke Palace Látogatóközpont
A legmodernebb és egyben legminimalistább helyszín tavaly is érdekes szín hozott a Fény útjába. Idén ez éppen egy színek nélküli, fekete-fehér alkotás volt, ami a DJ-vel olyan volt, mint egy építkezés: a fények a zenére katedrálist hoztak létre a semmiből. Amikor ott jártunk, egy lány táncolt a fényre a zenében.
We sense
Cella Septichora
Látszólag eldugva a dóm alá, egy fényfüggönyt tudunk itt körüljárni. A fény két csíkszerű felületre vetül, de az árnyékok legalább olyan fontosak, mint a fehér fény. A Cella Septichora üvegtetejéről is belátni az alkotásra, de az nem adja meg azt a térbeliséget, ami odabent megtapasztalható.
Medveállatka
A valódi medveállatkák félcentisek sincsenek, de ellenállnak a savaknak, a fagyásnak, a hőnek, a sugárzásnak, és szűznemzéssel szaporodnak. A jópofának tűnő felnagyítás talán éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen múlandó, védtelen az ember az aprócska teremtmények biztos és robusztus jövőjéhez képest.
@limelight
Múzeumutca
Belesétálhatunk Pécsbe – szó szerint. A dóm felől közelítve a Káptalan utca eleje a város összes szimbolikus épületét a falra vetíti a dzsámitól a tévétoronyig. A néhol patchworkre emlékeztető falak előtt sokan fotózták magukat.
Méhkas aura garden
Távcsövek vagy más fura pörgő koncentrikus körök, az embert arra késztetnék, hogy belenézzen mindbe – játékos szobrok, Németh Gábor alkotásai, amiket órákig elnézegetne az ember. A belső udvarban később party is volt, a stilizált női és férfi robotok nekem nem tetszettek.
Wir lieben Bauhaus
Martyn-udvar
A belépőt egy terepasztal fogadja: a fénylő miniatúrák érintésével lehet irányítani, hogy melyik szobor milyen színt és formákat öltsön magára. Az udvaron túl két olyan fal is van, ami a Bauhausra utal. Nagyon szép gesztusnak tartom, hogy Pécsett ez idén hangsúlyozottan megjelent!
Az elveszett Paradicsom
Klimó Könyvtár kertje
Már a Szepessy úton lefelé haladva hallgatók a hívogató, búgó hangok, amik egy oldalsó boltíves kapun keresztül egy belső kertbe vezetnek. Egy sátor köré gyűlve hallhatunk két mesét, melyek a víz és a természet örök uralmáról szólnak. A narráció magyarul szól, amit angol nyelvű mese követ, de a szöveg végére a hangok összemosódnak, egyetlen megnyugtató murrogó, lüktető mesévé, mint amilyen félálomban lenni, és tudni, hogy a mesék részletei nem is igazán fontosak, hiszen a tartalmukat mind ismerjük. Ha úgy tetszik, aktualitásokat is belehallhatunk, de a mondanivaló örök: a rossz mindig elnyeri büntetését, a világ pedig hol létrejön, hol elpusztul. A sátorra vetített árnyak és képek szuggesztívek. A végtelen óceánon ringatózó halászhajók mesekönyveket, a születő világ kaleidoszkópot idéz.
A Fény útjának leghangulatosabb helyszíne ez: az Egyetemi Könyvtár belső udvara egy pöttömnyi kert, a háttérben a dóm fényei, a produkció fényein túl pedig a csillagos ég, a látványba óvatosan benyúlik egy sárga daru is, mintegy a folyamatos építkezést jelezve.
Fényszőnyeg
Megbabonázott emberek állnak az utca közepén csukott szemmel, kitárt karokkal fürödve a fényben. Párok ücsörögnek az aszfalton, mintha egy pikniken vennének részt és egy puha takarón ülve beszélgetnének, valamiféle mágikus buborékban – és még a tömeg is kikerüli őket. Csak, ha felnézünk a keskeny utcácska tetejére, láthatjuk meg a két oldalt alulról gyertyáknak tűnő vetítőgépeket.
Symbiosum
Széchenyi tér
A Fény útjának legikonikusabb állomása, idén minden oldalon más volt látható, más mozgott és más csavarodott az épületre. Úgy érzem, hiába sétáltuk körbe, messze nem láttam az alkotást a maga teljességében.
Kapcsolatok
Nádor Galéria
A mennyezetet lézerháló borítja, a teremben ezen kívül csak két oszlop található. Látványosságban csak akkor lehet részünk, ha mindkét oszlopnál áll valaki, és a tenyerét az oszlop tetején lévő érkézelő fölé helyezi és mozgatni kezdi. Akkor a hálók – attól függően, hogyan mozgatjuk az ujjainkat – színesekké válnak, és táncolni kezdenek. Mivel ad hoc mozog mindkét kéz, a mozgássor és színei egyszeriek és megismételhetetlenek, a két individuum szándéka egységbe, szabad játékba olvad. Az alkotásról szóló leírás szépen el is magyarázza, miről szól ez, miért fontosak a kapcsolatok, de sajnos csak kevesen olvasták el, így volt, akiknek én meséltem el, mitől jön mozgásba a lézerháló.
Fény és árnyék alapvető kölcsönhatásai
Nádor Galéria
A vetítőkön festett üvegek, a falakon ezek vetületei. A színek és kerek formák összetettsége kortárs festményekre emlékeztet, és a kísérletezőkedvet is átadják: minden vetített kép egy-egy verzió arra, az egyik hogyan hat a másikra.
Gótikus hologramok
Pécsi Galéria
Hűvös légáram csap meg, ahogy belépek. Az elfüggönyözött ajtó után okkersárgában derengő hologramok töltik be a teret. Olyanok, mintha Victor Frankeinstein laboratóriumába csöppentünk volna, minden doboz egyszerre félelmetes és izgalmas, muszáj közelebbről megvizsgálni mindet. A galéria oldalsó falán egy karmester éppen a tengert magát vezényli.
Camera Obscura Látványszoba
Művészetek és Irodalom Háza
Ahogy tavaly, úgy idén sem sikerült megnéznem: a sok infó között mindig elvész, mikor zár. Ha lesz jövőre is, bepótoljuk.
Írisz
Széchenyi tér
Gigantikus blende: elé is, mögé is lehet állni, a Dzsámi is látszhat. Egy forgótárcsával lehet állítani a különböző színű plexiket, amiken keresztül is lehet látni. Érdekes konstrukció, és gyerekbiztos.
Átjárók
Jókai tér
Mesebeli erdő elevenedett meg a falakon, mozgó szarvasok, boszorkányos figurák. A tér közepén rakott tűz sokakat inspirált: kiket arra, hogy körbetáncolják, kiket arra, hogy körbeüljék és meditáljanak. Talán a Nyugat-Afrikát idéző szimbólumok miatt is az embernek az az érzése támadt, hogy egy tisztító vudu szertartáson vesz részt pusztán a jelenlétével.
Analóg fénymúzeum
Néhány évtizednyi távolból is ősöregnek tűnő eszközöket lehet itt megnézni, olyanokat, melyek a fényfestés elődjeinek tekinthetők. Van itt például diavetítő, köztük olyan is, amibe filmet lehetett fűzni, és olyan is, ami állóképeket vetített ki megadott sorozatokban. A Zsolnay Fényfesztiválon téma a fényfestés jövője is – a festett falak mellett látható nagy teljesítményű vetítőgépeket a technikai részletekre fogékonyabbak közelebbről is megnézhették. Vajon mi lesz a következő lépés? Feltehetően a lézer a vetítőgépek helyett.
Pannon-tenger
Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Könyvtár udvara
Medúzák, polipok, tengeri halak úsznak a kékesbordó égen, a háttérben éppen egy hatalmas teknős úszik a tengerben. Külön megvilágításuk az alakzatoknak nincs, a város fényei elegek ahhoz, hogy a szél miatt megrebbenő lények megcsillanjanak. Ha a Tudásközpont épülete egy, a tenger hordalékaként itt maradt derengő objektum, akkor ez a szűk udvar a tenger fenekévé vált, ahonnan a ránk boruló víztömeg történéseit figyelhetjük. Elképesztően ötletes és hangulatos!
Éjszakai fotoszintézis
Színház tér
A programokat tekintve ez a kiindulópont a fesztiválon idén is: nem csoda, hogy az első naptól kezdve hatalmas itt a tömeg. A falakon a tavalyira hasonlító természeti képek, a fotoszintézisre vágyó növények befutják a falakat.
Awareness
Ez egy lézershow volt, amit lekéstünk. Kétszer is. Talán legközelebb.
Spektrum fal
Király u. 38.
Egy elhagyott üzlet üres teréből az űr egy szelete nyílik meg, a benne úszó emberi alakok bizonytalanná teszik, mi hol van a térben. Vajon mi hol vagyunk? Egy másik dimenzió küszöbén?!
Trama
Kossuth tér
Fénnyel festett organikus formák, hogy belek, vagy kukacok, növényi rostok vagy gyökerek-e, azt mindenki döntse el maga. Mintha áttörték volna a tér köveit, türemkednek ki kacskaringós füzérben a vastag cső-szerű képződmények. Volt olyan látogató, aki megpróbálta közéjük dugni a fejét!
Vándorló égitesteink
Kossuth tér, Zsinagóga
Az idő megbolondult, aztán a templom ablakain mint valami óriási univerzum mosóprogramja habzani kezdett. Az óramutatók a számlapon csak úgy pörögnek, a néző pedig alámerül ebben a folyton újrainduló körforgásban.
Pécsi Fényfestő Műhely
I/O-Box
Árkád
Két programért érte meg sorbanállni: az egyikben a két felhasználó irányíthatta a dobozban a fényeit – a magam részéről egy csomó rózsaszínű fénycsíkkal kezdtem, és próbáltam Lily Chent megidézni az Eldritch Horrorból. Minél összehangoltabban csápoltunk, annál izgalmasabb volt a látvány. A második programban falak zuhantak, csavarodtak, zárultak körülöttünk, néha olyan volt, mint egy zuhanó liftben, néha mint egy hegy tetején. A végén nem lehetett tudni, mi a mély és mi a magas. Az Árkád mint helyszín fura volt, de ennyi elektronikánál érhető, ha a szervezők nem akarták az időjárás viszontagságainak kitenni a szerkezeteket.
Sfera
Árkád
Zombifilmbe illett a helyszín: szokatlanul kihalt tér, benne néhány biztonsági őr árnya, a látogatók elmosódott sziluettjei, és az Árkád közepén a mélyből fura hangok és derengés árad. Az Árkád felső szintjének korlátjáig kellett sétálni ahhoz, hogy kiderüljön, mi is ez. A Sfera egy égőkből kirakott félgömb, amit az alatta lévő tükrök miatt felülről egy teljes gömbnek láthatunk. Ahogy a fénynyalábok táncolni kezdenek, a sötét égőkön – és azok tükörképén is megcsillan a fény. A szelíden vándorló fénysugarak hol játékosan pulzálnak, hol izzó, vakító fénygömbbé állnak össze. Kozmikus játék, erre komponált zenére. Nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy talán éppen egy ehhez hasonló fényobjektum születik éppen valahol egy messzi-messzi galaxisban. Hipnotikus.
A járókelők beszélgetései nagyrészt arról szóltak, hogy nem lehetne-e valamelyik fényfestett épületet így megtartani. Hogy szép legyen, mindig. Hogy állandóan itt legyen nekünk. Erről az jutott eszembe, amit az egyik foodtruckos mondott nekem, mikor arról érdeklődtem, hétköznapokon hol lehet tőlük churrost venni Pécsen. Azt mondta: „Sehol.
Csak itt és csak most. De ettől is édes, nem?”
