close
CímlapMagazinGyere PEN, gyere nyár!

Gyere PEN, gyere nyár!

2017. április 05.

Nagy örömmel írom, hogy a szokáshoz híven ismét a PEN nyitja  a fesztiválszezont. Miután mindenki  megpróbálta túlélni a vizsgaidőszakot és hellyel-közzel teljesítette a tantárgyakat mély letargiába esve konstatáltam, hogy még mindig tél van. És hideg. És szomorúság… Bár a március kárpótolt a napsütésével, nálam a PEN az, ami megnyitva a szabadság kapuit, így  szeptemberig mászkálhatok a fesztiválok, mentás limonádé és mezítláb táncolás forgatagában. Az április 4-i  PEN sajtótájékoztatón pedig kaptunk egy kis szeletet az említettekből.  

Gellai Gergő, a PEN főszervezője elmondta, hogy büszke Pécs zenei világára. A PEN minden nap pécsi zenekarral indítja a napot a ZEN jóvoltából és a nap utolsó koncertjét is minden esetben pécsi zenekar zárja. A magyar Liverpool kifejezés senki számára sem ismeretlen és állati jó látni, hogy ez nem csak mendemonda. Az a helyzet, hogy tényleg rengeteg zenekart termel ki a mi „mediterrániánk”, amire méltán lehetünk büszkék!

„Mivel idén a PTE 650. szülinapját ünnepli, megpróbáltuk ezt betervezni a programokba”- említette meg Gellai Gergő és azt is elmondta, hogy az egyetem idén a teljes költség 10%-át állja. Megtudtunk, hogy egy ötödik helyszínnel is bővül a fesztivál, a Zsolnay Negyedet összekötő híd, mely a 6-os út felett húzódik igazi dzsungellé változik át a három napra. A Pécs City Karnevál idén 5 éves, ezért egy kis teret adnak a rendezvénynek, kiállítással, sok-sok installációval, mely mind az urbánus jungle témája köré szerveződik.  A főszervező szerint figyelnünk kell a város underground zenei világára is. Számos, főként helyi elektronikus zenei Dj-t hallgathatunk meg, a szokásokhoz híven a Laborban (nagyszínpad melletti tér) a koncertátállások között. Idén is került külföldi húzónév a lineup-ba Jonas Blue személyében. Kíváncsian várjuk!

„Nagyon örülök, hogy ismét lesz PEN és ezt köszönöm a szervezőknek.” - mondta Dr. Bódis József, a PTE rektora. – „A zenének közösségformáló szerepe van. Pécsett rangos zenekarok születnek és határozzák meg a magyar zenei kultúrát. Biztos vagyok benne, hogy az idei fesztivál sem lesz gyengébb az előzőekhez képest!”

Takács Gyula EHÖK elnök szerint fontos felmérni a hallgatók igényeit. A tendencia alapján ciklikus hallgatói élet kezd kialakulni, mely a gólyatábor, gólyabál és a PEN köré szerveződik. Kihangsúlyozta, hogy tavalyi ígéretéhez híven idén ismételten lesz PEN és a sajtótájékoztatón megragadta az alkalmat, hogy ezt az elkövetkezendő évre is megígérje. A diákrektor választás tekintetében azt is hangsúlyozta, hogy a társadalmi felelősségvállalás ismét nagy szerepet játszik a csapatok életében. Ennek értelmében idén is sok megmozdulást várhatunk az empátia, érzékenység és segítés terén. „Idén egy ajándékkal is készültünk, hisz tudjuk, hogy itt mindig van valami a levegőben!”- vezette fel a PTE hangja tehetségkutatót, ahol az előválogató során 48 induló jelent meg, melyből 9 fő külföldi, ezzel is igazolva a PTE és a város nemzetköziesedését.

„Különleges dolog itt lenni. A PEN-t már különböző formákban végigjártam: Buliztam. Buliztam és felléptem. Felléptem. Kíváncsi vagyok idén, mi lesz!”- mesélte Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere. Elmondása szerint a PEN az egyik legjobb, ha nem a legjobb egyetemi fesztivál. Mivel az ország összes hasonló rendezvényén koncerteztek már, bizonyára van összehasonlítási alapja. „Tök jó jelképe a télből való ébredésnek. Van egy fajta bizsergés a PEN-nel kapcsolatban, és ez mindig jól érződik. Mindenki várja már, hogy kiszabadulhasson.”  A ZEN ’n’ Roll színpad idén sem pihen, hat kezdő zenekarnak ad lehetőséget a fellépésre. A sajtótájékoztatón a Lékkör énekese, Hanzli Fanni képviselte a bandát. „Egy kis zenekarnak nem sok esélye van rá, hogy egy ekkora színpadon, ilyen profi körülmények között léphessen fel.”

Mi biztosan kinézünk és meghallgatjuk a kezdő zenekarokat is! Tegyetek ti is így, induljon minden PEN-es nap már délután egy hideg sörrel a kézben! A diákrektor csapatoknak hajrá, mi pedig fohászkodjunk a jó időért. Mint mondtam, kezdődik a nyár, én pedig le akarom rúgni a cipőmet!

Kékesi Alexandra

Kékesi Alexandra

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni