Elmentem az Anonim Alkoholisták ( továbbiakban AA- a szerk.) gyűlésére. A fogadtatás rendkívül szívélyes volt, külön köszönöm, hogy csak miattam nyitott lett a napi találkozó. Hálás vagyok a közvetlenségükért, s azért, hogy megbíztak bennem és odafigyeltek rám. Az AA célja az is, hogy a szervezet létezéséről minél több ember értesüljön, természetesen propaganda mentesen! Nagyon remélem, hogy ebben most egy kicsit én is tudok segíteni. Pont úgy, mint Zsuzsa, aki mesélt nekem a tapasztalatairól.
Magyarországon az alkoholfüggőség az egyik legismertebb és legelterjedtebb szerhasználatból adódó betegség. Az Amerikai Egyesült Államokban 1935-ben alapították az Anonim Alkoholisták nevű szervezetet, amely segít a leszokni vágyóknak. Nem jár tagsági díjjal, nem számít vallási szervezetnek: egyetlen célja, hogy a szerfüggők olyan közösségben találkozhassanak egymással, ahol bátran oszthatják meg gondolataikat a hasonló helyzetben lévő társaikkal. A csatlakozáshoz elég a szer elhagyására való hajlandóság. A szervezetnek világszerte vannak gyűlései, Pécsett minden nap van lehetőség arra, hogy csatlakozzunk, vagy nem függőként, hanem látogatóként beülhessünk meghallgatni őket.
Mit jelent neked az AA?
Életformát. Egy olyan közösség tagja lettem, ahol az őszinteség és az alázat legszebb ötvözetét tapasztaltam. Megmondom őszintén: egyetlen vallási közösségben sem találtam meg olyan vegytisztán ezt a két érzést, mint közöttük. Úgy gondolom, hogy ez egész életemben egy olyan támaszt tud adni.
Borzasztóan fontos, hogy tisztában legyek vele: erre egész életemben szükségem van.
Mennyi ideje jársz az AA-ba és hogy kerültél ide?
Első próbálkozásom 16 évvel ezelőtt volt, akkor nem sikerült a józanságomat megtartani. A mostani józanságom már tartós, nem is nevezném próbálkozásnak. Anno nem voltam még annyira tisztában az őszinteség és az alázat fontosságával. Hat év heves ivászat után tértem vissza, és most már több mint 10 éve józan vagyok.
Elmeséled az első lépésedet a közösség felé?
Azt tudtam, hogy baj van: nem teljesen normális, hogy éjjel-nappal iszom, csak azt nem tudtam, hogyan kell tenni ellene. Semmi elképzelésem nem volt róla, mi lesz ennek a vége, amíg a munkahelyemen nem kaptam piros lámpát: azt mondták, hogy most menjek és csináljak magammal valamit, mert ez így nem mehet tovább. Ennek nagyon örültem, mert kiderült, hogy mások is látják a problémát. Elmentem a háziorvosomhoz és kértem egy beutalót a alkoholgondozóba, és elmondtam, hogy nekem alkoholproblémám van, alkoholista vagyok. Az volt a kulcs, hogy végre őszintén lehetett beszélni arról, hogy gondom van az ivással.
Az alkoholgondozó nagyon barátságos hely, ambulánsan kezelték a problémámat: nem gyógyszerrel, hanem beszélgetéssel, odafigyeléssel. Ez után csatlakoztam az AA-hoz.
A környezeted mit szólt az alkoholizmusodhoz?
Érdekes kérdés, ugyanis a környezetem nem jelzett erőteljesen, hogy baj vagy. Senki nem tette szóvá, valahogy mindig kidumáltam magam vagy én nem is tudom... Csodálkozom, hogy nem csapott valaki fejbe, pedig családom volt, gyermekeim, munkahelyem. Amikor végre jelezték, hálás voltam azért, hogy kiborult a bili.
Most, hogy tiszta vagy több mint tíz éve, milyen kapcsolatot ápolsz azokkal a környezetedben lévőkkel? Azokkal, akik ismertek már az alkoholizmusod alatt is?
Ugyanott dolgozom, ahol gyakorlatilag végigittam az előző életemet. Nem kell tapsikolni nap mint nap, hogy nem iszom, de helyén kell kezelni a dolgokat. Külön gyönyörűség számomra, hogy az a közösség teljesen elfogad. Kapok olyan pozitív visszajelzést, amitől tudom, hogy emlékeznek arra az időszakra, és látják a változást. Nagyon hálás vagyok ezekért a gesztusokért.
Mi a biztosíték arra, hogy egy függő nem nyúl újra szerhez?
Semmi! És ez tesz „felnőtté”. Senki nem ad semmiféle papírt, garanciát arra, hogy a jövőben nem nyúlok a pohárhoz, ezért csak én vagyok a felelős. Egyszer eljön a pillanat, amikor az ember belátja:
Csak én vagyok a felelős a saját életemért!
