close
CímlapMagazin„Itt vagyok jól” - Szuper ETK-dal született!

„Itt vagyok jól” - Szuper ETK-dal született!

2022. október 17.

A Made in B a harmadik Irány a PTE! Kultúrfeszten mutatta be az „Itt vagyok jól!” című dalát, ami az ETK életérzésről szól. Az ősbemutatóra egyórás koncertjükön került sor október 14-én az Expo Centerben. Szentgyörgyváry Balázst, a Made in B frontemberét kérdeztem az ETK-dalról és az együttesről.

Hogyan, mikor jött létre az ETK dal?

Goldbach Julianna, az ETK munkatársa keresett meg körülbelül egy - másfél éve, hogy szeretne majd egy dalt az ETK-nak. Valószínűleg látta, hogy írtunk már Villánynak is zenét, meg én írtam a Siklósi vár promo dalának zenéjét is. Ebből kiindulva kereshetett meg minket, aminek mi nagyon örültünk. Van is közöm az ETK-hoz, mivel mentőtechnikusként dolgozom félállásban az Országos Mentőszolgálatnál. Ehhez a képzést pedig a PTE nyújtja, a Szociális és Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskolában (SZESZI). Így nagyon szívesen álltunk az ügy mellé. Nekünk van egy egyszerű dalunk, a 4 akkord. Azt kérték, hogy valami ehhez hasonlót alkossunk, ami nem bonyolult egyáltalán, az is tud vele azonosulni, aki nem képzett zenész, és tud rá táncolni. Ez volt a kiindulási pont. Ehhez aztán még kaptunk segítségként kulcsszavakat, mint például az egészségtudomány, és a sporttudomány, amiről szól az ETK.

Mennyire jelentett kihívást ezekkel a szavakkal dolgozni?

Nem volt annyira egyszerű, de megoldottuk. Kitaláltuk, hogy az egészet egy sztorinak alkotjuk meg, aminek mi leszünk a mesélői. Egy diák történetét írja le a dal, aminek a főszereplője Márki Anna, aki most végzett az ETK-n. Anna jelentkezik, majd felveszik a PTE Egészségtudományi Karra, ahol rengeteg jó élményben lesz része, és a végül diplomát szerez. A klipben egyébként ez teljesen valóságos, mert Anna tényleges diplomaosztójára elment a mi legjobb videósunk, Simon Dávid, és rögzítette azt. Amikor elküldtük a demo-t, hála Istennek tetszett mindenkinek. Most először adtuk elő, a harmadik Irány a PTE! Kultúrfeszten. Nagyon izgultunk, mert még friss a dal, nem énekeltük soha. Izgalmas volt!

Szerintünk jól sikerült, és kíváncsian várjuk, hogy milyen lesz a fogadtatása a dalnak.

Hogyan jött létre a Made in B? Mióta zenéltek együtt?

Zenélni már gyerekkorom óta szeretek. Még a bátyámmal, Bencével kezdtük, én Balázs vagyok, így jött a’Made in B’ név. Később a bátyám kiszállt, jelenleg más stílusban alkot. Beszállt viszont az öcsém, Berci, majd csatlakozott a feleségem, Lejla, a név pedig maradt az eredeti, mert így kezdtük el. 2016 óta létezünk ebben a formában. Pop, hip-hop zenéket csinálunk, és

főként pozitív dalaink vannak, amire lehet mozogni, mert mi alapvetően vidámak vagyunk.

Néha azért megpróbálkozunk egy-egy melankolikusabb dallal is. Én írom a zenéket, én hangszerelem őket, a szövegeket pedig közösen írjuk, így áll össze egy ’Made in B’ muzsika.

Van-e valamilyen üzeneted a PTE-seknek?

Hallgassanak minél több ’Made in B’-t, érezzék jól magukat! A jelenlegi helyzet a világban nem mindig van teljesen rendben, de ennek ellenére

érezze mindenki jól magát, mert így lehet működni.

 

 

Tóth Mariann

Tóth Mariann

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni