close
CímlapMagazinJótékonysági sütivásár Kaposváron

Jótékonysági sütivásár Kaposváron

2016. november 29.

Az ETK kaposvári képzési központja december 6-tól tart vásárt, három napon át lehet sütivásárlással segíteni!

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Kaposvári Képzési Központja a tavalyi sikereiken felbuzdulva ez év adventi időszakában is szervez Jótékonysági sütivásárt. A rendezvényt a Kaposvári Advent 2016 programsorozat Peták Vására keretében szervezik, mely sok ember vonz, hiszen elsősorban saját kezűleg készített ajándéktárgyakat lehet ott vásárolni.

A Kaposvár főterére kitelepülő standnál december 6-tól 3 napon keresztül vásárolhatják meg a jótékonykodni szándékozó érdeklődők a KKK hallgatói és munkatársai által készített igényes süteményeket.

Ezek közt a hagyományos finomságok mellett, reform és különleges édességek is megtalálhatók lesznek.

A szervezők a sütivásáron befolyt összeggel ezúttal a Borostyánvirág Anyaotthon fejlesztését, működését kívánják segíteni. Az adományokból, az előzetes egyeztetéseknek megfelelően, bababútor és tartós élelmiszerek vásárlására kerül majd sor, amelyeket ünnepélyes keretek közt vehetnek át a vásár után az Anyaotthon képviselői.

Helyszín: 7400 Kaposvár, Kossuth tér

Időpont: 2016. december 6-8. 10.00-18.00

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni