Ha nem is kilométerben, mivel egy Budapest-Madrid repülőút már egyenértékű egy Pécs-Budapest vonatút menetidejével (és gyakran az árával is), de feltétlenül tovább „érünk” - ahogyan mondja a már-már közhelyes közmondás is- bizonyos dolgokban.
Ha hagyományosabb közekedési formákat választunk, és nem hódolunk be mindig a technika legújabb, még gyorsabb találmányainak, akkor bizony olyan élményekben lehet részünk, amik kezdenek teljesen kiveszni egy átlagember életéből, és amik igen fontos elemei a társadalomnak, közösségeknek. Ilyen például az autózás helyett a tömegközlekedést választani. Amíg az autóban az esetek nagyrészében egyedül, vagy mindig ugyanazokkal utazunk,
a buszon, villamoson, metrón a folyamatosan cserélődő közeg, a sok ember, a sok elkapott fél-mondat olyan ingergazdag környezetet nyújt, aminek a monoton városi autózással soha nem lehetünk a részesei.
A technika nyújtotta kényelem is részben felelős a társadalmi elszigeteltségért. A tömegközlekedés a város egyik legfőbb arca. Itt alakul ki a legtöbb kontaktus az emberek között. Egymás mellé ülnek, beszélgetésbe kerülnek, vagy mások történeteit hallgatják. Elég egy nagyváros egyik metróvonalán végig utazni és meglepően részletes képet kaphatunk az ottani gazdasági, társadalmi helyzetről.
Merjünk vonattal, busszal vagy autóval menni akár több ezer kilométeres utakra is! A fapados repülőjáratok uralta Európában már 3-4 óra alatt ott lehetünk akár a legtávolabbi városokban is. „A távolságot, mint üveggolyót” megkaptuk, már nem is érzékeljük, hogy pár óra alatt megtettünk több ezer kilométert. Az utazásból elveszik maga az utazás. Elutasítjuk annak a lehetőségét, hogy a hosszú út során más városokban, falvakban is megálljunk, szétnézzünk a különböző tájakon, random eseményekbe csöppenjünk, hogy a vonaton, buszon más embereket ismerhessünk meg, vagy hogy a hosszú út után meglegyen az az érzésünk, hogy „végre megérkeztünk”.
