Az 1984-ben végzett matematika-kémia szakos általános iskolai tanári csoport – mert akkor még így nevezték az azonos szakos, egy évfolyamra járó hallgatók szerveződéseit – negyven év után újra találkozót tartott idén novemberben.
Számos korábbi összejövetel után öleltük meg egymást újra, mi, akik eljöttünk, el tudtunk jönni. Ismét megtapasztalhattuk: a hajdani érzelmi kötődés továbbra is összekapcsol bennünket. A helyszín a PTE Ifjúság úti campus, C épület, a kémia tanszék – a szorosabban vett alma materünk –, ahol a tulajdonképpen már negyvennégy éve ismerős periódusos rendszer alatt beszéltük át a velünk történteket, elevenítettük föl tanáraink, csoportvezető tanárunk, Roszprím Lászlóné, tanszékvezetőnk, Varga Zoli bácsi, vagy épp Póla József matematikatanárunk, kollégiumi igazgatónk alakját.
Mi minden fért bele a négy évtizedbe? Az egyéni sorsokból is kiviláglik, hogy milyen sok minden. Mennyi öröm és mennyi nehézség – ahogy ezt bármelyik hasonló találkozóról el lehet mondani. A mi generációnk, a velünk együtt, vagy az azokban az időkben végzettek életútja, tapasztalatai iskola- vagy akár oktatástörténeti szempontból is jelentős időszakot ölelnek fel.
Mert amikor mi kezdtünk, lányaink tizenhatágyas szobákban zsúfolódtak össze, de hamarosan beköltözhettek a Jakabhegyi úti kollégiumba, ahol akkoriban csak tanárjelöltek laktak minden szobában. Amikor a fiúk – nálunk az a három a harmincból – az előző év során még tizenegy hónapnyi, általában kiskőrösi katonaság után kezdték el ismét a tanulást az akkor Janus Pannoniusnak nevezett egyetemen. Amikor évfolyamunkban a matematika szakosok száma összesen meghaladta a százhúszat.
Ebben az időben még kötelezően tanultunk oroszul, s amikor megkérdeztük, hogy miért kell ez, akkor az úgynevezett lektorátus vezetője fölhúzta a szemöldökét: „Egy értelmes fiatal, hogy kérdezhet ilyent?” Pedig az orosz nyelvű pedagógiai szakirodalmat nem lehetett fellelni a könyvtárban, így ez nem magyarázta a nyelvtanulás szükségességét... Nekünk csak a „Pedagógiai hősköltemény” jutott Makarenkótól, meg a Makarenkói pofon. Merthogy mi még a „létező” szocializmusban kezdtük az életet, amiről csak utólag tudtuk meg, hogy nem működik.
Végül, így vagy úgy, nagyobbik részt – a csoportból huszonegyen, a később végzettekkel huszonhárman – tanárok lettünk.
Lelkesen és erőtől duzzadóan vágtunk bele a munkába és időről-időre összejöttünk, újságoltuk egymásnak, ki mit látott a saját iskolájában. És, ahogy mindannyian tapasztaljuk, elszaladtak az esztendők.
Egyszer csak mi lettünk azok, akik a tanárok legidősebb korosztályát alkotjuk. Akik mindjárt nyugdíjba mennek és akkor mi lesz…
Jelentem, most már tényleg nyugdíjba ment, aki tudott, aki nem halt meg, aki nem kényszerült más pályára. De a többiek nagyobbik része mindennek ellenére dolgozik. Egyikük még bevállal egy héten 27 órát és ide-oda rángatást, másikuk pszichomatek elnevezéssel a diák lelkét is gondozza. Van, aki napi három órát utazik, hogy taníthasson, van, aki vizsgára, felvételire készít fel és közben ráadásként feladatgyűjteményt ír – minden egyéb körülmény, betegség, emberi nehézség ellenére. És persze nem csak a kötelességtudat van ebben, hiszen egy tanár akkor kap csak emberszabású fizetést, ha nyugdíj mellett dolgozik. De már ők sem sokáig erőlködnek. Már ők is fáradnak, már ők is kiégőfélben vannak.
Hogy ki lesz közülünk az utolsó mohikán a pályán, még nem tudjuk. De hamarosan kiderül. Hogy mi lesz közben az oktatással, mi lesz a kémiával, a matekkal? Ez nem biztos, hogy kiderül – bár vannak balsejtelmeink. Egy tanárnemzedék lassan lelép a színről…
De ha a generációnk át tudott adni valamit a szeretetből, amiből mi táplálkoztunk, nem fogunk meghalni, mert benne élünk a következő nemzedékben.
A képen szereplők balról jobbra:
Első sor: Marton Andrea, Cseh Ágnes Gabriella
Második sor: Dobóné Bencze Zsuzsa, Huszka Ildikó, Juhász Dénesné Pál Tünde, Bencs János
Harmadik sor: Tuba Lajosné Link Mária, Botos Ilona, Veiger Katalin, Szűcsné Balogh Piroska, Nagyné Zoltánné Németh Mária
Fotó: Juhász Dénes
A csoporttal végzett még: Ábrahámné Csákányi Ildikó, Győryné Tímár Henriette, Kadnár Éva, Kriszt Anna (†), Mekler Anikó, Steinmacherné Lábas Edit Csilla, Tóthné Oszvald Katalin, Tuba Lajos (†), Vass Márta, Zseliné Fodor Csilla. Nagy-Kutasi Katalin és Nagy Katalin volt csoporttársunk szintén tanár lett.
