A Pécsi Református Kollégium Általános Iskolájának magyar és angol nyelvszakos tanára, Schmidtné Varga-Zságer Ágnes nyerte el az „Év Mentortanára” díjat 2024-ben. Az elismerést hosszú évtizedes tanári pályafutása és kiemelkedő mentorálási tevékenysége alapozta meg.
Hogyan határozná meg a mentorálás szerepét a pedagógusképzésben? Miért tartja azt kulcsfontosságúnak a jövő tanárainak fejlődésében?
Azt gondolom, alapvetően azért nagyon fontos, mert az új rendszerben már hamarabb fognak találkozni a hallgatók hús-vér gyerekekkel, igazi iskolákban. Korábban ez nem volt így. A tanítási gyakorlat során a hallgatók csoportosan és egyénileg is ráébrednek arra, hogy mennyire vonzza őket ez a hivatás. Ez egy rendkívül fontos periódus, mert ekkor dől el, hogy a pályán maradnak-e, illetve valóban ezt a hivatást fogják-e választani.
Miért vállalta a mentorálást?
Amikor eldöntöttem, hogy szakvizsgázni fogok, nem a mentortanári szakirányt választottam volna, hanem inkább egy fejlesztő pedagógiai irányt. Az iskolában viszont azt mondták, hogy nagy szükség van mentortanárra, mert ilyen még nem volt, és ezen a területen várható leginkább hiány. Kezdetben kicsit ódzkodtam, mert úgy éreztem, hogy talán máshol is hasznosabb lehetnék, például fejlesztő szakemberként, amire szintén nagy szükség lenne. Végül mégis a mentortanári irány mellett döntöttem.
A fiatalokkal való munka engem is frissen tart.
Ők hozzák az új ötleteiket, a saját kis problémáikat, amiket közösen próbálunk megoldani. Bár nem akarok a második anyjuk lenni, de a mentorálás során mégis egyfajta támogató szerepet töltök be. Az is izgalmas, hogy már nemcsak helyi hallgatókkal dolgozom, hanem az ország különböző részeiről érkezőkkel is, ami új kihívásokat hoz.
Mindenképpen azt gondolom, ha valaki szeret fiatalokkal foglalkozni, ezt a generációt tudja türelemmel és empátiával kezelni, akkor ez nagyon hálás terület, és ráadásul ez egy olyan irány, amivel mestertanári fokozatba lehet kerülni. Ha valaki mentorálással foglalkozik, akkor viszont érdemes meglépnie azt is, hogy mestertanárrá váljon.
Úgy tudom ön nagy híve az új módszerek, stratégiák kipróbálásának, bevezetésének...
Nagyon fontosnak tartom, hogy ha egy hallgató azzal az ötlettel érkezik, hogy szeretne valami újat kipróbálni, akkor bátorítsuk, és nézzük meg együtt, az hogyan működik a gyakorlatban. Az egy dolog, hogy a hallgatók azért jönnek, hogy tanuljanak tőlünk és az elmélet után betekintést nyerjenek a valóságba, de úgy gondolom, nekünk is nagy szükségünk van rájuk, különösen most, amikor a pedagógusok átlagéletkora egyre magasabb.
A hallgatók új szemléletet, frissességet hoznak,
tele vannak naivitással és őszinteséggel, ami nagyon értékes számunkra. Ők még nem ragadtak bele a napi rutinba, és ezáltal rengeteget adhatnak nekünk. Én magam is sokat tanulok tőlük. Úgy vélem, hogy a nevelőtestületre is pozitív hatással van, ha fiatalok vannak közöttünk, hiszen így elkerülhető, hogy csak idősödő tanárok legyenek a tanáriban. Friss energiát hoznak, és a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy olyanokkal találkozzanak, akik korban közelebb állnak hozzájuk.
Ráadásul, a gyerekek imádják a kistanárokat.
Milyen visszajelzéseket kap a tanárjelöltektől?
Általában nagyon szép visszajelzéseket kapok, és különösen értékelem, amikor valaki időt és energiát szán arra, hogy ne csak pontokat adjon, hanem szöveges visszajelzést is írjon. Ez különösen fontos számomra, mert ez az, ami igazán motivál bennünket: amikor egy hallgató felismeri, mennyi tudást kapott. Nagyon fontos számomra, hogy a visszajelzések nemcsak rólam, mint mentortanárról szólnak, hanem a szakos tanárokról és az iskoláról is.
Mit tart a legnagyobb sikerének?
Amikor nyáron érdeklődnek, hogy vagyok, vagy, amikor megosztják velem, hol tudtak elhelyezkedni, amikor megkérdezik, tudok-e albérletet, vagy segítséget kérnek bármi másban . Ez azt mutatja, hogy nemcsak felettes mentorként tekintenek rám, hanem személyes tanácsadóként is, akihez magánéleti kérdésekkel is fordulhatnak. Ez számomra nagyon fontos, mert azt jelenti, hogy sikerült olyan kapcsolatot kialakítani, ami túlmutat azon, hogy júniusban elköszönünk egymástól.
Ez a hosszú távú kapcsolatépítés szerintem az egyik legértékesebb része a mentorálásnak.
Hogyan reagált, amikor értesült, hogy az Év Mentortanárává választották?
Nagyon meglepődtem, amikor értesültem arról, hogy megkapom a díjat. Volt egy időszak, amikor szorosabban együttműködtem az egyetemmel, különböző projektekben vettem részt, de az utóbbi időben inkább a hallgatókra koncentráltam, és kevesebb ilyen jellegű feladatom volt. Ezért is ért váratlanul, hogy most előkerült a nevem.
Nagyon megható és elismerésre méltó, hogy az egyetem nyomon követi a munkánkat,
figyel az értékeléseinkre, és van energiájuk arra, hogy kiválasszák azokat, akikről úgy gondolják, méltóak erre a díjra. Nagyon hálás vagyok ezért, és köszönöm, hogy van ilyen lehetőség.
