close
CímlapMagazinMinden út az Akadémiára vezet

Minden út az Akadémiára vezet

2025. május 17.

Kiemelkedő tudományos sikert könyvelhet el a Pécsi Tudományegyetem: a Magyar Tudományos Akadémia 199. közgyűlésén Dr. Helyes Zsuzsannát, a PTE Általános Orvostudományi Kar professzorát az MTA rendes tagjává, míg Dr. Spéder Zsoltot, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar professzorát és Dr. Szerb Lászlót, a Közgazdaságtudományi Kar professzorát levelező taggá választották.

Dr. Helyes Zsuzsanna a PTE ÁOK Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének egyetemi tanára, a fájdalomkutatás és gyulladásos betegségek mechanizmusainak nemzetközileg elismert kutatója.

Több mint két évtizede végez interdiszciplináris, klinikai és kísérletes kutatásokat, amelyek révén új mechanizmusokat tárt fel reumatoid artritisz, migrén, oszteoartritisz és más krónikus fájdalommal járó betegségek esetén.

Neve számos, nemzetközi klinikai vizsgálatokban tesztelt gyógyszerjelölt fejlesztéséhez fűződik. Témavezetésével 24 hallgató szerzett PhD-fokozatot, és aktívan részt vesz a hazai tudományos utánpótlás-nevelésben is.

A rendes tagság a legmagasabb szintű tudományos elismerés Magyarországon – az V. Orvosi Tudományok Osztályán való beválasztása nemcsak egyéni siker, hanem az egyetem tudományos rangját is tovább emeli.

Dr. Helyes Zsuzsanna, Dr. Spéder Zsolt és Dr. Szerb László is az MTA tagjai lettek

Dr. Spéder Zsolt 2019 óta az MTA doktora. Szociológus és demográfus. A KSH NKI tudományos tanácsadója, a PTE egyetemi tanára, a Demográfia és Szociológia Doktori Iskola alapítója és vezetője.

Szűkebb szakterülete a termékenység, a gyermekvállalási szándékok és megvalósulásuk, a családpolitikai intézkedések hatása, a párkapcsolati dinamika, az apai szerepek. Kutatási területe a családformálódás meghatározó folyamatai: a párkapcsolatok kialakulása és dinamikája, és a gyermekvállalási magatartás (időzítés, gyermekszám).

Maradandót alkotott a szegénység dinamikus vizsgálatában is. Elemzéseiben különös figyelmet szentel a családi viszonyok társadalomszerkezeti kapcsolódásának, illetve az értékek és a beállítódások (kultúra) befolyásoló szerepének. A „termékenységi szakadék” kutatásában nemzetközileg is meghatározó a szerepe annak vizsgálatában, hogy milyen tényezők segítik, illetve akadályozzák a gyermekvállalási szándékok megvalósulását.

Nemzetközi és hazai longitudinális programok kezdeményezője. Iskolateremtő személyiség. Frissítette az Andorka Rudolf által megírt Bevezetés a szociológiába tankönyvet.

A KSH Népességtudományi Kutatóintézete az ő két évtizedes vezetése alatt a termékenységi kutatások meghatározó európai kutatóintézete lett. Gazdag munkássága 252 tudományos közleményből áll, amelyből 54 idegen nyelven, főként angolul, h28-as és 62-es i10-indexszel rendelkezik. 1680 független hivatkozással, 17-es Hirsch-indexszel rendelkezik. Nemzetközileg elismert munkásságát több szakmai díjjal ismerték el. Nemzetközi szervezetek elnöke, tisztségviselője.

 

Dr. Szerb László közgazdász, a PTE KTK egyetemi tanára, és a Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola vezetője.

Kutatásai a vállalkozások, a vállalkozói ökoszisztémák és a digitális gazdaság versenyképességére fókuszálnak. Nevéhez fűződik többek között a Globális Vállalkozói Index (GEI), a REDI és a Digitális Platform Gazdasági Index létrehozása – ezek globálisan is hivatkozott mutatószámok.

Tudományos teljesítményét 15 D1-es publikáció, 2300+ idézet és nemzetközi szerkesztői feladatok is jelzik. Szerb professzor nemcsak elméleti kutató, de a gazdaságpolitikai döntések előkészítésében is aktív szerepet vállal.

A levelező tagság egyfajta belépő a tudományos elit klubjába, és azt jelzi: az illető országos és nemzetközi szinten is meghatározó szellemi erő.

Mindkét új akadémikus példát mutat interdiszciplináris, társadalmilag releváns és innovatív kutatásaival, miközben aktívan neveli a tudományos utánpótlást is.

 

Gratulálunk és további inspiráló, nagy hatású kutatómunkát kívánunk!

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni