close
CímlapMagazinMindenki függ…. de mit is jelent függőnek lenni?

Mindenki függ…. de mit is jelent függőnek lenni?

függés, szerhasználat, interjú
2016. december 10.

Mit nevezünk  függőségnek? 

A legegyszerűbben fogalmazva függőség az, ha az ember elveszíti kontrollt valamilyen szerhasználat vagy viselkedés felett.

Lényeges megemlíteni, hogy ma már konszenzus van arról, hogy a függőség nem bűn vagy gyengeség, hanem betegség. Az orvosok pszichiátriai betegekkel foglalkozó diagnosztikai kötetekben próbálják meg leírni azokat a kritériumokat. melyek a függő viselkedésre vonatkoznak.  Ezek az ún. DSM kötetek. A függőségről kialakított elképzeléseink - az orvostudomány fejlődésével - változnak, ezért a kiadványokat időről időre felülvizsgálják és aktualizálják. Magyarországon most állunk át a DSM4-ről a 2013. óta érvényes DSM5-re.

A DSM4 7 kritériumot fogalmazott meg arra, hogy ki a szerfüggő. Ezek között szerepel, hogy megnövekszik az ember toleranciája a szer iránt, vagy hogy megvonási tünetei lesznek, ha nem jut hozzá az adott szerhez, melynek használatához hozzászokott a szervezete. Ilyen jel az, ha a fontos szociális tevékenységek és kapcsolatok leépülnek, s egyre inkább a szerhasználat köré rendeződik a személy élete. Rendszeresen több szert használ, mint amit előre eltervezett. Ehhez képest a DSM5 már 11-re bővíti a megadható kritériumokat, és már nem szerdependenciáról, vagyis szerfüggőségről beszél, hanem finomítja a kifejezést, és a szerhasználat zavar szót használja. Részben azért, meg a függőség/dependencia meglehetősen megbélyegző kifejezés. A függőket nagyon erősen megbélyegzi a társadalom, s ezen már enyhít az is, ha a korábbi elnevezés helyett szerhasználat zavarként határozzuk meg ezt az állapotot. Érdekesség, hogy míg a DSM4- ben a szer iránti sóvárgás nem szerepelt, ez a DSM5 kötetben már megjelenik.  Az említett változtatásokból, az orvostudomány fokozatosan változó álláspontjából is látszik, hogy nem egy rögzített fogalomról van szó, hanem beágyazódik egy társadalmi–kulturális kontextusba. Folyton újraírjuk a függőség fogalmát. 

A közgondolkodásban például sokszor előfordul az az elképzelés, hogy a függő az egy adott személy, aki maga felelős a saját függőségéért, lehet rá mutogatni. A modern elképzelések ezt már meghaladták és a legtöbb szakember azt gondolja, hogy a függőséget nem is egyéni problémaként lehet megérteni, hanem rendszerproblémaként kell értelmezni. Ha például egy család diszfunkcionálisan működik, annak egy vagy több tagja ezt szerhasználattal kompenzálhatja. A függőség tehát nem egyszerűen az egyén, hanem a nagyobb rendszer, a család problémája. És hasonlóan, a makroszintű társadalmi problémák, anomáliák is hozzájárulnak a függőség kialakulásához. Tovább árnyalja a képet, hogy a szerhasználatról kialakított elképzelések kultúrafüggők lehetnek. Képzelje el, ha a folyamatos, részegségig menő, állandósult alkoholhasználatot egy társadalomban nem címkézik , nem tekintik problémának, akkor az nem lesz probléma,  deviáns viselkedés. Vannak tehát itt kulturális meghatározottságok is, amelyek esetében a társadalom mérlegeli, hogy mi az, amit normálisnak vagy nem normálisnak tekint. Viszont alighanem kultúrától függetlenül, minden kétséget kizáróan függőnek tekinthetjük azt a személyt, aki elvesztette a kontrollját egy adott szer használata fölött, és kényszeresen ismétlődő módon használja a szert.

Mi jellemez egy függőt? Ki az, aki függővé válhat?

Sokféle jellemző van. Ha dependencia áll elő, akkor elveszíti a szerhasználat feletti uralmát és ismétlődően szert fog használni, vagy valamilyen viselkedést folytat, mondjuk a játékszenvedély-betegségben szenvedők játszani fognak, ismétlődő, kényszeres jelleggel. Jellemzően állapotromlás következik be egy bizonyos időtartamú használat során.

A függőség állomásai három szakaszban:

“Buli van”: Még jól érzi magát, a szer vagy viselkedés pozitív hatásait élvezi.

“Baj van”: Elkezd zavarokat okozni a  használat, több a költsége, a súlyos következménye, mint amennyi pozitív hozadéka van.

“Végem van”: Amikor rájön, hogy vagy abbahagyja a szerhasználatot, vagy meghal. Elérkezik a súlyos mélypont, az, amikor rádöbben, hogy képtelen felhagyni a használattal. Jó esetben segítséget kér az illető, és talpra tud állni.

A szenvedélybetegségekre jellemző a progresszivitás: fokról fokra halad és súlyosbodik, végkimenetelét tekintve halálos. Nyilván nem a szociális szerhasználókra gondolok: lehet folyamatosan, mértékletesen szert használni. Egyébként a társadalom többsége ilyen szerhasználó és a függők jelentik a kisebbséget. Utóbbiak el fognak jutni idővel arra a pontra, ahol a fizikai és mentális egészségük is károsodik. Fizikai problémák az intravénás szerhasználók esetében a különböző fertőzések. A dizájnerdrogok megjelenésével annyiban kockázatosabbá vált az intravénás szerhasználat, hogy míg a korábbi klasszikus szerek, például a heroin esetében a használók naponta két-három szúrással éltek, addig egy dizájnerdrogot injektálva használó személyek  napi 10-15 szúrásig eljuthatnak, ami rendkívül megnöveli a közös tűhasználatból eredő fertőzések kockázatát.  Emellett még megemlítendő az alultápláltság, vitaminhiányos állapot és az ezekből  eredő betegségek, emésztőrendszeri károsodások megjelenése. Idegrendszeri, illetve keringési rendszeri problémák is felléphetnek. Természetesen az említett hatások az alkoholhasználat esetében is fennállnak.

Gyakran hallani, hogy vannak emberek, akik mértékletesen tudnak szert használni, míg mások nem. Az utóbbinak többféle oka lehet: a szenvedélybetegséget nem egy, hanem több okra visszavezethető, multikauzális betegségnek tekintjük. Egyrészt van valamilyen lelki sérülékenység, akár valamilyen traumából eredően, akár genetikai öröklődésből, idegrendszeri sajátosságból, és számos esetben ez befolyásolja az egyént. Lehet valamilyen családi diszfunkcióból eredő sérülékenysége, ami hatással lesz az egyén droghasználatára. Kockázati tényező, ha a szülő túlóvja, vagy ellenkezőleg, elhanyagolja a gyereket. A bántalmazásról nem is beszélve.

Általában önbizalomhiányos állapottal, önértékelési zavarokkal indul egy szenvedélybeteg “karrier”, a fiatalok esetében ehhez kapcsolódhat a kortársak hatása.

Említhetjük emellett az egyes foglalkozásokkal járó kockázatokat is. Például a hadseregben elterjedt nagyivás virtusa könnyen végződhet függőséggel, ha más hajlamosító tényezők is jelen vannak. Egyszóval a különböző egyéni sérülékenységek, családi és társas, illetve társadalmi hatások összeadódása révén függőség alakulhat ki.

A szakirodalom szerint a szerhasználat lehet úgynevezett öngyógyítási kísérlet is: valamiért szorong az ember, emiatt szert használ és hoppá, máris „Elmúlt a szorongásom, jól érzem magam, hát, akkor ez a megoldás a problémámra!” Csakhogy a szerhasználat előrehaladásával a korábbi szorongások összeadódnak  a szer okozta járulékos problémákkal. Így az egyén egy még súlyosabb problématömeggel találja szemben magát. Egyrészt a kóros szerhasználatot megszenvedi az egészsége, a pszichés állapot rendkívüli mértékben leromlik és ehhez hozzáadódik, hogy a szociális kapcsolatok is beszűkülnek és értelemszerűen leépülnek.

A szerhasználó csak azokhoz fog kapcsolódni, akik szintén szerhasználók, elkerüli a korábbi barátait, a családdal nagyon súlyos konfliktusai alakulnak ki, és ebből adódóan hajléktalanná válhat.

Mindeközben munkahelyi vagy iskolai problémák jelentkezhetnek. A korábbi kedvenc tevékenységeit elhagyja, csak a szerhasználatnak él. A szer eleinte ad, eufóriát, flash-t, sok pozitív élményt, idővel azonban, tartós szerhasználat után már csak elvesz.

Ha egy rendszeres, kóros szerhasználó leteszi a szert, akkor lehetséges az, hogy visszatérjen a függősége előtti identitásához?

Erről kétféle értelemben is beszélhetünk. Az egyik az, hogy: vajon visszatérhet-e valaki, aki függő használó volt, egy bizonyos kihagyás után a normális szerhasználathoz? Erre az a legelterjedtebb nézet, hogy akiknek nem volt túlságosan kifejlett az addikciója, amikor abbahagyta a szerhasználatot, annak esetleg lehet esélye arra, hogy visszatérjen a mértékletes szerhasználathoz. Legalábbis megpróbálhatja. Azonban  aki igazán kifejlett függőséggel rendelkezik, az élete végéig nem lesz képes a mértékletes szerhasználatra, tehát ott a tejes absztinencia, a szermentes élet indokolt. Ilyen értelemben tehát nem tud az előző életviteléhez visszatérni.

A másik leágazása ennek a kérdésnek: hogyan hat rá mint egyénre a szerhasználat és annak elhagyása? A szerhasználat önmagában is egy meghatározó tapasztalat, ami megváltoztatja az embert,  másfelől kiemelten magas kockázatnak van kitéve az, aki életében már egy aktív függőségi perióduson végigment. Neki különböző óvintézkedésekre van szüksége ahhoz, hogy a további kóros szerhasználatát elkerülhesse. Absztinenciára, illetve mély önismeretre, hogy felismerje a saját belső kis sóvárgásait, önzéseit, elégedetlenségeit, és ezek tekintetében egy lelki fejlődésen, valós, mélyre ható lelki változáson menjen keresztül. Csak ezzel juthat a függőségén felülemelkedve a józanság állapotába. Ez tehát azt jelenti, hogy

a függő a szerhasználat befejezése után egy magasabb, minőségibb állapotba fog kerülni, mint az aktív függőségét megelőző korszakában volt.

Egy másik lehetőség, hogy absztinens lesz, de elakad, nem megy keresztül lelki változáson. Ekkor kínlódva marad szermentes, és valószínűleg rosszabb állapotban lesz, mint a szerhasználata előtt. Általában azt szokták mondani, azok, akik keresztülmentek a szerhasználaton, majd ezt követően a felépülés folyamatát is elkezdték, hogy nem igazán van visszatérés a korábbi állapothoz. Jó esetben inkább egyfajta előrelépés lehetséges, ugyanaz az ember már senki sem lesz.

Kékesi Alexandra

Kékesi Alexandra

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni