close
CímlapMagazinNemzetközi karrier, Pécsett!

Nemzetközi karrier, Pécsett!

2022. február 15.

Interjú Hidvéghy Zoltánnal, az ALDI ügyvezető igazgatójával.

Miért éri meg Pécsett elhelyezkedni? Itt is biztosított a nemzetközi környezet?
Nagyon fiatal cég vagyunk, hiszen 2018-ban szerveztük önálló cégbe, az ALDI International IT Services Kft.-be (ALDI IIT) az informatikai támogató szolgáltatást, és a biatorbágyi székhelyünk mellett még abban az évben megnyitottuk pécsi szolgáltatóközpontunkat. Magyarországról támogatjuk az ALDI Dél vállalatcsoport informatikai rendszereinek üzemeltetését, több mint 4000 európai ALDI-üzlet, illetve 2019-től 55 logisztikai központ informatikai rendszerének zavartalan működését. A feladatoknak köszönhetően a pécsi irodánkba jelentkező új kollégák a munkába állás első napjától nemzetközi környezetben dolgozhatnak, határokon átívelő feladatokon, projekteken, hiszen lehet, hogy épp a svájci ALDI-áruházak vagy az ír logisztikai központok informatikai támogatását kell végezniük, az idegen nyelvet magas szinten használva. Pécsett immár két helyszínen, az autóbusz-pályaudvar mellett, illetve az egykori Ifjúsági Házban a XXI. század elvárásainak megfelelően kialakított, magas színvonalú, modern irodákban várjuk kollégáinkat.

Az agilis pályakezdőknek és szenior IT-szakembereknek Pécsett helyben tudunk karriert és átlagon felüli bérezést biztosítani,

így nekik nem szükséges feladni lakhelyüket. Akár a baranyai megyeszékhelyen laknak, akár máshol a megyében, ugyanazok a feladatok, kihívások várják őket, mint ha a budapesti irodánkban dolgoznának.

Milyen lehetőségekkel várják a pályakezdőket, hogyan lehet bekerülni?
Az ALDI kapuja folyamatosan nyitva áll, bármikor lehet jelentkezni hozzánk, a nyitott pozíciókról a www.karrier.aldi.hu honlapon lehet tájékozódni. Jelenleg több mint 30 nyitott pozíciónk van Pécsett, de folyamatosan bővülnek feladataink, így további álláslehetőségek nyílnak majd a közeljövőben. Nagyon fontos, hogy

eltérő feladatokra keresünk új kollégákat, és sok esetben elég csak a felhasználói szintű informatikai tudás. A pályakezdőket elsősorban a külső és belső ügyfélszolgálati feladatok, vagy informatikai támogatási munkakör várja.

Ezekben a pozíciókban lehetőleg két-három idegen nyelv magas szintű ismerete szükséges. A feladatok ellátását lehetővé tévő informatikai képzést a betanulás időszakában mi biztosítjuk az újonnan érkezők számára. Többször tartottunk nyílt napot, amikor az érdeklődők a meglévő munkatársakkal és vezetőkkel találkozhattak személyesen és egy kötetlen beszélgetés során első kézből tájékozódhattak az itt folyó munkáról, feladatokról, lehetőségekről. Terveink szerint a jövőben is szervezünk ilyen karrierdélutánokat valamelyik pécsi irodánkban. 

Milyen karokról/képzésekről várnak elsősorban végzetteket?
Nincs megkötésünk az elvégzett szakirányra nézve, akár bölcsészek, természettudományi vagy műszaki karon végzettek is jelentkezhetnek hozzánk. Számunkra elsősorban nem a végzettség, hanem a munkavállaló attitűdje a fontos:

képzési szakiránytól függetlenül nyitott, az új ismereteket befogadó, tanulni és fejlődni vágyó, idegen nyelveken jól kommunikáló kollégákat keresünk, akik számára izgalmas feladatokat, állandó képzéseket, nemzetközi környezetet és magas színvonalú munkakörülményeket biztosítunk.

Különböznek-e egy alap- és egy mesterszakos PTE-s diplomával jelentkező lehetőségei?
Ebben sincs különbség, az alap- és mesterszakon végzettek jelentkezését egyaránt várjuk, a lehetőségeket a pályázó érdeklődése, meglévő tudása, tapasztalata, beállítottsága határozza meg.

Mik az előrelépési lehetőségek az AIIS-nél?
Az ALDI International IT Services nagyon fiatal, de rendkívül dinamikusan fejlődő cég. Három éve indultunk, és

jövőre szeretnénk országos szinten 500 főt foglalkoztatni, ebből közel 200 kollégát itt Pécsett.

A most nyitott mintegy három tucatnyi pozíciónk csak bővülni fog. Az előrelépést szakmai szinten a folyamatos képzések biztosítják, míg vertikálisan a munkavállaló affinitásától függően biztosítunk lehetőségeket. A hozzánk belépőket is folyamatosan figyeljük, miben jók, milyen területen érzik otthon magukat. Egyesek számára az IT-támogatás fejlesztése jelent kihívást, másoknak a kommunikáció és a problémamegoldás a motiváló tényező, nekik például az ügyfélszolgálat lehet egy ideális terep. Van, aki csapatirányításban erős, belőlük csoportvezetők (teamleader) válhatnak, aki pedig komplex feladatokat szeret felépíteni, megoldani, annak a projektmenedzsment területén nyílnak lehetőségek. Folyamatosan lehet belső álláspályázatokon részt venni, de mi magunk is felajánlunk pozíciókat.

Az előrelépési lehetőségek szabályai nincsenek kőbe vésve,

egy új kollégánk például first level agentből mindössze hat hónap alatt lett teamleader, így megfelelő háttérismeret, kellő affinitás, nyitottság mellett rövid idő alatt már irányíthat valaki egy 10-30 fős csapatot. 

Érdemes-e akár már a tanulmányok alatt jelentkezni dolgozni? 
Természetesen, akárcsak az ALDI-üzletekben, nálunk is van lehetőség a részmunkaidős munkavállalásra, így akár tanulmányok mellett is lehet dolgozni az AIIS-nél és kellő tapasztalatot szerezni ahhoz, hogy a jövőbeni pályaválasztási döntést már gyakorlati ismeretek birtokában hozza meg a munkavállaló – és természetesen örülünk, ha a diploma kézhezvétele után is nálunk képzeli el a jövőjét.

Milyen új feladatokat lát el a cég, illetve az álláskeresők számára milyen lehetőségek vannak?
Széles körű szolgáltatásokat nyújtunk az ALDI Dél vállalatcsoport számára. Ma már nem csupán 4000 európai üzlet, hanem 55 logisztikai központ és igazgatási irodaház IT-rendszerét gondozzuk teljeskörűen.

Összességében tehát 8 országban mintegy 29 000 felhasználó IT-támogatásáért vagyunk felelősek.

Új szolgáltatásként megjelent témák, mint Active Directory és Messaging, workplace és device management nagyon fontos területek, ahol óriási tapasztalat, tudás szerezhető. Egy másik jelentős szerepkör az ügyfélszolgálati feladatok ellátása. Mindezek mellett egyre több helyen szoftvereket, IT-megoldásokat alkalmazunk, amelyek a vásárlók kiszolgálása és kollégáink munkavégzése terén is egyszerűsítik és felgyorsítják a folyamatokat. Az áruházaknál például a kasszák és a bankterminálok támogatását végezzük. Tehát ha a vásárló épp fizetni szeretne, és nem működik a bankterminál, akkor az áruházi dolgozók minket hívnak fel, hogy oldjuk meg a problémát. A logisztikai központokban például az áruátvétel területén is számos szoftveres megoldást alkalmazunk, hiszen naponta több száz kamionnyi áru érkezik be csak a biatorbágyi központunkba szigorú menetrend szerint, a gördülékeny áruátvétel itt is kulcsfontosságú. Tavaly 90 új területtel bővült a szolgáltatási portfoliónk, így

jelenleg a hét minden napján, napi 24 órában már több mint 300 különböző szolgáltatást nyújtunk, ezek száma pedig a következő időszakban csak tovább bővül.

Ezenfelül egyes IT-folyamatok és eszközök monitoringját is Pécsről végezzük.
A programozási ismeretekkel – például PHP ismerettel – rendelkezők számára frontend és fullstack fejlesztői feladatokat nyújtunk ALDI alkalmazások vagy ServiceNow fejlesztési területeken. A közgazdasági, üzleti területen agilis munkavállalóknak pedig az üzleti adminisztrációban nyílnak lehetőségek nálunk.

Mi várható a jövőben?
A már említett létszámbővítésre azért is szükség van, mert folyamatosan bővül az általunk nyújtott szolgáltatások köre. Az ALDI Dél vállalatcsoport rendkívül elégedett az általunk Magyarországról kínált szolgáltatásokkal, ezért egyre több feladatot bíznak ránk. Hamarosan közel 400 különböző szolgáltatási területen látunk el IT-támogatási, ügyfélszolgálati, adminisztrációs és informatikai monitoring feladatokat, tehát

nagyon sok kezdő és tapasztalt pécsi és környékbeli munkavállalónak tudunk hosszú távon karrierlehetőséget nyújtani.

(X)

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni