Sokszor írtuk már, így biztosan tudja mindenki: idén a Pécsi Tudományegyetem volt az EFOTT házigazdája Velencén. Pécsett 650 éve alapították Magyarország első egyetemét, ennek alkalmából került ránk a sor a szervezésben.
A fesztivált minden évben a Velencei-tó mellett rendezik meg, ami jó ötlet, a strandot szépen kiépítették, a kemping befogadóképessége éppen elég nagy, az abban található vizesblokkok száma és nagysága is megfelelő, egyszer sem kellett sorban állnunk a mosdó előtt. Kifejezetten hangulatosak az épített büfék, melyek szezonban akkor is üzemelnek, amikor nincs fesztivál a tónál. Ezek mintha csak belecsöppentek volna a forgatagba. Talán egyik reggel megjelent körülöttük pár szervező, akik bekerítették őket a fesztivál díszleteivel?
A színpadok és a különböző fesztiválon belüli színterek elhelyezkedése azonban hagy némi kivetnivalót maga után. Nem keveset sétáltunk, bejártuk az egész területet, mégsem tudott kialakulni a fejünkben egy térkép, ami alapján könnyebben tájékozódhattunk volna. Annak ellenére sem, hogy a kezünkben volt egy nyomtatott változat is. Nem tűnt logikusnak a rendszer.
Néhány színpad egy másikkal szemben állt, méghozzá nem is túl nagy távolságban, a beszélgetést ott el kellett felejteni, telefonálásra pedig még csak ne is gondoljunk a hangzavar miatt. A támogatók standjai rendszertelenül helyezkedtek el egymáshoz képest, ráadásul sok volt az üres “telephely”. Nem feltétlenül rossz volt a szervezés, csupán furcsa.
Mindezek ellenére kihoztuk a legjobbat a szombat estéből, ehhez pedig elsősorban a fellépők biztosították a jó hangulatot. A koncertek végeztével - a megszokottól eltérő módon - számunkra az este is véget ért.
A PTE előtt megemeljük nemlétező kalapunkat, a héten a PTE Brass Band többször is végigvonult a területen, már délutánonként hatalmas bulit csapva. A PTE Táncegyüttessel karöltve buzdították táncra a tömeget, hozzájuk csapódott az EFOTT-on részt vevő pécsi egyetemisták színe-java, az EHÖK-ösökkel az élen.
Napközben a sportolni vágyók rengeteg tevékenység közül válogathattak, a szokásos csapatsportoktól (vízilabda, röplabda) kezdve az aktív bolondozásig szinte bármiben részt vehettek (habfoci, légvárban kialakított akadálypálya).
Az estét a fiatal tehetségek indították, őket a várva várt sztárfellépők követték. Már jóval a Hurts-koncert előtt elkezdtek fogyni a legjobb helyek a nagyszínpad előtt, a legelhivatottabb hölgyek már azt a pillanatot várták, amikor a fehér rózsák a színpadról a levegőbe repülnek majd.
Aki nem képzelte el magát legalább háromszor Theo Hutchcraft, vagy lehetséges barátnője helyében, annak semmi keresnivalója nem volt a közönség soraiban. A ”multifunkcionális” Adam zongorán, szintetizátoron és basszusgitáron is megcsillogtatta tehetségét. Összességében a koncert szokás szerint igazán lenyűgöző volt, a vokalisták, a színpadkép, és a fények tökéletes látványt és hangzást nyújtottak. Ezek után nem is értjük, hogy lehet olyan szerényen köszönetet mondani a közönségnek, mint ahogyan azt a frontember tette.
Körülöttünk minden megváltozott, ám mi rendíthetetlenül tartottuk pozíciónkat a Halott Pénz-koncert kezdetéig. A srácok hatalmas bulit nyomtak le, még az is megszerette őket, akinek eddig közömbösek voltak. A műsor egyik fénypontja a PTE Táncegyüttes közreműködésével előadott „Otthon” című szám volt, melyet a zenekar a jubileumi év alkalmából szerzett. A visszataps után a „Valami van a levegőben” alatt Dávid az erős férfiakat arra buzdította, hogy minél több lány legyen a levegőben, minden srác a nyakába vette a hozzá legközelebb álló nőt.
Ez méltó befejezése volt a szombati napnak. Az este záróakkordjai lecsengtek. A fények kihunytak. A sátrak cipzárai felhúzódtak, s lakóik nyugovóra tértek, hogy a vasárnap estének már újult erővel vághassanak neki.
