close

PécsikE

2019. április 25.

Páva Zsoltot, Pécs polgármesterét kérdeztük a városban 2019-ben zajló kerékpáros fejlesztésekről, a tényekről.
Pécsett és szűk környékén az elmúlt években több fejlesztés is megvalósult, amelyek közül ki kell emelni a Pécs és Orfű valamint Pécs és Pellérd között húzódó új bicikliutat és a belvárosi, a Pius-templom és a Zsolnay-negyed között húzódó kerékpáros útvonalat.


Pécs önkormányzata 2016 év végén elkészítette Pécs Megyei Jogú Város Kerékpárforgalmi Hálózati Tervét, mely alapján több kerékpárosberuházás megtervezésére is sor kerülhetett. A tervezési feladatok elvégzését követően minden esetben nyílt kivitelezési közbeszerzési eljárás lefolytatására volt/van szükség.
Nyílt közbeszerzési eljárás keretében ki lett választva az E-közbringa rendszer kiépítését megvalósító vállalkozó.

A közbringa rendszert pár hónapon belül használatba vehetik a pécsiek és a turisták.


Ezen projekthez kapcsolódóan kijelölték a Búza tér és a 48-as tér közötti kerékpáros útvonalat, illetve kijelölték Király utcát tehermentesítő kerékékpáros útvonal a Munkácsy Mihály utcában.
Várhatóan nyárig megindul a keleti városrész kerékpárosbarát fejlesztését célzó „Zsolnay Negyed – Budai vám kerékpárút” megvalósítása. A beruházás nyomvonala a Zsolnay Negyed északi bejáratától indul és a Budai vámig tart, ezen a 2 km hosszú szakaszon kerékpárút és kerékpársáv megépítésére kerül sor.
Szintén közbeszerzési eljárás zárás előtt áll a Nagy Imre út fejlesztése projekt is a Kertvárosban. Ennek sikeres esetén várhatóan a beruházás szintén nyáron megindulhat.
A projekt keretében a Nagy Imre út – Maléter Pál út csomóponttól a Keszüi úti csomópontig útfelújításra, buszmegállók megépítésére kerül sor, továbbá a Maléter Pál csomóponttól az Expo Centerig 1,5 km hosszú új kerékpárút épül meg.
Folyamatban van még az Aidinger János  utca – Maléter Pál csomóponttól a Belvárosig tartozó „Kertváros-belváros kerékpárút” beruházáshoz kapcsolódó közbeszerzési eljárás is, melynek eredménye 2019. őszén várható.
Ezen projekthez kapcsolódóik a Belváros észak-déli tengelye közlekedésfejlesztése projekt is, mely a Bajcsy Zsilinszky – Ipar utcai csomópont fejlesztése mellett kerékpársávok megépítését tartalmazza a Bajcsy Zsilinszky utcában az Ipar utcától a Kossuth térig.
Szintén folyamatban van a Füzes dűlő közlekedés fejlesztését célzó közbeszerzési eljárás is. A beruházás keretében a Nyugati elkerülő út és az Expo Center között új út és kerékpárút megépítésére kerül sor. A kerékékpárút csatlakozni fog a meglévő Pellérdi kerékpárúthoz.
Az Uránvárosi piac fejlesztésével párhuzamosan kb. 1 km új kerékpárút került kiépítésre a Hajnóczy utca nyomvonalában. Az új kerékpárút forgalomba helyezése 2019. júniusában várható.
Az elektromos közösségi kerékpárkölcsönző rendszer a „Pécs-Egyetemvárosi kerékpárhálózat” nyomvonalán a 400 ágyas klinika és a Zsolnay Negyed közötti mintegy 3,2 km hosszú kerékpáros útvonal mentén alakítjuk ki.


Az állomások az alábbi 7 helyszínen épülnek:

1.            ÁOK-400 ágyas klinika
2.            Barbakán
3.            Széchenyi tér – Szepessy Ignác utca
4.            Kossuth tér
5.            Búza tér
6.            48-as tér
7.            Zsolnay Negyed

Állomásonként 10-10 db PEDELEC elektromos kerékpárt helyeznek ki.
Valamennyi állomás kivitelezési munkálatai a végéhez közelednek.

Április végétől tesztüzem veszi kezdetét és várhatóan 2019júniusától használhatják a pécsiek és a turisták a PécsiKe nevű közbringa rendszert.
 

Balogh Robert

Balogh Robert

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni