Az Uccu Alapítvány kerekasztal- beszélgetést szervezett a roma holokausztról november 30-án a Civil Közösségek Házában. Az esemény célja a roma holokauszt újszerű megvilágítása, ahol ezúttal a meglévő adatok elhelyezése és értelmezése helyett az érzelmeké volt a főszerep.
De mégiscsak, mi is az az „Uccu” és miért nagyon fontos, hogy jelen van ez az alapítvány? Az Uccu roma fiatalokból álló önkéntes szervezet, az elsődleges feladatuk, hogy általános és középiskolásoknak tartanak interaktív órákat informális oktatási eszközökkel a roma identitás és kultúra témájában. A foglalkozások során arra törekszenek, hogy a diákok minél több információra és személyes tapasztalatra tegyenek szert a romákkal kapcsolatban, és minél nyitottabbá váljanak egymás és a külvilág iránt. Rendhagyó rendezvényüket, e kerekasztal-beszélgetést Kékesi Alexandra moderálta, a beszélgetésben részt vett Jakab Natália, Csovcsics Erika, Lakatos Szilvia, Végh Zoltán, Kőszegi Krisztián, Orsós János, Heidl Péter. A közönség soraiban hallgatva az elmélyült eszmecserét azon morfondíroztam, hogy a társadalom miért csak most kezd nyitni és miért nem mernek az emberek olyan dolgokról véleményt nyilvánítani, amelyekről muszáj lenne már fiatal kortól beszélni. A beszélgetés során felmerült a kérdés, hogy kinek mit jelent a holokauszt.
Az emberi gyarlóság teteje.
– mondta válaszul Végh Zoltántól. Az ezzel kapcsolatos megnyilvánulásokból kiderült, hogy hiába telt el rengeteg év, az embereket már maga a holokauszt szó megviseli, de valahogy ez a normális és az elvárt. Hiszen „felelősség, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk” – hangzott Lakatos Szilviától. Kicsit visszanyúltunk a múltba, kronológiailag rendszereztük a történteket. Olyan, számomra új információkat tudtam meg, amiket nem is gondoltam volna. Például azt, hogy 1938-tól életbe lépett egy, a romákat üldöző rendelet, mely szerint minden cigányt eleve gyanús egyénnek kell tekinteni. Az ezt követő években ez alapján több településen, például Esztergomban 1942-ben zárt cigánytelep létesítéséről döntöttek, amit lakói csak munkavégzés céljából hagyhattak el.
Szóba került, hogy manapság az oktatási rendszer mennyi figyelmet szán erre a témára a tankönyvekben, egyáltalán esik-e szó a holokauszt kapcsán a romákról az iskolában, valamint mikor érdemes “érzékenyíteni” a fiatalokat. Sajnálattal hallottam, hogy
a tankönyvekben nem nagyon esik szó a roma holokausztról
, esetleg egy-két mondatot megejtenek, hogy igen, ilyen is volt, de semmi több. Nagyon sok fiatal nem is tud erről, mert nem beszélnek nekik erről. Pedig a kerekasztal-beszélgetés résztvevői szerint egyértelmű, hogy fontos lenne tudni a történelemről, és egyértelműen a gimnáziumi évek alatt kellene érzékenyíteni a tanulókat és bíztatni őket, hogy merjenek ezekről a tényekről kérdezni és beszélni. Olyan szempontból is érdekes volt ez a kerekasztal beszélgetés, hogy többen személyes példával is tudtak szolgálni, valamint olyan történeteket átadni, amikkel a hallgatóság még jobban beleélhette magát a témába. Számomra például megdöbbentő volt, hogy egyes források szerint 1944. május 16-án az Auschwitz-Birkenau területén lévő cigány láger rabjai megtagadták az együttműködést az őrökkel, fellázadtak az SS-tisztek ellen, akik gázkamrába akarták terelni őket - a táborban korábban ilyen ellenállásra nem volt példa.
Örülök, hogy részt vehettem ezen a rendezvényen, és biztos, hogy több tudással jöttem el, mint ahogy érkeztem. A rendezvény üzenetét is fontosnak tartom: merjünk nyíltan és őszintén beszélni az olyan dolgokról, amik mindenkit foglalkoztatnak, csak próbáljuk elfojtani és nem beszélni róla.
