„Jégtörő”, beszélgetést generáló társasjáték, aminek angol verziója is van, nyelvgyakorláshoz is optimális. Ez a Társal-Go /Conversati-On. A PTE-hez is kötődik, alkotója Radnai Éva, a Janus Egyetemi Színház művészeti titkára. Kipróbáltuk a játékot, ezután kérdeztük létrehozóját.
Honnan jött az ötlet, hogy megalkosd a Társal-Go-t?
Van egy ehhez hasonló amerikai, vallásos témájú beszélgetős játék, ahhoz van tábla, kártyák, bábuk. Onnan jött az ötlet, és egy biciklitúrára összeírtam kérdéseket, amiket szerettem volna bedobni a társaságnak. Először cetliket csináltam, de a következő alkalomra már színes papírokra ragasztottam a kérdéseket, témák szerint. Használni kezdtem különböző közösségekben, és mindenkinek nagyon tetszett. Egy idő után meguntam, hogy kézzel gyártom a kis kártyákat. Egy barátnőm biztatott, hogy jó lenne kiadni, csak megfelelő név és design kellene hozzá. A kiadás kapcsán már volt tapasztalatom, mert van egy saját kiadású könyvem. Nekiláttam.
Azt gondolom, hogy önmagában nem az az újdonság, hogy kérdéseket dobunk be beszélgetésindítónak. Szerintem a kivitelezés a nóvum.
A célom egy olyan játék létrehozása volt, amit bárhol és bármikor elő lehet venni, nem igényel sem helyet, sem előkészületet. Lehet játszani vonaton, a szabadban, vagy terített asztal mellett is.
Mikor kipróbáltuk, társasjátékként harangoztam be - pedig nem a klasszikus értelemben véve az. Hol helyeznéd el a társasokhoz képest?
Ez nem egy „game”: nincs nyertes vagy vesztes, nincs stratégia. Egyfajta csali az, hogy vannak játékkártyák, de ez egy külön kategória a társasok között: közösségfejlesztő, beszélgetésindító játék.
Szokatlan volt a tematika. Első körben - bevallom - attól rettegtem, hogy pl. a LEGEK kategóriában műveltségi kérdésekre kell majd válaszolnom. Persze szerencsére nem! A tapasztalat hozta a kategóriákat vagy előzetesen kigondoltad, milyen típusú témákat szeretnél körüljárni?
Nem a témák voltak meg, hanem a kérdések, azokat próbáltam valahogyan besorolni, és a 10 témakör nagyjából lefedi az életterületeket.
Olvastam arról, hogy a generációs különbségek befolyásolják azt, ki mennyire tud feloldódni egy beszélgetésben, vagy egyáltalán elkezdeni azt. A generációs szakadékok áthidalása is vezérelt?
A játékosság generációktól függetlenül oldja a feszültséget. De azt gondolom, nem kortól függ ez, hiszen
mindenkiben lehetnek gátak, hogy nehezen kezd el egy beszélgetést, vagy lehetnek berögződései, és a szokásos körök és témák mentén nehezen mozdul el a felszínről. A Társal-Go célja pont az, hogy kizökkentsen a megszokott témákból,
és ez a játék során meg is szokott valósulni.
A dobozon az szerepel, hogy ötéves kortól játszható - a kollégáimban viszont felmerült, mennyire tudják ezt gyerekek kezelni.
Eredetileg felnőtteknek szántam, és magam is meglepődtem azon, hogy milyen pici gyerekek szeretnek vele játszani. Mára komoly rajongótábora alakult ki óvodásokból. Az a tapasztalatom, hogy a gyerekek nagyon igénylik azt, hogy beszélgessenek velük. Olyan mély dolgokat tudnak mondani, amiktől egy felnőtt álla is leesik. Ha nem érti a kérdést, akkor le lehet fordítani az ő nyelvére, és már az is a beszélgetés része. Így aztán megvalósul a generációk közti párbeszéd.
Felmerült, amikor kipróbáltuk, hogy vajon mennyire játszható újra? Volt, aki szerint úgysem fog változni a véleménye egy adott kérdésben, így másodjára unalmassá válik a játék. Szerintem nem, mert ahogy az élethelyzetem változik, úgy lesz más a véleményem. De mi erről a tapasztalatod? Egyben azt is kérdezem: lehet/tervezed bővíteni a kérdéseket?
Gyakran előfordul, hogy valamelyik témára rákap a társaság, és körkérdésként kezelik a kártyákat, akörül forog a beszélgetés, akár órákig. Van, hogy valakinek eszébe jut valami, amit megkérdezne a többiektől. Vagyis a tartalmi fejlesztés spontán megvalósul.
Már több mint tíz éve játszom ugyanazokkal a kérdésekkel, egyrészt mert – ahogy te is mondtad – én magam is változom. Kevés esetben vannak állandó válaszok. Ez a játék önismereti aspektusa: le tudom méri, hogyan változott a véleményem. Emiatt szeretem inkább gondolatébresztőnek, mint kérdésnek nevezni azt, ami a kártyákon szerepel. Sok függ attól is, hogy kikkel játszom, és abban a helyzetben éppen mit „válaszolok”. Ahogy a játékszabályban írtam:
azt mondd, ami eszedbe jut, amit akkor és ott megosztanál a játékban résztvevőkkel.
Tetszett, hogy a kérdések semlegesek, de az, hogy mennyit tárok fel magamból, csak rajtam múlik. Ebből a szempontból azt is érdekes megtapasztalni, hogy mennyire engeded közel magadhoz azokat, akikkel éppen játszol - és ők hol húzzák meg a határt veled szemben.
Az önismerethez nemcsak az tartozik hozzá, hogy magadnak fogalmazod meg a válaszokat, és látod, mi változott, hanem az is, mennyire határozza meg a válasz mélységét a közeg, amiben a játék zajlik. Más lesz a beszélgetés munkatársak között vagy családban, vagy olyan társak között, ahol nem ismerem a többieket. Ez a játék a kapcsolatokat is formálja, ezért is jó eszköz a csapatépítéshez, mert alakítja a viszonyokat a közösségen belül.
Azt mondod, tíz éve játszod ezt a játékot – mennyire volt bonyolult a gyártás?
Már a tervezés is hosszú folyamat. Kitaláltam, hogy melyik témához milyen figurákat szeretnék illusztrációnak, és nagyon határozott elképzeléseim kristályosodtak ki, mert minden részletnek megvan a maga jelentése. Az például, hogy a család témájánál megjelenjen három generáció, számomra nagyon fontos volt. A tervezés alkotó folyamat, folyamatosan megosztottam a gondolataimat másokkal, ők pedig elmondták a játékkal kapcsolatos ötleteiket, amiket fel is használtam.
Felelős kiadónak lenni sokrétű feladatkör, mindent nekem kellett kézben tartanom, és főként megtalálni azokat a partnereket, akikkel jól tudok együttműködni.
Elégedett vagyok a termékkel, ami létrejött. Most van egy készletem, és a marketing következik.
Úgy tudom, a PTE-nek is volt szerepe a társasod alakulásában. Mesélnél arról, hogy kötődik az egyetemhez?
A tervezési szakasz alatt jelentkeztem a PTE Innovációs pályázatára, amit a Kutatáshasznosítási és Technológia Transzfer Főosztály hirdetett meg. Végül nem kaptam pénzt a társas megvalósítására, de a pályázatom révén meghívást kaptam egy olyan eseményre, amin – mint a Cápák között című műsorban – komoly befektetők előtt kellett előadni az ötleteinket. Ez a startupok világában pitch-nek nevezik: 3-5 percben kell tudnod meggyőzni a befektetőket arról, hogy az ötleted micsoda nagy dobás. A Közgazdaságtudományi Karon működik egy műhely, ahol erre az eseményre felkészülhettünk. Előadtuk egymásnak a prezentációkat, és a visszajelzések alapján javítgattuk, hogy élesben minél meggyőzőbbek legyünk.
Ez nagyon jó tapasztalat volt, remek dolognak tartom, hogy van egy ilyen műhely az egyetemen!
A mezőnyben az enyémhez képest egészen más fajsúlyú dolgok voltak a beton-újrahasznosítástól mezőgazdasági fejlesztéseken át orvosi kutatásokig – ezek mellett üde színfolt volt az enyém.
A másik egyetemi vonatkozás, hogy készítettünk reklámfilmet is. A vírushelyzetben az élő közönség nélkül maradt kollégáim, a JESZ színészei örültek, hogy van feladat. Ez ismét egy új alkotói tevékenység volt, producerré léptem elő, forgatókönyvet írtam, helyszínt szerveztem le, castingolni kellett, operatőrt, zeneszerzőt szerezni, megvágni a filmet. Két hónapos masszív stressz– amit persze imádtam.
Most kaptál egy adagot abból, hogy számunkra milyen volt a Társal-Go-val játszani. Milyen visszajelzéseket kaptál másoktól?
Erről sokáig tudnék mesélni! (nevet) Egy kórustársam egy munkahelyi ebédre vitte magával, és anélkül tudta spontán kizökkenteni a hétköznapokból a kollégáit, hogy erre egy csapatépítő tréninggel kellett volna felkészülnie. Beszámoltak olyan tantestületi ülésről, ahol egy, a játéktól magát eleve távol tartó kolléga az egyik kérdést hallva odament a játszókhoz, és elmesélt egy személyes történetet. Nagyon értékes pillanat, amikor valaki képes kilépni a saját korlátai közül! Amikor az anyukám kórházban volt, a kórteremi szobatársaival játszott a Társal-Go-val, akik azt mondták, hogy ez a legjobb terápia.
Azt gondolom, hogy ez a lényege ennek a játéknak: beindítja a folyamatokat és kimozdít a szorongásból.
Említetted, hogy van egy saját kiadású könyved. Miről szól?
Egy baráti társaságban Görföl Balázs, aki a Jelenkornál szerkesztő, készített egy interjút egy kertész professzorral, akinek megjelent egy verseskötete, és felvetette, hogy milyen kár, hogy nincsenek kifejezetten gyerekeknek szóló növényversek. Én komolyan megfontoltam ezt a felvetést, és
elkezdtem írogatni növényes verseket. Hogy legyen benne valami játékosság, találós kérdéseket írtam.
Mivel egy gimnáziumi barátnőmnek az volt az álma, hogy könyvet illusztrálhasson, megrajzolta a képeket, összedobtuk a pénzt, szereztünk egy szerkesztőt, egy nyomdát, és meglett a könyv. Interaktív foglalkozásokat építettem erre, mert jó, ha komplexen tanulhatunk növényekről, versekről. Itt is az volt számomra a legfontosabb, hogy mozgassunk meg egy közösséget úgy, hogy az játékos és informatív legyen egyszerre.
Könyv, aztán társas… Mi a következő dobás, amire készülsz?
Több közösségfejlesztéssel foglalkozó egyesülettel kerültem kapcsolatba az utóbbi időben. A célom sosem egy termék kitalálása volt, ezek inkább eszközök. Nem feltétlenül úgy indulok el, hogy mit szeretnék, hanem ahhoz alkalmazkodom, mi működik egy-egy közösségben. Úgyhogy nincsenek előre gyártott terveim.
A közösségfejlesztés viszont motivál, és az, hogy ahhoz milyen eszközökkel lehet hozzájárulni.
A Társal-GO-t a holnap kezdődő JátsszMa Pécsi Társasjáték Kiállítás és Vásár keretében ki is lehet próbálni.
