A Valentin-nap igazából sosem tartozott a kedvenc ünnepeim közé. Mindig is úgy gondoltam, hogy túl van értékelve...ugyanakkor egy kellemes vacsora, jó társaságban akár életre szóló élmény lehet. (Ünnep ide vagy oda.)
E gondolatmenet kapcsán jutottam el oda, hogy ki kéne találni egy olyan ajándékötletet, amivel a szerelmesek ünnepe nem egyszerű marketingfogás, sokkal inkább egy kevésbé kézzel fogható, mégis maradandó élmény lesz.
Ekkor jött a vacsora ötlete.
Ám az is fontos kitétel volt, hogy a kétfős, kétfogásos vacsora maximum 5000 forintból kivitelezhető-, és így bármely egyetemista számára elérhető legyen.
Kezdetben csak segítséget akartam kérni Mikes Márktól, akit a PTE Családok Éve keretében rendezett gasztroshowján ismertem meg, ahova egyébként teljesen véletlenül keveredtem. Nem, persze, hogy nem! Nincsenek véletlenek! Ahogy az sem lehetett véletlen, hogy később közös rendezvényen dolgoztunk. Ezek után viszont egy pillanatig sem volt kérdés, hogy pont az Ő tanácsát szeretném kérni, hisz több ízben is megbizonyosodtam már szakmai tudásáról.
Végül kitaláltuk, hogy sokkal izgalmasabb lenne, ha inkább kihívnám Márkot párbajozni. Nem, nem ment el teljesen az eszem, de könyörgöm, hányan mondhatják még el magukról, hogy a Konyhafőnök döntőse főzött a konyhájukban?
Tudtam, hogy Márk maximalista, és én is szerettem volna kihozni a lehető legtöbbet a dologból, így miután kitaláltam, melyik desszertet készítsem el, felkerestem egyik barátomat, aki főállásban séfként dolgozik, hogy segítsen hozzá főételt kreálni. Beszereztem mindent és próbafőzést csináltam. Majd persze megvettem még egyszer mindent az éles bevetéshez.
A párbaj napján rettenetesen izgultam. Nem tudtam, sikerülni fog-e a ropogós elem, elkészülünk-e mire ideérnek a vendégek és egyáltalán, hogy fogunk elférni ketten a konyhában úgy, hogy ne akadályozzuk a másik munkáját. Aztán megérkezett Márk és minden aggodalmam szertefoszlott. Az a magabiztosság, ami áradt belőle, valahogy engem is megnyugtatott. (Plusz mondott egy biztos receptet a ropogós elemhez!)
A főzés során sajnos nem tudtam ellesni Márktól a fogásokat, hisz én is a saját ételem elkészítésével foglalatoskodtam, de az előzetes félelmem ellenére, tökéletesen elfértünk a konyhában, és nem sokkal a tálalás előtt megérkeztek a vendégek is.
Amit talán a legjobban szerettem ebben a főzésben, (azon kívül, hogy a végén kóstolhattunk) hogy Márk minden rutinja és szakmai fölénye ellenére sem kezelte úgy ezt a „párbajt”, hogy a győzelem eredendően a zsebében van, és habár én nem fogadtam volna nagy összegben magamra, ő mégis biztatott és megdicsérte az elkészült tányéromat, sőt, elkérte a zabkekszem receptjét is. Kell ennél több?
Nos, mit is mondhatnék…ahogy azt már írtam: egy kellemes vacsora, jó társaságban életre szóló élmény lehet. Nálam ez most mind teljesült! Olyan emberek vettek körül, akiknek szeretek a társaságában lenni, a saját fogásom a belefektetett munka miatt talán még jobban esett, mint eddig bármikor, Márk ételeit kóstolva pedig szóhoz sem jutottam, csak elégedetten bólogattam és a villámra szúrtam a következő falatot.
