close
CímlapMagazinSzeretetkuckó

Szeretetkuckó

2022. október 03.

Hihetetlen összefogással valósult meg az, hogy a Nevetnikék Alapítvány új, saját otthonba költözhetett. (Erről az UnivPécs is beszámolt korábbian.)


Az Alapítvány tizennégy éve elsősorban, de nem csak a pécsi Gyermekklinika kis betegeiért dolgozik:
interaktív falakat és falfestéseket csinálnak,
önkénteseik feldobják foglalkozásaikkal a gyerekek napjait,
valamint kézműves foglalkozásokat tartanak, melyek révén kincsesládákat töltenek meg ajándékokkal, amik közül a már felgyógyult gyermekek választhatnak maguknak valamit.


Apró adományok özönére volt szükség ahhoz, hogy a

Bajnok utca 8/a

szám alatti romos házat megvehessék. Aztán már “csak” a felújítás volt hátra.

Potyogó vakolat, szebb napokat látott nyílászárók, felkopott padló, és még sorolhatnánk mi minden várt a rekonstrukcióra. Sokan segítették a munkát ekkor is. A pince, a garázs, a cuccaikkal telezsúfolt tetőtér megújítása még várat magára, de a földszint megszépült, elkészült, élhető tér lett.
Így

igazi örömünnep volt, amikor október első hétvégéjén nyitott napokat tartottak, mely a hivatalos házavató volt.

Egyelőre az alsó szintet sikerült befejezni: a vizesblokk, mellette két szoba, melyek közül az egyik a játékkészítő műhelyeknek ad majd otthont.

A támogatók sokféleségét és sokaságát a falon született idézetek, üzenetek és aláírások is mutatják.


Hétköznaponta fél 4 és fél 7 között az alapítvány önkéntesei ügyeletet tartanak a helyszínen, aki szeretne belesni a házba, szívesen látják. A csapat főhadiszállása a Gyermekklinika készülő Sürgősségi Osztályán túl, de a már elkészült Pszichológiai Osztályán még innen, az intézménnyel majdnem teljesen szemben található. A világossárgára mázolt kerítést már a Bajnok utca elején látni lehet, az épület a sajátos postaládáról, és a kékre mázolt ablakkeretiről is felismerhető - no meg arról, hogy be lehet látni a házba, ahol sárgaköpenyesek mosolyognak.

 

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni