Tűzriadó gyakorlatot tartott a PTE Szántó Kovács János utca 1. szám alatti épületében a Munkabiztonsági Koordinációs Osztály november 12-én délelőtt.
Az évenként tartott tűzriadó rutinja után a Szent Flórián Önkéntes Tűzoltó Egyesület közreműködésével tűzoltási bemutatón vehettek rész fakultatív módon a Szántó utcai épületben dolgozók.
A bemutatón hasznos alapinformációkat szerezhettek a tűzoltásról és az oltókészülékekről, valamit stimulált körülmények között kipróbálhatták az oltás folyamatát is. Ennek tapasztalataival felvértezve a súlyosabb tűzesetek megelőzéséhez is hozzájárulhatnak.
Tévhiteket is eloszlattak a lánglovagok:
vízzel ugyanis nem feltétlenül lehet biztonságosan tüzet oltani.
Egy gázrózsán olajat hevítettek míg lángra nem lobbant, majd a szemléltetés végett vizet öntöttek rá. Az égő olaj emiatt hirtelen nagyobb lánggal lobbant fel és a lángoló olaj szétfröcsögött. Az előadást tartó tűzoltók szerint a legbiztonságosabb megoldás ilyenkor az, ha lefedjük egy másik edénnyel a lángoló olajat, amíg az ki nem alszik.
A bemutató következő eleme az volt, amikor egy elkerített részen gyújtottak meg némi benzint, hogy láthassuk, milyen pokolian nagy lánggal és hővel ég még szabad térben is. Majd önkénteseket kértek, akik megpróbálhatták eloltani poroltóval a tüzet. Kiemelték, hogy ilyenkor érdemes guggolva megközelíteni a tüzet, és lehetőleg a magunkhoz legközelebb lévő lángok forrására célozva haladjunk a tőlünk távolabb esőkig. A poroltóból származó por elfojtja a tüzet mert elzárja az oxigéntől az égésterméket.
Pár hasznos tippet adtak még az előadás során a hétköznapokra. Például bármikor használunk tűzoltó készüléket, mindig érdemes előtte egy gyors pillantást vetni a típusára, mert nem mindegy, milyen készüléket milyen tűz típusra használunk. Ennek részletei mind piktogramonként szerepelnek az eszközön. Gázzal töltött oltókészüléket nem érdemes nyílt térben használni, ugyanis az az oxigén kiszorításával működik és egy nagy szabad térben ez cseppet nehézkesebb lehet. Illetve, ha van rá mód, a már említett poroltó készüléket nem érdemes értékes tárgyaknál használni, ugyanis a belőle származó por nagy koszt okoz. Arra sem árt figyelni, hogy a parkolókban a tűzoltók számára fenttartott parkolókat szabadon hagyjuk, hogy a kiérkezés után minél gyorsabban nekiláthassanak az oltásnak.