close
CímlapMagazinTerjed a Mongooz függőség

Terjed a Mongooz függőség

2016. március 24.

 Engem legalábbis megfertőzött az a 2014-ben alakult trió, melynek három ifjú tehetség a tagja, akik három különböző országból származnak: Imre Gábor Magyarországról, Magnus Måløy Norvégiából és Ian O'Sullivan Írországból. Hogy miért is szeretem annyira a Mongooz And The Magnetet? Rengeteg okom van rá! Először is: nagyszerű a zenéjük, szó szerint bármikor bármilyen hangulatomhoz illik. Aztán meg imádom a vicces Facebook- és Instagram posztjaikat. Elbűvölőnek tartom, ahogy Ian és Magnus használja a magyar nyelvet. Illetve Pécset csak úgy az otthonuknak tekintik, ahogy én is. Tehát nincs más hátra, mint hogy Ti is annyira megszeressétek őket mint én. Ezért összegyűjtöttem néhány érdekes adatot a bandáról és a fiúkról:ezeket szeretettel ajánlom Nektek, jövendőbeli rajongóknak.

 Mongooz ABC:         E          É           F          G          I          J          K          M          P          Sz          Z          Zs

20160201-csortos-szabolcs-1233-1-mongoos-on-the-magnet.jpg

 E

Egymással dolgozni

Ian: Rengeteget szórakozunk, mialatt a koncertekre utazunk, és imádom azt az érzést, amikor elindulunk egy új városba. Titokban utálom a többieket, de remélem, sosem jönnek rá.

Magnus: Együtt zenét szerezni és koncertezni csodálatos! És legtöbbször jó barátok vagyunk, haha...  Azt hiszem, az a legrosszabb, amikor veszekszünk, de szerencsére ez nem túl gyakori.

Gábor: Amikor valamelyikünk felvet egy új ötletet, kipróbáljuk és működik! Imádom ezeket a pillanatokat... A legrosszabb rész a pakolás, várakozás, utazás a hideg buszon.

Mongooz ABC

 

É

A legfurcsább étel, amit valaha ettél

Ian: Rántott velő. Komolyan, srácok...Nem értem!

Magnus: Hurka!

Gábor: Azt hiszem, a virsli. Láttad már, hogy készül? Hát... furcsa.

Mongooz ABC

 

F

Filmek, amik passzolnának az életükhöz

Ian: Jó lenne, ha az életem fejezetekből állna, mint a Forrest Gump-ban. Lehet, hogy egy kicsit túl sokat gondolok arról, amit csinálok (nevet).

Magnus: Az Oroszlánkirály. Kiskoromban azt hittem, én vagyok Simba (és néha még mindig így gondolom).

Gábor: Szeretem a történelmi és háborús filmeket. Olyan filmben tudom elképzelni magam, ahol a jó előbb-utóbb diadalmaskodik a rossz felett.

Mongooz ABC

20160201-csortos-szabolcs-1238-1-mongoos-on-the-magnet.jpg

G

Gábor

Ian: Gábor egy emberi metronóm és neki van a legtöbb tapasztalata közülünk. Igazából ő az egyetlen, aki bármelyikünket tudja helyettesíteni, hiszen játszik basszusgitáron, gitáron, zongorázik, énekelni is tud... és.... ó, anyám...

Gábor saját magáról: Szeretem a kreativitást... olyan stílust teremteni, ami egyedi. Szerintem ez a legjellemzőbb tulajdonságom.

 Mongooz ABC

 

I

Ian

Magnus: Nagyszerű basszusgitáros Írországból.

Gábor: Ian nagyon könnyen barátkozik, mindenki kedveli!

Mongooz ABC

 20160211-csortos-szabolcs-1047-9796-mongoos-on-the-magnet.jpg

J

Juice

2015-ben jelent meg első stúdiófelvételük ’The Mongooz Juice’ címmel, mely 5 számból áll. Letölthető a honlapjukról!

Mongooz ABC

 

 K

Koncertek

Az együttes április 28-án a budapesti Nagyszínpadon koncertezik, ugyanis imádják a kihívásokat: a későbbiekben a Sziget Fesztiválon szeretnének majd játszani. Ami Pécset illeti: fellépnek a Pécsi Egyetemi Napokon, április 29-én, illetve 30-án a Pécstől 15km-re található Janus Borházban.

“Ki Mit tube”

Tavaly is megrendezésre került a Ki Mit tube nevű tehetségkutató verseny. A Mongooz and the Magnet az ötödik helyen végzett és a banda hirtelen híressé vált.

 

 

A Ki Mit tube középdöntőjében Antonia Vaival

Különbség a magyar és az ír közönség között

Ian: Hát igen, itt az emberek többsége a mainstream rádiót hallgatja, márpedig a mainstream itt az elektronikus és a tömeggyártású zene, ami a klubokban dübörög. Ezzel szemben Írországban a rock- és country zenének van hagyománya, és azok, akik nem igazán járnak klubokba,  nem foglalkoznak túl sokat a klub-stílusú zenékkel. Egyszer elsétáltam egy kürtős-kalácsokat és réteseket árusító idős hölgy bódéja mellett, aki valamilyen „pumpálós” dance zenét hallgatott - ez őrület, ilyesmit sosem láttam Írországban!

Mongooz ABC

 20160211-csortos-szabolcs-1052-9830-mongoos-on-the-magnet.jpg

M

Magnus

Ian: Magnus nagyon magabiztos, ám ugyanakkor nagyon félénk is. Tudom, hogy ennek így nincs értelme, de senki sem mondta, hogy Magnusnak van értelme.

Gábor: Hihetetlenül tehetséges és mindig készen áll új dolgokat tanulni.

Magyarok

Ian: Vicces nép a magyar. Sokan küzdenek nehéz munkahelyi körülményekkel és sokan kényszerülnek elhagyni az országot. De a túlélő-ösztönük bivalyerős: EXTRA-makacsok, méghozzá jó értelemben!

Magnus: Imádom őket. Ha eltévedek, mindig útba igazítanak.

Mongooz ABC

 

 P

PTE

Magnus és Ian egy egyetemi nyílt napon találkoztak először. Mindketten a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának hallgatói. Ian tavaly diplomázott, jelenleg orvosként és PhD-hallgatóként dolgozik az Akác utcai Klinikán.

Mongooz ABC

20160211-csortos-szabolcs-1052-9819-mongoos-on-the-magnet.jpg

SZ

5 év múlva….

Ian: 5 év múlva nyilván hatalmas sztárok leszünk (nevet), úgyhogy sokat fogunk turnézni, remélhetőleg Európán belül és a világ többi részén is: az USA-ban, Észak-Koreában... ki tudja! Az a legfontosabb, hogy folyamatos kihívások elé állítjuk saját magunkat és mindig új zenéket csinálunk. Sok banda ott rontja el, hogy megrekednek egyetlen dalnál és mindig ahhoz hasonlókat írnak, így nem fejlődnek. Nyitottnak kell maradni!

Magnus: Egy nagy turnébuszon leszünk.

Számok

1 kislemez, 38 koncert, 3,300 like a Facebook-on, 80,000 megtekintés a YouTube-on 2015-ben. A zenekar tagjai 8960 km-t utaztak autóval és 3820-at repülővel az elmúlt évben.  

Szavazás

A banda Nagyszínpadon, Budapesten lép fel április 28-án, s ez lehet a beugró nagyobb rendezvények nagyszínpadaira. A döntő: május 15. Kövesd az eseményeket: https://www.facebook.com/ngysznpd/

Mongooz ABC

 

Z

Zene egy életen át

Ian: Mindig is szerettem a zenét, de amikor 14 évesen elmentem egy nyári táborba, ahol megismertem egy gitáros srácot. Abban a világban ő egyenesen egy istennek számított! El tudta játszani azokat a dalokat, amiket a rádióban hallgattunk, és mi a barátommal együtt teljesen le voltunk nyűgözve. Fél éven belül mindketten vettünk magunknak egy gitárt, és azóta is játszunk!

Magnus: Már gyermekként is állandóan zenével voltam körülvéve, ez vezetett oda, hogy később elkezdtem gitározni. Kezdetben leginkább a blues inspirált, most már többféle stílusba is beleszerettem, mint a soul, funk, vagy RnB ++.

Gábor: Mindig zenész szerettem volna lenni. 8 évesen kezdtem, s kicsivel később már megvolt az első saját dobfelszerelésem.

Zenészek

Zenészek, akikkel szívesen együtt játszanának

Ian: Stevie Ray Vaughan.

Magnus: Jimi Hendrix, Eric Clapton.

Gábor: Chick Corea.

Mongooz ABC

 

Zs

Zsongás

Na, most már bemongooZsongtál? Fogadok, hogy igen!

Mongooz ABC

 

20160211-csortos-szabolcs-1045-9763-mongoos-on-the-magnet.jpg

 

Írta: Hári Viktória

Fordította: Németh Vivien

Hári Viktória

Hári Viktória

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni