Nagykövetként, önkéntesként és adományozóként is bizonyított már Dr. Kemenesi Gábor biológus, víruskutató, a PTE Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője, aki hallgatói és kollégái előtt is vallja, hogy a tájékozottságot érdemes jó ügyek szolgálatába állítani, az örök kétkedés pedig nem mindig jó irány. Ha két elfoglalt ember nem érzi tehernek, hogy leüljenek beszélgetni a társadalmi felelősségvállalás apropóján, talán joggal bízhatnak abban, hogy mások figyelmét is felkelthetik azok a gondolatok, melyeket nem rejtenek véka alá. Gáborral a Duna magyarországi tetőzésekor találkoztunk. Nem a gáton futottunk össze, de igyekeztünk így is legények maradni…
A 2020-as pandémia óta aktív közszereplő vagy, rendszeresen nyilatkozol a sajtónak, tanítasz, sokan odafigyelnek a mondandódra. Magától értetődik, hogy odaállsz egy jó ügy mellé?
Mindenképpen. Úgy vélem, a kommunikáció is jó ügy. Talán ezt a COVID óta nem is kell magyarázni. Amikor hirtelen beáll egy óriási üresség, és valamiről beszélni kell, ráadásul tudományosan, visszafogottam, sőt, érthetően is, az ugyanolyan nemes ügy, mint amiről most beszélgetni fogunk. Valami, ami a társadalom számára hasznos…
Ebben egyetértünk, de az sem mindegy, hogy milyen módon, milyen felületen botlik az ember egy jó ügybe, amilyen a te esetedben például a Nevetnikék Alapítvány volt…
Országszerte tömegeket ért el anno a Nevetnikék házkampánya. Otthonra volt szükségük a működésükhöz és a fennmaradásukhoz. Kevés ilyen példát láttam arra, hogy egy városi civil, de társadalmilag extrém fontos ügy országos színtérre lépjen. És hangsúlyozom, egy nemes ügyről van szó! Nos, ez egy tipikusan ilyen eset volt, és írjuk is be azonnal a történelemkönyvekbe, hogy volt ilyen, sokakkal együtt én is felfigyeltem rá. Tudtam, hogy mellé kell állni, gyorsan cselekedni, hiszen volt egy nagyon erős időkorlát. Megjegyzem, még motiváló is volt számomra, hogy meg kellett pörgetni a pénzgyűjtést a házra. Aztán az ember benne ragad, hiszen megismeri az egész közeget, azokat, akik ott dolgoznak, és látja, hogy ez egy klasszikus, vérrel és verítékkel, alulról épülő, rendkívül felemelő történet. Itt nem egy milliárdos óriás-adományozásról van szó, hanem egy nagyon szép vízióról, ami mögé nem lehet nem felsorakozni.
Ezt örömmel hallom, mindazonáltal, sokszor előfordul, hogy valaki segítene, de nem ismeri fel ennek helyes módját…
A segítség nem mindig olyan, mint ahogy elképzeljük. Hadd említsek egy aktuális példát az árvízhelyzet kapcsán! Ha azért sietek a helyszínre, hogy kiposztolhassam, mekkora ász vagyok, mert ott állok a gáton, nem biztos, hogy nagy segítséget jelentek, valószínűleg csak útban lennék. A Nevetnikék szerencsére régóta nagyon jól kommunikálja, hogy éppen mire és hogyan van szüksége.
Belecsöppentem a házkampányukba, felismertem, hogy sürgősen pénz kellett a folytatáshoz, aztán változott a helyzet, stabil támogatókra és nagykövetekre volt szükség, így ebben is próbáltam segíteni.
Szerencsém volt, mert hasznosult a korábbi kényszerhelyzet: a COVID alatt nagyobb hangsúlyt kapott kommunikációs szerepemet később az alapítvány hasznára is tudtam fordítani. Nagyszerű dolog, hogy a Nevetnikék folyamatosan fogja a támogatók kezét, viszi őket magával, és mindig közli, hogy éppen milyen módon igényli a partneri kéznyújtást. Csak figyelni kell rá.
Egyszerű volt eljuttatni a világos üzenetet?
Nem vagyok szakértője a társadalmilag fontos ügyekkel kapcsolatos adományozás mögötti mutatóknak, nálunk az működött, hogy a laborban általános eljárássá vált, hogy ha tartunk egy szakmai előadást, amiért honoráriumot kapunk, azt sosem fogadjuk el, inkább becsatornázzuk valahová. Igyekeztünk pécsi ügyek mellé állni, de persze volt más szép példa is. Nehéz meghatározni, honnan jöhet be a segítség, minél szélesebb spektrumon kell kommunikálni, és itt lehet valóban fontos szerepe azon közszereplőknek, akik ezt közvetíteni is tudják különféle csatornákon. A Virológia Pécs csoportban és más felületeken ezt mi keményen megnyomjuk; boldog vagyok, hogy nem egyedül kell kommunikálnom a jó ügyeket a különféle csatornákon.
Belefér az időbeosztásodba, hogy érthetően kommunikálj például arról, miért fontos a Nevetnikékesek munkája, azon túl, hogy beteg gyerekekhez járnak be a kórházba és nagyon-nagyon cukik?
A helyzet az, hogy a kutatói lét egy sci-fibe illő tér-idő törést hoz létre, itt aztán mindent kell csinálni. Sokszor kevésnek bizonyul erre a nap 24 órája. Azonban ha valami igazán fontos, azzal igenis foglalkozni kell. Tudománykommunikátorként is tapasztalom, hogy ami számomra egyértelmű, a társadalom széles rétegei számára nem feltétlenül az. Tudni kell megfelelő módon és időben átadni az üzenetet.
Nagykövetként például megértettem, hogy a periodikus adományok nagyon szépek és jól mutatnak, de a fenntarthatóságot hosszú távon nem szolgálják.
Állandó bevétel nélkül ugyanis nem lehet tervezni. Ezenkívül személyes látogatást is tettem a Nevetnikék házban önkéntesként, sőt, még a glettelést is kipróbáltam, bár nem abban arattam a legnagyobb sikereket…
Azt mondod, hogy a Nevetnikék valódi értéket képvisel, amiből egyre kevesebb van a világon. Változtathatunk, hogy több legyen?
Mindenen tudunk változtatni, az egész emberi történelem erről szól. Az iróniája az, hogy csak rajtunk múlik, hogy merre változtatunk. PTE-s dolgozóként és Nevetnikékesként is fontosnak tartom a szakmaiságot. Emögött pedig az emberi oldal is nagyon lényeges szerephez jut. 
Ráadásul egy szerteágazó rendszer van mögötte, szervezni kell utánpótlást, képzéseket, toborzásokat, fenntarthatóságot, sőt a festést és glettelést is, ha éppen arra van szükség. Ez pedig egy óriási menedzsmentet igényel, ami sikersztorivá válik, ha jól csinálják.
A Nevetnikékesek hangsúlyozzák, hogy jó embereket keresnek. Jellemző a segítőkészség többekre is?
Hiszem, hogy rossz emberek nincsenek, csak tudatlanok. Ha ezt átvetítjük a Nevetnikék munkájára, akkor látható, hogy a feladat mindössze annyi, hogy
jól kell elérni az embereket, és világosan elmondani, hogy mire van szükség. Meg kell találni azokat, akik hajlandóak együttműködni,
valamint segíteni őket, hogy segíthessenek. Az adományozásnak persze megvan a maga pszichológiája, de ami biztos, hogy egy borzasztóan verejtékes meló.
Jól látom, hogy élvezed is, hogy segíthetsz?
Igen, örömet okoz megtalálni ennek módját. Az otthonainkat például elárasztják a különféle streaming szolgáltatók. Kattintasz, és nézheted a filmeket, videókat. Hamar rájöttem, hogy mennyi időt elvesz mindez az életemből, és ezen felül mennyire értéktelen, gagyi cuccok tárházáról van szó. Gyorsan lemondtam tehát, és az előfizetés összegét átirányítottam az alapítványnak, rendszeres adományozás céljából.
Ha megpróbáljuk megfejteni, miért gondolkodik valaki felelősségteljesen, hamar megérkezhetünk a helyszínek és a környezet fontosságához. Közös volt az alma materünk, ráadásul jelenleg is fontos szerepet tölt be a mindennapjaidban az egyetem. Az oktatás minősége is formálhat szemléletet?
Mindenképpen. El kell árulnom, hogy jómagam eredetileg nem pécsi vagyok, budapestiként kerültem ebbe a fantasztikus egyetemvárosba, 2008-ban. Mára azonban már minden porcikámmal ide kötődöm, ezt tekintem igazi otthonomnak. Ebben a tekintetben nyilvánvalóan nagyon fontos az egyetem, mint az egyik legnagyobb munkáltató. Mindenhol ott van, az összes klinika, mindenféle campusok, a diákok ezrével mászkálnak az utcán, tényleg jelen van ez a különleges miliő, ahol kiválóan megfér egy Nevetnikék, és máris rátalál az egyetem, és mellé tud állni… Ugyanakkor talán ez nem eléggé tudatos még, lehetne rajta dolgozni, és jó is, hogy beszélünk erről, mert
a diákjaimnak is hangsúlyozom majd az óráimon, hogy ne csak buliban gondolkodjanak, mert szebb lesz a világ, ha megbecsüljük ezt a csodálatos örökséget, behálózzuk Pécset, becsatornázzuk a jót, és értékes ügyek mellé állunk.
Valóban erősebbek tudunk lenni, ha összefogva tesszük mindazt, amit fontosnak vélünk. Jó csapatjátékos vagy?
A kutatásnak ez az egyik alapfeltétele. Nyilvánvalóan senki nem ír egyedül cikket, legalábbis az én szakmámban. Ahhoz azért el kell jutni labormunkákkal, egyeztetésekkel, pontos kommunikációval, mentorálással, talán az a legfontosabb. Örömmel tölt el, hogy a Nevetnikéknél nem csak én szerepeltem adományozóként, hanem egykori kiváló kollégám, Jakab Ferenc is támogatta az alapítványt, és jelenleg is erre neveljük az utódgenerációkat, hogy legyenek partnerek fontos ügyek mentén.
Nehezet kérdezek, Gábor… Mennyire pótolhatók a nagy koponyák, az emblematikus alakok, akikre érdemes odafigyelni, ha már Jakab Ferencet említetted…?
Tudod, ez egy érdekes kérdés. Emberileg nyilván pótolhatatlanok. Ugyanakkor képesek nyomot hagyni… Egy jó közösség hátrahagyásával, ahol például jelen van a társadalmi felelősségvállalás és az adományozási kultúra, az önmagában egy rendkívüli eredmény, és örömteli, hogy van valami, ami megmaradhat. Ennek a hozzáállásnak pedig már számos partnere van a laborunkban, mondhatni ez a vállalati kultúránk része. Ha valaki követi az oldalainkat, láthatja, hogy egy csomó érdekes dologban benne vagyunk, posztolunk, mindig zizegünk valamiben.
Véleményed szerint egészségesen élünk?
Úgy látom, hogy nagyon sok lehetőségünk van, amit nem használunk ki. Mostanában dívik egy helytelen szemlélet. Nagyon menő mindent megkérdőjelezni és mindenkinél okosabbnak lenni.
Bizony az örök kétkedés tévútra vihet. Kutatóként ugyanakkor tudom, hogy a tudomány egy csomó új eredményt hoz. És ha az elmúlt két évtizedet nézem, elképesztő orvosi és gyógyszerészeti megoldások születtek. Ha csak az élelmezésünket nézzük, egyre pontosabb képet kaphatunk arról, milyen az egészséges táplálkozás. Tényleg csak rajtunk múlik minden.
És akkor megint elérkeztünk a tájékoztatáshoz, hogy nekünk miért is fontos ez. A saját térfelünkön maradva, a kritikus hangok és a járványok kapcsán, amit pláne mindenki a háta közepére se kíván, de tudomásul kell venni, hogy itt van velünk, valamit kell róla magyarázni, hogy ez miért és hogyan történik, mit tudunk tenni ellene. Komoly problémának látom a rossz felé tájékozódást, amikor például zárt Facebook-csoportokban győzködik egymást az emberek, hogy mit és miképpen kell tenni, és egyébként is lapos a Föld… Bizony nem ez a helyes irány!
A sok munka mellett jut időd feltöltődésre?
Azért örülök, hogy kutató vagyok, mert ez az élet megedz. Mindent kívánt tőlem, és azonnal kívánja. Pályázz, cikkezz, oktass, nevelj, fogadj még hallgatót, menj külföldre, gyere haza, nyerj pénzt, költsd el, néha céget is vigyél… Hamar megtanulod, hogyan tudod jól beosztani, mire mennyi időt és energiát szánsz. Arra használni a tudásom, hogy annak kézzelfogható eredménye legyen, mert például egy alapítványt tudok támogatni, felemelő érzés, és feltölt. És tudod, ez nagy jutalom is, mert ennek látod az eredményét. Kutatóként sokszor vársz egy évet, másfelet, hogy egy pályázatodat elbírálják, amin fél évet dolgoztál, aztán kapsz egy megalázó véleményt, és az egészből eleged lesz.
A Nevetnikék esetében rögtön látod, hogy jó helyre ment az adomány, érezheted, hogy segítettél, és történik is valami. Több, mint négy éve kezdődött a kapcsolatom a Nevetnikékkel, s azóta örömmel tapasztalom, hogy mindig megvan a közös cél, mindig van előre, mindig van jobb és több, megy előre az egész.
Még a COVID-nak sem sikerült tönkretennie ezt a csodálatos fejlődést, pedig abban az időszakban a cégeken kívül nagyon sok alapítvány is megszenvedte a helyzetet, rengetegen bajba kerültek.
Lenne kedved biztatni mindazokat, akik eddig még nem kaptak kedvet az adományozáshoz?
Természetesen. Az állandó adomány talán a legnagyobb segítség. Egy kiló kenyér ára rendszeresen biztosítva sokkal többet ér, mintha csak úgy odadobsz egy csomó pénzt, mert azzal kevésbé tudnak tervezni, felvenni munkatársakat, önkénteseket képezni, stabilan működni. Nem kell nagy összegre gondolni, beszéljünk a már említett élelmiszer, vagy egy streaming platform előfizetés áráról, ezeket nyugodtan be lehet csatornázni, mert sokkal hasznosabb lesz. Ehhez pedig elhatározásra van szükség, s talán kicsit segít is magunkra nézni, hogy hova, mire, mennyit költöttünk.
A tudósokról, kutatókról sokan azt tartják, hogy egyfajta csodabogarak, akik folyamatosan molyolnak, agyalnak valamin. Cáfolat vagy megerősítés helyett azonban inkább arra lennék kíváncsi, mi az, amiben most nagyon benne vagy, Gábor?
Bizony nem titok, hogy Jakab Ferenc sajnálatos halála után át kellett vennem a laborvezetést, tehát nekem most egy egészen új szerep jutott a menedzsment szempontjából. Csináltam már hasonlót, de ilyen intenzitással még nem. Kicsit úgy érzem magam, mint a három éves gyerek, akit bedobnak a medencébe, hogy „akkor ússzál, szevasz”… Küzdök, csinálom, legjobb tudásom szerint, de kétségkívül új a szerep. Mindezek mellett aktívan jelen vannak a kutatási témáim, azokat is folytatni kell ezerrel, úgyhogy kicsit sok a teendő, de még így is bőven belefér az időmbe, sőt, fontos, hogy leüljük, és úgy beszélgessünk, ahogy az elmúlt percekben tettük.
A Nevetnikék Alapítvány várja a rendszeres támogatókat.
Segíts, hogy segíthessenek!
