Promóciós biznisz, feliratkozószám-generálás, ingyen reklám, fizetett közönségtalálkozók és zsíros kapcsolatrendszer. Az érdek-Youtuberek Walhallája. Lehet máshogy is? Lehet másért is? Lehet. Terápia, önkifejezés, készségfejlesztés, tudatos arculattervezés. Interjú Szente Krisztián videobloggerrel.
Miért és mikor kezdtél el daily vlogokkal foglalkozni?
Egészen pontosan 2015. június 2-án. Éppen két megrendelés között voltam, amikor azt gondoltam, hogy talán már lecsengett körülöttem a nagy Chriswell tudja hype annyira, hogy feltűnésmentesen tudjak teljesen öncélú dolgokat művelni a netre. Nem sikerült.
Mit jelent számodra a csatornád, miért érzed fontosnak, hogy megszólítsd az embereket/nézőidet?
Vitathatatlan előnye a felületnek, hogy jótékonyan járul hosszá a személyes PR-omhoz, ami fontos ha, az ember szeretne egy szakmai képet közvetíteni magáról vagy megkülönböztetni magát a versenytársaitól. Nem kimondott vágy a megszólítás, inkább ellenpontképzés a sok-sok tartalomra nézve, hogy lássák (főleg a “konkurencia”): értelmes dolgoknak is van helyen a csatornák közt.
Milyen elvek mentén készülnek a videóid, milyen jellegű videót nem csinálnál soha?
A természetesség elvén, már, ha a vlogomra gondolunk. Mivel civilként is online videók készítésével foglalkozom, ahol nyilván meg kell felelni egy üzenetnek, el kell érni egy kívánt hatást, így ezt teljesen jól ellensúlyozza a vlog, ami őszintén öncélú. Súlyos politikai agitációt nem folytatnék a vlogomban.
Mi a véleményed a napjainkban egyre nagyobb méreteket öltő Youtube dömpingről? (Felemás tartalmak, egészen fiatal videósok, rengeteg válfaj: filmkritika, beauty, daily, gameplay stb.)
Ha kerestünk akármi motivációt a mai fiataloknak, hát a Youtube nyújtotta ismertség az.
Pont olyan az íze és a szaga, mint egy válogatott vagy egyéni sportoló, zenész vagy kiemelkedő tehetség mögött álló ismertségé.
Az embert megállítják az utcán, közös fotót kérnek, autogrammot. És még tenni sem kell érte, illetve nem kell a pillanatnyi valóságot valami előremutatóvá vagy értékessé formálni. Bőven elég, ha az ember magát adja a webkamerájának, tekintve, hogy sok fiatal valóságra adott reakciója önmagában röhejes, már működik is a sztárgép. A képernyő mindkét oldalán önbizalomhiányos fiatalok ülnek, de ahogy létrejön köztük az előadó/közönség reláció, az egyikből szórakoztató-, míg a másikból intelektüel ember válik. Ezt úgy is nevezhetjük, hogy “nézzél engem, mert nálad is hülyébb vagyok”. Az, hogy ki melyik műfajban találja meg magát -ahogy nézem- csak a technikai tudásától és körülményeitől függ. Egy gameplay videóhoz, kell egy lebugázott játék, egy screecapture program és egy headset, míg egy travelling videóhoz, pénz, technika, rátermettség, bevállalósság. A probléma az, hogy a számok szerint nem az a lényeg, hogy ki mennyit és milyen igénnyel tesz bele a saját videójába ezzel az imázsába. Mindenki teret szeretne a másik fejében, emiatt nőnek ki a tartalmak, mint a gomba olcsóbb, mint venni egy sprayt és felfújni vele a neved a falra.
Szerinted mennyire lehet hasznos, illetve veszélyes ez a jelenség a fiatalokra, gyerekekre?
Nem akarok a klasszikus szövegekkel jönni. A magam részéről fenntartom, hogy a fejlődés és a változás jó. Nem kell rettegni semmi szokatlantól, ugyanis mindennek pont annyi előnye van, mint hátránya, igenis lehet értékes és építő egy fél óra alatt összerakott videó, amennyiben jó a szándék és a befogadó is képes forráskritikával élni. Most elvonatkoztatnék a művészi értéktől, mert nyilvánvaló, hogy egy amúgy kretén videónak is van szelepelő szerepe a néző szemszögéből, így leginkább a celebség intézményéhez tudnám hasonlítani a veszélyeket. Vannak ismert emberek, akik azért lettek ismertek, mert valamit nagyon kitartóan és jó minőségben állítanak elő és vannak olyanok, akik attól híresek, hogy híresek. Formára ugyanazok, ugyanott találkozik velük az ember, de az okos, tapasztalt befogadó képes különbséget tenni közöttük.
A veszélyre visszatérve: a youtubeberek közönsége nem feltétlenül tapasztalt, de sokszor naív emberekből áll.
A kamera előtti Krisztián egyfajta szerepben van a kamera mögötti Krisztiánhoz képest?
A Chriswell tudja csávó úgy volt, de Krisztián már nem. Való igaz, hogy az első skeccs (rövid, komikus jelenet - a szerk.) videóim egy furcsa, nem éppen követendő karakterre voltak építve. Emiatt volt szórakoztató, ugyanakkor veszélyes is. Én akkor ijedtem meg igazán, mikor 50-70.000-es nézettségek körül megjelentek olyan kommentek, melyekből arra következtettem, hogy már egy kritikus tömeg hiszi el, hogy amit lát az a valóság és leszámítva azt, hogy nem éppen kretén imidzset szerettem volna építeni már akkor sem, félelmetes volt belegondolni, hogy nagy részüknek Chriswell, és ahogy a nőkről beszél, követendő példa. Ezért is hagytam abba és csak nagyon hosszú idő elteltével folytattam a teljesen primér és őszinte, mondhatom torzításmentes napi vlogokkal, amiket nem lehet máshogy értelmezni, mint ahogy vannak.
Napi szinten mennyi időt szánsz vlogolásra?
Változó. Nyilván ha benne vagyok valami durva projektben, akkor előfordul, hogy 1-2 nap kimarad, mert egyszerűen sem időm, sem lehetőségem nincs a kamerához nyúlni, legalábbis vlogkészítési célzattal. Valamikor meg az egész napom nem áll másból, mint hogy felveszek mindent, amit látok, és ami történik velem, vagyis mikor effektív vlogolom a napom. Az utómunka nagyjából 30-50 perc.
Daily vlogot már tucatnyit láttam, a tiéd viszont más. Nekem elsősorban a természetességed és a szókimondásod, a véleményformálásod és kinyilatkoztatásod teszi a műsorodat élvezetessé. Emellett tetszik, hogy a bakikat is benne tudod/mered hagyni a felvételben. (kézből kirepülő filctoll például). Szerinted miért, vagy mitől másabbak az általad készített videók?
Őszintén szólva csak nagyon ritkán nézek magyar vloggereket, így nem tudom, miben térek el, tőlük azt tudom, hogy az amerikaiaktól miben. Az is igaz, hogy nem sokban. Egy daily vlog a legőszintébb műfaj a világon, főleg akkor, ha semmi anyagi vagy ismeretségbeli hasznot nem remélsz tőle.
Lényegében egy terápia, melynek során a kameráddal osztod meg az életed.
Depressziósabb időszakokban a “van miért felkelnem” élményt nyújtja, míg a vidámabb időkben a “wow de jó nekem” élményt. Ha ezt el tudod fogadni, ha kizárólag magadnak készítesz tartalmat, akkor maximum annyit érsz el, hogy pontosan olyan nézőid lesznek, mint amilyen te is vagy és nekik már nem kell megfelelned, nem kell hazudnod, nem kell kivágnod a leeső filctollat, hisz emberi dolog.
Mit gondolsz, van a tartalmaidnak valamilyen általános érvényű üzenete?
Nincs tudatosan építve, de felfedezhető benne a nagyvárosi, fiatalos életforma propagálása. Az, hogy a kemény munka kifizetődik, és ha kifizetődött, akkor jöhetnek az élvezetek!
Persze másokat sosem elnyomva, a nem-ártás törvénye mentén, de hedonistának lenni nem gáz vagy szégyen.
Talán sokszor túl nagy hangsúlyt kap a vlogban a sok munka, a barátnőmmel rengeteget dolgozunk, hogy a látott életszínvonalat előteremtsük, és egyik miatt sem akarunk szégyenkezni. Továbbá nagyon erősen benne van az amerikai mentalitás, miszerint érd el, élvezd és beszélj róla, mert akkor mások is hinni fognak magukban.
Említetted már a videóidban, hogy nem a feliratkozók generálása, vagy a profitszerzés a célod a csatornáddal. Úgy érzem, nálad inkább a nézőid összetételén, gondolkodásmódján, érvein van a hangsúly a mennyiségük helyett. Mit gondolsz az ellenkező esetről, amikor a videós számára szinte másodlagossá válik a nézőinek véleménye, összetétele, elég, ha van belőlük 300.000, mindegy hogy kik ők és miért választották az adott tartalmat?
Gáz. De ennek a valós háttere az, hogy sok vlogger komoly menedzsmentekkel ír alá sokéves szerződéseket. Az én orrom elé is tettek már ilyen szerződést, és elmondhatom, hogy túl sok jó vállalás nincs benne. Nem a minőséget, hanem a megbízható mennyiséget vállalják, cserébe a sponzorcuccokért, keresztpromóért, közönségtalikért. Úgy tekintenek magukra, mint valami komoly netes műsorral rendelkező arcra, akit önmagáért szeretnek és hopp be is figyel a celebség. Természetesen ezzel semmi baj nincs, bár azt gondolom, hogy nagyon-nagyon kevés vlogger tud normálisan megélni az ilyen hozzáállásból. És persze semmi sem tart örökké, azzal meg rendszerint és láthatóan nem számolnak, hogy bármikor is magyarázkodniuk kellene egy állásinterjún. Kábé olyan ez, mint egy szép nagy, színes nyaktetkó. Az a baj, hogy túl fiatalon keverednek egy szép csillogó közegbe és tapasztalati úton sem tanulják meg, hogy hogyan profitálhatnak hosszútávon az egészből. Nyilván itt is akadnak kivételek, akik a pozitív imidzs építésével vagy a kikezdhetetlen szakmai tudás megalapozásával kezdik.
