A Konyha, ahova a rajongók fogkefével járnak. Meg néha visznek kiflit. Én dalszöveghez hűen egyszer kamionstoppal érkeztem. Na, összeállt a kép? Naná, hogy nem! Nyugi, mikor először meghallottam, hogy ez a banda neve, nekem sem volt tiszta a dolog. De higgyétek el, egy Konyha kell a Nappaliban és rájöttök, hogy ez a kedvenc helyetek a lakásban!
Magashegyi Underground, Konyha, van még idő ezen kívül bármire?
Hát persze! Szoktam Random Tripen is játszani, több zenekarnak segítek/dolgozom menedzsment dolgokban, sajtóügyekben. A gyermeknevelés az minek számít? (Van egy fiam.) Úgyhogy ezek a sarokpontjai az életemnek. Évente egyszer ide Pécsre is elkeveredem, mert néha tanítok a ZEN-en.
Miért szerettél volna frontemberként is részt venni egy zenekarban? Hogy jött a Konyha ötlete?
Két irányból tudom ezt megközelíteni. Sosem gondoltam magamra énekesként, ahogy most sem. Amikor valaki bejön az öltözőbe és kérdezi, hogy hol az énekes, akkor én is körülnézek, hogy
„ Tényleg. Hol van?!” (nevet).
Régen, amikor játszottam más zenekarokban - még az előző évezredben - akkor én írtam a szövegeket a frontembernek, aki történetesen lány volt.
Azt éreztem, hogy jobb szövegeket írnék, ha rólam szólnának.
Az elején jópofa játék volt, hogy hogyan írjak szöveget egy nőnek, mert olyan érzéseket kell megfogalmazni, amik az ő szájából hitelesnek hangzanak. De egy idő után azt éreztem, hogy vannak dolgok, amik ebbe nem férnek bele. Nem tudok mély érzéseket bemutatni, ha nem rólam szólnak. Rájöttem, hogy valaki másnak a bőrébe bújni nekem nem egy plusz lehetőség, hanem beszűkít. Ekkor kezdtem el szövegeket írni magamnak, csak úgy, tét nélkül. Elkészült pár, ami azóta is vállalható. Sokaknak a kedvenc Konyha-dala a Mantra, ami egy hosszú, szövegcentrikus dal. Azt hiszem 2005-ben írtam, ha nem is azt mondom, hogy a fióknak íródott, de az agyam elkezdett pörögni és új utakat keresni, így készült el.
Ezután jött a vívódás, hogy fogok-e tudni énekelni, van-e hallásom, karizmám ehhez. Mégis azt éreztem, hogy valószínűleg akkor fognak a dalok jól működni, ha nem adom át másoknak. Így nagyon személyesek lettek az elkészült a szövegek.
A másik dolog, ami motivált, egy koncert volt az akkori zenekarommal. Nagyon kevesen voltak, egy klubban játszottunk és nagyon berúgtam a végére. Az egyik dalunkat egyszer csak egy blues paródiaként kezdtem el nyomni, a saját hangomon, teljesen tét nélkül, lelazulva. Volt a közönségben egy srác, aki szintén nem volt szomjas. A legőszintébben elkezdte mondani, hogy nekem kéne énekelni a zenekarban. Mondtam neki, hogy: „Ugyan, hagyjál már!”, de ő csak nem szállt le rólam. Onnantól kezdve minden koncerten odajött hozzám és ezt nyomta, nyomta, nyomta ugyanezt a szöveget.
Hát ez a két dolog vezetett ahhoz, hogy úgy éreztem: most már csinálhatnék zenekart, írhatnék dalokat, így elkezdtük összerakni a Konyhát.
Volt olyan időszak az életedben, mikor nem a zenével foglalkoztál?
Tágabb értelemben mindig a zeneiparban dolgoztam, koncerteket szerveztem. Nagyon sikeres projektekben vettem részt, de gyűlt a frusztráció, hogy az emberek tapsolnak-tapsolnak, de nem nekem. Egyébként jó motiváció volt arra, hogy megküzdjek a színpadra lépés félelmével. Elkezdtem összerakni a Konyhát, majd még egy év sem telt el mikor megkerestek a Magashegyisek, hogy nincs-e kedvem velük zenélni. Azóta pedig a kettő egymás mellett létezik számomra.
Hárman vagytok a bandában. Hogyhogy erre a két srácra esett a választás?
Ez egy többlépcsős folyamat volt. Amikor az első dalokat csináltuk, még nem volt zenekar, így két kedves barátomnak szóltam, hogy jöjjenek velem stúdiózni: G. Szabó Hunor ( Jónás Vera dobosa, a The Qualitons frontembere) és Herr Attila (a Besh O Drom basszusgitárosa). Felvettünk négy számot, ezek közül a Nem a régi egy az egyben került át az első Konyha lemezre. Volt a négyszámos anyagban egy Kiskert című dal, amelynek refrénje a Feltörték a szíved című dalunkba került, vicces módon a másik fele, a versszakok meg Kálócz Tomi Fekete Város zenekarának a lemezére így, Kiskert címen.
Ezt előtte megbeszéltétek?
Persze, elkérte Tomi. Egyébként ő volt az első szervező, aki azt mondta, hogy:
„Gyerekek, hát ez nagyon jó!”
Az első fesztiválmeghívásunk a Fishingen volt 2011-ben ( Kálócz Tomi- Fishing on Orfű szervezője- a szerk.)
Lényeg a lényeg, hogy felvettünk négy dalt a Hunorral meg Attissal, hallgatgattam a felvételeket pár hónapig, aztán eléjük álltam és mondtam, hogy zenekart kéne csinálni. Attisnak volt kedve, a Hunornak nem volt ideje. Gondolkodtunk, majd és végül Attis gondolt Badics Márkra, és ő a dobosunk mai napig. Egy tagcserénk volt azóta, Haller Dani jött 2013-ban, a második lemez előtt. A zenénk sokat formálódott öt év alatt. Nyilván tök más elméletben, fejben, otthon a kisszobában, számítógép mellett dalokat írni, és más emberek előtt játszani. Nekem például nem volt semmi énekes tapasztalatom, be kellett járnom a magam útját, míg rátaláltam a saját hangomra. Kiderült mi az, ami jó ötletem a zenéléssel kapcsolatban, mi az ami nem.
Mi az, ami nem jó ötlet?
Egyrészt kiderült, hogy nagyon ritkán sül el jól, ha előre kitalálom, miről akarok dalt írni. Én egy ilyen gyűjtögető, vadászó, halászó típusú szövegíró, zeneszerző vagyok. Abból nagyon ritkán lesz jó dal, ha elkezdek logikusan gondolkodni. Nyilván vannak olyan típusú dalok, amikhez nem feltétlenül passzol a hangszínem. Másrészt az elején sokkal rockosabb stílust képzeltem el, de aztán kiderült, hogy érzelmesebb dalokban jobban működök. Bár ennek kicsit ellentmond, hogy az egyik legsikeresebb számunk a Kiskifli, egy konkrétan tufa punk szám (nevet).
A stúdióban derült ki, hogy tudok így ordibálni.
A felvétel előtt ittam eleget és még fekvőtámaszokat is nyomtam az egyes versszakok között, hogy nagyon fel legyek pörögve. Aztán mikor felvettünk persze néztük, hogy ez meg mi (nevet). A kiszámíthatatlanság számomra rohadt nagy élvezet a mai napig.
Ha a magyar könnyűzenéből kellene említened három kevésbé ismert/ kis zenekart, akkor kik lennének azok?
Mörk.
Hát nem tudom, Apey minek számít? Apey egy szál gitárral?
Annyira nehéz kérdés, mondanék nagyon magyarul éneklőt, de olyat aki nem ismert és kiforrott hangja van, olyat nem tudok. A Mongooz And The Magnet-et tökre bírom, bár nem teljesen az én ízlésem, de mint produkció baromira jó. Jónás Verát is bírom, bár ő sem számít ismeretlennek egy Artisjus díjjal a nyakában.
Milyen állat lennél?
Lajhár (nevet). Amúgy nem akarok állat lenni, muszáj?
Mi az, ami nélkül nem lépsz színpadra?
Hát valamilyen minimális nyugalom nélkül nem. A Konyha koncerteken anno a felkonfokat is beírtam a setlistbe, mára ez teljesen elmúlt. Most már kezdem megélni, élvezni.
Basszus, ha a közönségünkre gondolok, kvázi barátok között vagyok és el tudom engedni magam!
Vissza is szokták jelezni, hogy nagyon családiasak a bulik.
