Mindannyiunk közös élménye, hogy egy dolgozat megírása, egy felelés vagy vizsga szorongással tölt el bennünket. Kit jobban, kit kevésbé, de érzelmileg mindenképpen hatással van ránk a tény, hogy most megmérnek bennünket, milyenek is vagyunk, mennyit is tudunk. Mert mi lesz, ha könnyűnek találtatunk? Hisz mindenkinek fontos, hogy jó érezzük magunkat a bőrünkben, hogy önbecsülésünk egészséges legyen. Egy tanuló ember számára óriási motivációt jelent, ha az úgynevezett „én hatékonyság” szintje is megfelelő, azaz rendelkezik azzal a hittel, hogy képes célokat kitűzni, és megvalósítani azokat, mivel rendelkezik a megvalósításhoz szükséges viselkedésformákkal. E hit kialakulásában fontos szerepet töltenek be a korábbi siker és kudarcélmények, a mások visszajelzései és a bátorítás.
Tehát nemcsak az eddigi dolgozatok, felelések vagy vizsgák esetében elért sikerek és kudarcok erősíthetnek meg bennünket vagy tölthetnek el szorongással, hanem a mások (pl. a tanár vagy vizsgáztató) által nyújtott visszajelzések is. Sőt, utóbbiak talán még fontosabbak is, mert egy ilyen visszacsatolásnak erőteljes érzelmi információtartalma van: meglepődést és
Örömöt éppúgy közvetíthet, mint helytelenítést vagy elutasítást. Itt pedig már arról kell beszélnünk, hogy társas lényként erős igényünk van a szeretetre és elfogadásra. Egy tanár, oktató vagy vizsgáztató visszajelzése hatással, méghozzá óriási hatással van arra, hogy szorongásunk milyen szintet ér el az adott helyzetben. E visszajelzés lehet verbális – szóbeli dicséret vagy helyeslés –, de ugyanúgy lehet metakommunikatív is. Egy összehúzott Szemöldök, egy grimasz, vagy a hibánk kijavítása azonnal összeránthatja gyomrunkat. És ami még ennél is fontosabb, mindez hatással van a teljesítményre. A kutatások azt mutatják, hogy a szorongás negatívan hat a teljesítményre, mert beszűkíti a figyelmet. Az ember arra összpontosít, amitől fél vagy arra, hogyan kerülhetne biztonságba, és szinte minden mást figyelmen kívül hagy.
Persze a szorongás normális mértéke elengedhetetlen az evolúciós és a mindennapi túlélés szempontjából, hisz aki annak idején nem szorongott, amikor megzörrent a bokor, azt megette az oroszlán.
A túlzott mértékű szorongás viszont egyértelműen lefoglalja a kognitív erőforrásainkat, mégpedig úgy, hogy rontja a munkamemória központi végrehajtó részének hatékonyságát. A szorongás tehát a munkamemória működésén keresztül általánosságban gyengíti a kognitív funkciókat. A fentiekből az következik, hogy ha szorongásunk mértéke átlép egy bizonyos küszöböt, akkor rosszabbul teljesítünk az adott helyzetben: egy dolgozat írásakor, vagy a szóbeli vizsgán. Szorongásunk mértéke, mint láttuk, részben ugyan, de függ a számunkra visszajelzést nyújtó személytől. Talán sokunknak megvan az az élménye, mennyire elbizonytalanító tud lenni az, amikor vizsga közben a tanár valamit feljegyez. Pedig lehet, hogy csak azt írta fel, hogy ne felejtsen el kenyeret venni.
Tehát ha most fordítunk egyet a nézőpontunkon: egy vizsgázó akkor tud optimális teljesítményt nyújtani, akkor nem befolyásolja teljesítményét a szorongás, ha a tanár/vizsgáztató viselkedése megfelelően semleges. Végezetül, ha mindezt egy nagy téttel bíró nyelvvizsga kontextusába helyezzük, akkor gondolkodhatunk azon, hogy vajon a páros vizsga lehetősége, amely az ECL nyelvvizsga esetében fennáll, ideálisabb vizsgázási körülményeket jelent-e a hagyományos szituációhoz képest, amikor egy vizsgázóval két vizsgáztató ül szemben. Az ECL nyelvvizsga fejlesztői pontosan a fentiek miatt döntöttek úgy, hogy a szóbeli vizsga esetében két a két vizsgázó egymással beszélget. Míg az egyik vizsgáztató moderálja a beszélgetést, a másik a vizsgázók mögött elhelyezkedve értékel. Így a „kenyeret venni délután” feljegyzés nincs hatással a vizsgázók teljesítményére.
