Hálás dolog fotósként Péterfy Bori & Love Band koncertjeire járni. A művésznő annyira attraktív és akciódús, hogy remek alanya minden a koncert műfaját kedvelő fotográfusnak. Jómagam inkább vagyok lelkes amatőr, amiből igyekszem a lehető legtöbbet profitálni: nagyon élvezem, mivel ritkán jutok el ilyen jellegű eseményre. Évente talán egyszer. Mostanában a PEN-re. Tavaly is voltam, ugyanitt, ugyanígy. De Péterfy Bori és zenekarának koncertjeit régóta figyelemmel kísérem, így van összehasonlítási alapom is.
Nálam az etalon ezen a környéken egy koncert 2009-ből, amikoris a Barbakán várárokban zsúfolódott össze néhány száz műkedvelő, a Nemzetközi Reggae Fesztivál alkalmából. Még friss volt a zenekar, újszerű és nagyon dögös. A leszűkített, keskeny térnek volt intimitása, az árok a teltház élményét nyújtotta, zsúfolásig megtelt a színpad előtti tér. Valamivel többen lehettek az akkori koncerten, mint a mostani PEN-en, aminek az okai valószínűleg egyszerűek: egy egyetemistának (másnak is) drágák a jegyárak és az idő sem igazán kedvezett a fesztiválnak. (Nem mellékesen a PTE-nek is kevesebb a hallgatója mint hat évvel ezelőtt.)
Ahogy a pénteki napot felvezető Péterfy Bori fogalmazott: Idén hidegben, kicsit kevesen és túl józanul vágunk bele a fesztiválszezonba, de így sincs más hátra, mint hogy jól érezzük magunkat, itt és most, együtt! A nem éppen mediterrán hangulatról egyébként sokat elárul, hogy többen forralt bort kerestek…
A lecsökkent látogató- és nézőszám persze nem feltétlenül jelenti a zenei produkciók és szolgáltatások minőségi romlását, de hangulati szinten azért van hiányérzete az embernek. Lézengenek, annak ellenére, hogy a Zsolnay Negyed fele le is volt zárva. Nem tudnék különbséget tenni a tavalyi és az idei fesztivál között. És Péterfy Boriék koncertje között sem. Végtelenül professzionális, talán éppen ezért is kiszámítható, majdhogynem unalmas. Ipari jellegűnek éreztem a produkciót (és a legtöbb koncertet amit láttam), ahol nem sikerült elhitetni velem, hogy – és ezt most az egész rendezvényre is értem – egyszeri és megismételhetetlen. Hogy képes az egyetemi közeget megszólítani. (Mondjuk ez sem kis feladat...) A PEN nevében bár egyetemi, karakterében viszont ugyanolyan tucat-rendezvény mint a többi hasonló jellegű fesztivál.
De Bori még mindig jó: interaktív, mindent felszed, amit színpadra dob a nagyérdemű, legyen az csonterősítő tabletta vagy nyugi labda, sőt használja is őket, felolvas, a labdát a blúza alá rejti – elviszi a műsort. Kicsit féltem, amikor a soványka kemény mag tenyerére dobja magát, – végül is anyukáról van szó – de minden rendben, tudja mit csinál, és vigyáznak rá mint a hímes tojásra. Amúgy ez a mutatvány sem újdonság, de tetszik a közönségnek, fotósnak és annak a két srácnak, akiknek a rövid eszmecseréjét elcsípem:
- Te, a Bori teljesen kész van.
- Lehet. De jó a segge.
