Kettőből kettő. Láng Zsolt a Coca-Cola HBC svájci HR Igazgatója, eddig két állásinterjún vett részt. Az első alkalommal a BAT-nál (British American Tobacco) kapott munkát, másodszor a Coca-Cola HBC vetett szemet rá. Kiegyensúlyozott vezető, akit - hogy mondja - „jókor találták meg a jó lehetőségek.” S hogy mi a titka? Kiderül.
Hogyan kerültél kapcsolatba a Coca-Cola HBC-vel?
Mindig is Coca-Colát ittam. Fogyasztóként gyerekkorom óta kedvelem ezt a márkát, nem igazán szerettem, ha más fajta kóla volt az asztalon. Szakmailag? Három éve dolgozom itt, de már ezt megelőzően is találkoztam a céggel mint munkáltatóval, vagy lehetséges munkahellyel. Amikor 2004-ben végeztem az egyetemen, a BAT-ban (British American Tobacco – a szerk.) vettem részt a menedzsment trainee programon, az évfolyamtársaim közül viszont többen éppen a Coca-Colához mentek, így már a pályám elején voltak itt ismerőseim. Sok szempontból van hasonlóság a két cég között: mindkettő nagy hangsúlyt fektet a friss tehetségek felkutatására és képzésére. Még állásbörzéken is sokszor előfordult, hogy a standjaink egymás mellett voltak. A szakmai előremenetelem során egyre több fórumon találkoztam a Coca-Colával, így viszonylag régóta a „radaromon” volt. Olyan munkahelynek tartottam, ahol lehet fejlődni - mindig is el tudtam képzelni, hogy egyszer itt dolgozzak. 9 éve voltam a BAT-nál, amikor arra gondoltam, hogy ideje váltani, és pont akkor érkezett be hozzám egy fejvadász hívás a Coca-Cola HBC megbízásából. Minden passzolt. Általában mondjuk ez így alakul velem kapcsolatban: életem első állásinterjúját a BAT-nál éltem át, a másodikat pedig a Coca-Colánál. Jókor találnak meg a jó lehetőségek.
Tervezett céljaid között szerepelt, hogy olyan nemzetközileg is elismert multinacionális cégek munkatársa legyél? Miért a multik?
Ebben a világban láttam meg azt, amit keresek. Fontos volt számomra, hogy fejlődési lehetőségekhez jussak, nemzetközi környezetben legyek, valamint hogy kellően stabil, és megbízható helyen dolgozzam. Szerintem az a fontos, hogy az ember tudja, mit keres, és milyen az a környezet, amiben jól fog tudni teljesíteni, és melyek azok a helyek, ahol ugyanezt nem lesz képes elérni. Több olyan barátom van, aki vállalkozó alkat, ők ebben találták meg önmagukat. Én szeretem, ha nagy csapat vesz körül, ha láthatom magam körül azokat az inspiratív vezetőket, akiktől tanulni tudok, hogy egy nap olyanná válhassak, mint ők. A multinacionális cégek világában ezt megtalálja az ember.
Miből áll a munkád?
Alapvetően közgazdásznak tartom magam, aki HR-specialista. Mindig is közgazdasági vagy üzleti oldalról közelítettem meg a HR-t, vagy azokat a csapatokat, melyeknek részese lehettem, vagy vezethettem őket. Számomra az a fontos, hogy a csapatom hogyan tud az üzleti sikerekhez hozzájárulni azáltal, hogy embereket fejleszt, hogy jobb szervezeteket épít ki, jobban fókuszál az elérendő célokra. Ebben a világban, ahol én mozgok, ez a siker mércéje.
Úgy gondolom, hogy a HR-szakmán belül kétfajta munkakör van. Az egyik, amit mi specialistának hívunk, olyan feladatokat lát el, mint a toborzás, képzések, fejlesztések, bérezési juttatási területek, a másik pedig az úgynevezett generalista, a területekért felelő HR-vezető/HR business partner, aki kapcsolatot tart a pénzüggyel, marketingesekkel, sales-szel. Ez a két terület képtelen egymás nélkül működni. Nekem szerencsém volt az eddigi karrierem során, mert mindig válthattam: amikor befejeztem a trainee-programot, toborzási vezető voltam Magyarországon, ami kifejezetten specialista munkakör. Aztán business partner lettem, ami generalista munkakör. Ezután európai szintű toborzási vezető lettem Hollandiában, ami megint csak specialista feladatok megoldását várta tőlem. Aztán újra business partner lettem, majd HR-igazgató. Ezek a tapasztalataim nagyban segítették a munkám, s közben folyamatosan fejlődhettem vezetőként is.
Mely tulajdonságok, képességek jellemzik az ideális munkatársat a Coca-Cola HBC-nél?
Ez egy nagyon gyorsan változó környezet. Pörögnek a külső és belső események is, így nagyon fontos az adott szituációkhoz való rugalmas hozzáállás és alkalmazkodás.
Fontos, hogy a munkatárs vezesse a változásokat, ne azok „húzzák” őt magukkal.
Egy másik fontos tulajdonság a folyamatos tanulás. Minden helyzet más, ha jól kezeli őket az ember, rengeteget tud fejlődni szakmailag és emberileg is. A Coca-Colára a győzni akarás jellemző: a cégnél mindenki a legjobb eredményeket akarja elérni, viszont ezt nem másokon „átlépve” vagy másokat „lekönyökölve” teszi. A dolgozókat az „együtt győzni” mentalitás határozza meg, ami számomra a kezdetektől fogva nagyon szimpatikus.
A PTE KTK-n végeztél. Az akkor téged oktatókkal kapcsolatban van kedvenc anekdotád?
A Közgázon a Retorika tantárgyat Gergely János tanár úr tartotta, aki egy hihetetlenül magával ragadó, igazi régi vágású úriember volt. Mindig öltönyben jött órát tartani, mindig pontos volt, mindig nagyon szépen beszélt, és nem tette szóvá, ha tízen voltak a háromszáz fős előadásán. Példakép volt. Ő úgy gondolta, hogy az órai munka az igazán fontos, a vizsgát kevésbe vette komolyan. Ezért a számonkérés abból állt, hogy mindenkinek egy verset kellett elmondania. A barátaimmal viszont úgy gondoltuk, hogy ez nekünk nem kihívás, mi ennél tudunk jobbat, úgyhogy négyen álltunk ki vizsgázni Villon Négysorosával. Úgy gondoltuk, hogy ennél pofátlanabb talán már nincs. Azért, hogy ne legyen annyira ciki, két verzióban is megtanultuk, mert ennek a versnek rengeteg fordítása van. Gergely János szemrebbenés nélkül fogadta, hogy mi négyen állunk ki egy helyett ezzel a nagyon hosszú verssel. A harmadik sor így hangzik: „rőf kötél súgja majd fejemnek, hogy mi a súlya fenekemnek” (ez az Illyés Gyula féle fordítás - a szerk.). A rőf kötélnél az egyik barátom, hogy drámai hatás is legyen, egy centit akart leengedni, hogy a kötelet szimbolizálja. Ekkor sikerült belesülnünk a Négysorosba a harmadik sornál, ugyanis leengedte a centit, viszont egy rövidzárlatnak köszönhetően elfelejtette a szövegét. Végül sikerült továbblendülnünk és, simán ötössel távoztunk. Az egy nagyon jó pillanat volt.
Mit tanácsolsz azoknak a pályakezdő közgazdászoknak, akik valamely multinacionális cégnél szeretnének elhelyezkedni?
Szerintem a legfontosabb a tudatosság és a karriertervezés. Nagyon sok cég – köztük a multik biztosan – ezt keresik, hiszen ezek miatt tud valaki sikeres lenni. Fontos, hogy tudd azt, miért szeretnél éppen abban a vállalatban/iparágban dolgozni, és mi az, amit el szeretnél érni. Ez alatt nem arra gondolok, hogy „hú, nagyon sok fizetést akarok”, vagy „én akarok lenni az ügyvezető igazgató”. Szerintem az a világ elmúlt, amikor valaki eldönti, hogy egy adott pozíciót akar megszerezni. Azt viszont igenis tudni kell, hogy miért mész oda, mi szeretnél ott lenni, illetve milyen tudást kell ahhoz magadra szedned, milyen tapasztalatokat kell gyűjtened, milyen képességeket kell építened, mit kell elérned, ahhoz, hogy bizonyíts, és mi az, amit esetleg már megtettél ezért. Amikor mondjuk szakmai gyakorlaton vagy az egyetemi éveid alatt, akkor azt ebben az irányban teszed-e, ebbe az irányba próbálod-e meg elindítani magad, hogy annyival is könnyebb legyen majd az első lépéseket megtenni az új munkahelyeden, vagy sem.
A mostani friss diplomás lét egyik nagy veszélye, hogy nagyon sok minden érdekli a végzősöket, és sok mindenre csábít is lehetőség, így a tudatost célt, amit kitűztek, könnyen elveszíthetik. Ha terv és irányvonal nélkül hol ezzel, hol azzal foglalkoznak, akkor elment úgy öt év, talán a legfontosabb öt év a karrierjükből, hogy még azt sem tudják, kik és hova akarnak eljutni. Fontos kitartani a céljaink mellett!
Ami szerintem még rendkívül lényeges, az az alázat. Ha kapunk egy lehetőséget, akkor azt ne vegyük készpénznek. A lehetőség az egy lehetőség. Ha valaki megkapja, kétszer olyan keményen kell dolgoznia érte, hogy be is váltsa azt, és ezáltal új lehetőséget kapjon.
Ha valakiben megvannak ezek az erények, akkor az az illető nagyon messzire el tud jutni ebben a világban.
Mert mik azok az értékek, amik számunkra, mint egyén, nagyon fontosak? A becsület, a kölcsönös tisztelet és a kötelességtudat…
Eddigi munkásságodat folyamatos sikerek övezik. Emellett gondolom, akadtak kudarcaid is. Hogyan viszonyulsz az ilyen jellegű szituációkhoz? Képes vagy erőt meríteni belőlük?
Akinek nem voltak kudarcai, az vagy nem őszinte, vagy nem próbálta elég keményen. Én két dologra próbálok figyelni: az egyik, hogy hibázni lehet, csak ne csináljunk túl nagy hibát, a másik pedig, hogy kétszer ne kövessük el ugyanazt a hibát. Én is hibázom, a csapatomban is hibáznak, körülöttem is hibáznak, ez előfordul. Vagy nem megfelelőek a képességeink, vagy túl nagy volt a nyomás, ez teljesen normális. Ha kétszer vagy háromszor elkövetjük ugyanazt, az nem jó, mert azt jelenti, hogy nem tanultunk belőle, és nincs rá garancia, hogy harmadszor vagy negyedszer nem fogjuk-e újra elkövetni. Szerintem a hibák és kudarcok sokkal erősebben megmaradnak az emberben, mint a sikerek. Ezek az élmények sokkal jobban beivódnak, és ha azokra reflektálsz, azokból levonod a következményeket – magadnak is, nem csak másoknak -, akkor sokkal több leszel. Legközelebb sokkal bátrabban mész bele egy helyzetbe, vagy sokkal könnyebben fogod a jó irányba terelni a hajót, vagy a jó döntéseket meghozni.
A Coca-Cola csak a címkén családias?
Én nagyon családiasnak tartom. Nem vagyok itt olyan régóta, de a közösség részének érzem magam. A cég, ahol én dolgozom, alkalmaz olyanokat, akik már tíz, tizenöt vagy húsz éve dolgoznak a vállalatban, és akadnak olyanok is, akik meg csak két hónapja. Ami igazán fontos, hogy a munkahelyemen az tudok lenni, aki otthoni körben, a családommal vagyok, ugyanúgy viszonyulok a kollégáimhoz, mint ahogy a gyerekeimhez, családtagjaimhoz. Ugyanúgy nyitott vagyok feléjük, érdekel, hogy mi van velük, ugyanúgy szerzünk közös élményeket, nem csak a tárgyalóasztalnál, hanem a munkahelyen kívül is, akár céges sportolásról van szó, vagy egy esti buliról. Éppen ezért közvetlen cégnek tartom a miénket. Nem tudom, más helyen egy ilyen szinten levő ember, mint én, bármikor megközelíthetné-e a vállalat első számú vezetőjét, vagy, hogy ha szembejön a folyosón, az tudja-e a nevét, ráköszön-e… Nálunk ez így megy. A vezetőknek mindig nyitva van az ajtaja, és tényleg kíváncsiak arra, hogy mi van a másikkal mint emberrel, nem csak mint munkatárssal. Ilyen szempontból én nagyon jól érzem magam, megtaláltam itt a helyem.
