A Pécsi Tudományegyetem nyerte el idén a Nemzetköziesítési Kiválósági Díjat (Award for Excellence in Internationalisation 2021) a PTE Nemzetközi Igazgatóság által kifejlesztett és menedzselt online rövid ciklusú programokra. A díjat a világ egyik legnagyobb szervezete ítélte oda, mely a felsőoktatás nemzetköziesítésével foglalkozik. A PTE az első magyar egyetem, mely e rangos nemzetközi díjban részesülhet.
A vírushelyzetre reagálva a Nemzetközi Igazgatóság Study Abroad és Nyári Egyetem Irodája 2020 tavaszától nagyszámú nemzetközi virtuális programot valósított meg a külföldi partneregyetemek és a PTE hallgatói számára. A programok között online nyári és téli egyetemek, workshopok, tréningek, amerikai és olasz egyetemekkel kifejlesztett közös online kurzusok, valamint virtuális szakmai gyakorlati program is található.
Prof. Dr. Tarrósy István nemzetközi igazgató, Prof. Dr. Miseta Attila rektor és Dr. Pozsgai Gyöngyi irodavezető a díjjal
A virtuális programokra európai, ázsiai, amerikai, afrikai hallgatók, összesen 40 ország 70 egyeteméről kapcsolódtak be.
A programok akadémiai részét a Bölcsészet- és Társadalomtudományi, az Állam- és Jogtudományi, valamint a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar biztosította. A magas szintű akadémiai programok mellett esténként izgalmas közösségi programok várták a hallgatókat.
A European Association for International Educators (EAIE) szervezetnek 2500 tagja van a világ 70 országában. A szervezet minden évben díjjal jutalmaz egy európai egyetemet, mely olyan kiemelkedő, innovatív eredményt ér el a nemzetköziesítési tevékenységek terén, amely jó gyakorlatként példával szolgálhat más felsőoktatási intézmények számára.
Először kerülhetett magyar egyetemhez a rangos nemzetközi díj
Az indoklásában így fogalmazott a díjat adó szervezet:
Az idei győztes túlmutatott a célon: a világjárványra reagálva a Pécsi Tudományegyetem (Magyarország) gyorsan rugalmas hozzáállást tanúsított, és új, rövid ciklusú virtuális mobilitási programok lenyűgöző sorát dolgozta ki, többek között a virtuális globális gyakornoki programot, online nyári és téli egyetemeket, valamint karrierstratégiai tréninget. Innovatív tevékenységük különös figyelmet fordított a hallgatói közösség megteremtésére is az online térben.
(https://www.eaie.org/blog/2021-eaie-award-winners.html)
Az ünnepélyes díjátadóra a nemzetközi szervezet online konferenciáján, 2021. október 1-jén kerül majd sor.