close
CímlapZöldMit teszel a kosaradba?

Mit teszel a kosaradba?

2021. október 07.

Mire érdemes odafigyelni vásárlás közben, hogy a környezetünket és az egészségünket is védjük? - ezt a kérdést járta körül a PTE ÁOK szervezésében megrendezett kerekasztal-beszélgetés október 4-én, melynek keretében Kiss István professzor, az Orvosi Népegészségtani Intézet igazgatója, Wolher Veronika dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember, egészségfejlesztő, Radnóti Zsolt, a Pécsi Kosár Közösség vezetője, illetve Padisák Anna negyedéves orvostanhallgató véleményét hallgathattuk meg a témában.

A Your Life egészségprogram keretében 8 szakember, 4 szakterületen nyújt segítséget az orvostanhallgatók, illetve az oktatók számára. Ez a négy terület: a táplálkozás, a mozgás, a lelki egészség, valamint a dohányzásról való leszokás.
A beszélgetés során a meghívott vendégek interaktív módon igyekeztek rávilágítani a mindennapi élelmiszervásárlás rejtett lehetőségeire. Ahogy elhangzott: a magyar emberek nagy része inkább ár-érzékenyen vásárol, mely sok esetben a minőség rovására is mehet. Ugyanakkor azt is említették, hogy a vásárlók törekednek

a hazai termékeket előnyben részesíteni, valamint odafigyelni a feldolgozott élelmiszerek összetevőire.

A legtöbb gondot az elmondottak alapján az idő, illetve az anyagi keret jelenti. Radnóti Zsolt, a Pécsi Kosár Közösség vezetője szerint csupán egyszer kell felderíteni azokat a kistermelőket, akikkel jó kapcsolatot kialakítva állandó ellátáshoz tud jutni a háztartásunk. Ez egyúttal minőségi javulást is jelenthet, hiszen

a kiskereskedőktől mindig friss és megbízható forrásból származó élelmiszerekhez juthatunk.

Az idő kérdése nem csak a bevásárlás, de a mindennapi étkezések során is sarkalatos pont lehet, mely megoldására Wolher Veronika dietetikus a dobozolás módszerét ajánlja.

A kezdetekben nagy erőfeszítést jelenthet az ételek elkészítése, illetve megtervezése, ám attól kezdve, hogy szokássá tudjuk alakítani, a heti tervezés, ütemezés még meg is könnyítheti mindennapjainkat. Micsoda könnyebbség, ha a teendőinkhez tudjuk igazítani, mikor van időnk előre főzni, illetve mikor jön jól, ha a nagy rohanásban elő tudjuk kapni a már előre bekészített ételünket.
Ahogy mindenben,

az új vásárlási és táplálkozási szokások kialakításában is fontos a fokozatosság, illetve a megfelelő belső motiváció,

hogy idővel egy egészségesebb, teljesebb, tudatosabb életre tehessünk szert.

Hetesi Júlia

Hetesi Júlia

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni