close
CímlapEgyetemi életMentor Fórum az eredményesebb tanárképzésért

Mentor Fórum az eredményesebb tanárképzésért

2016. szeptember 27.

A Pécsi Tudományegyetem Tanárképző Központja fórumot rendezett szeptember 21-én a tanárképzés szakmai gyakorlataiban résztvevő köznevelési és felsőoktatási szakemberek számára.

A több mint száz résztvevő szekciókban vitatta meg a tanítási gyakorlatok szervezésének, értékelésének aktuális kérdéseit. A rendezvény jó alkalmat adott arra, hogy az egyetem  gyakorló iskolájának vezetőtanárai, az egyetemi oktatók és a külső partnerintézmények mentor pedagógusai megosszák egymással a szakmai gyakorlatok során szerzett tapasztalataikat.

A fórum kiemelt témája volt a vezető- és mentortanári munkához kapcsolódó dokumentumok véleményezése, módosítási javaslatok megfogalmazása. A jelenlévők fontos és hasznos észrevételeket tettek a korszerű kompetenciaalapú értékelésre vonatkozóan. A visszajelzéseket a Tanárképző Központ összesíti, egyebek között  frissíteni fogja a csoportos és egyéni összefüggő tanítási gyakorlatok értékelő lapját, a bevezetésre kerülő hallgatói értékelés szempontsorát. 

A javaslatok alapján módosított adatlapokat a Tanáképző Központ tanácsa hagyja majd jóvá.

A rendezvénynek a gyakorló iskola Deák Ferenc Gimnáziuma és Általános Iskolája adott otthont, jó körülményeket biztosítva a tantárgyak, tanárszakok alapján szervezett tíz szekciónak és a szekcióbeszélgetéseket követő összegző értékelésnek.

A PTE Tanárképző Központ az év során már második alkalommal rendezte meg a mentor fórumot és a továbbiakban is rendszeressé kívánja tenni ezt a szakmai találkozót, segítve ezzel a tanárjelölt hallgatók eredményesebb felkészítését.

Jelenszkyné Fábián Ildikó

A szerző a Tanárképző Központ felsőoktatási referense

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni