close
CímlapZöldHárom fasírozott masírozott

Három fasírozott masírozott

2022. január 26.

Mi is az a fasírozott? Az egyik legnépszerűbb húsból készült étel – fűszeres darálthús vizes zsömlével, tojással keverve, s kisütve olajban, zsírban. Az ókorban esküdtek a pávahúsból készült fasírtra, hogy az a legfinomabb, most meg ugye jönnek a vegák, és azt mondják, hogy ehhez aztán tényleg nem kell hús! Se marha, se pulyka, se nyúl, se páva. Sőt, semmilyen sem. Nézzük csak, hol terem a vegafasírt!

Főzelék fasírttal (forrás: Wikipédia)

A múlt század ’70-es, ’80-as években a magyar ember, ha utazott – vonaton, buszon – a felszállás után szinte azonnal előkerült valakinél egy fasírozottas zsömle, s megtelt a vagon, a busz a zsíros, fűszeres, fokhagymás illattal, szaggal. Ugyanez volt a helyzet strandon, bár ott még a rántott hús is be-bejátszott. Aztán a rendszerváltás közeledtével megjelent a hamburger. 1988-ban nyílt az első mekdönci Budapesten, hatalmas sorok álltak előtte, és azóta szépen behálózta a gyorséttermi és a kézműves hamburgerkultúra az országot. Mi is a hamburger? Az is valamiféle húspogácsa, mondhatni fasírt. Azóta a fasírozott inkább csak feltétként folytatja a karrierjét, mert a hamburger, az ugye más kategória. Mondjuk a brazíliai (legelő legyen, őserdő!), vagy az Argentin pampákról származó színmarhahúsból készült húspogácsák környezetterheléséről érdemes lenne elgondolkozni (erdőírtás, vízfelhasználás, hajóztatás…), még akkor is, ha nem vagyunk vegetáriánusok, vegánok, stb. A csevap is szóba kerülhet – mint a hosszúkásra nyújtott fasírozott verzió – vega változatban, de lehet, hogy ilyen kérés hallatán a Balkánon meg is ölnének.

Cevapcsicsa (forrás: Wikipédia)

Amikor először ettem vegafasírtot, igencsak elcsodálkoztam. Valamilyen napraforgós, zabos variáns lehetett, amennyire több évtizedre vissza tudok emlékezni. Ismerős, de egészen más az ízharmónia. A fasírt kérge ízbomba: pirított napraforgó, pirított zab, petrezselyem, meg a többi fűszer egymást erősítve feldúsult. És hogy miből lehet fasírtot készíteni? Hát, amit apróra lehet metélni, gyakorlatilag minden alkalmas rá ( talán csak a gumibelső nem), egyedül a fantázia szab határokat e téren. Gabonafélék (zab, árpa, köles), lencse, bab, dió, gomba, karfiol, cukkini (baromi finom), kukorica, répa… Gyakorlatilag az apróra vágott (gehackte) alapanyagot be kell fűszerezni (ízlés szerint só, bors, paprika, köménymag, hagyma, fokhagyma…), ragacsossá kell tenni (kinek hogy, ez történhet zabliszttel, tojással, krumplipürével)… és ki kell sütni. Ez megtörténhet olajban, de aki nem kultiválja a nehezebb ételeket, simán sütőben is megsütheti a fasírtját, akár formázás nélkül egy őzgerincformában.

Fasírtpor (a szerző felvétele)

Aki nem érzi magát elég bátornak, a bioboltokban, nagyobb bevásárlóközpontokban talál előre összeállított vegafasírtporokat.  Egy zacsi por, benne mindenféle „bigyula”, felönteni vízzel, negyed óra pihentetés, golyó előállítás és sütés. Aztán úgyis saját variációk lesznek belőle. És garantáltan hamar elfogy.

Falafel pitában (forrás: Wikipédia)

A falafel – csicseriborsó fasírtka, eredetileg lóbabból készült – is ide sorolható, az egyiptomi konyhából ered ez az étel amúgy is rengeteg zöldséggel dolgozik, Jordániában jártam e térségben, elképesztően bőséges választék jutott a helyi ételekből a vegáknak. A multik is a zöldre festés jegyében a húsgolyó mellett felvették a fagyasztott ételkínálatba a zöldséglabdacsokat, vegahambi fasírtkákat, egyre bővül a honi választék.

A haladóknak, és/vagy a lustáknak ajánlom a nyersfasírtot – természetesen el lehet vitatkozni azon, hogy megfelel-e a fasírozottság kritériumának a sületlen fasírt, de most nem tévednék teoretikus szintre. Nevezhetjük fasírtkrémnek is, nem én találtam fel, inkább csak megkóstoltam félkészen a magamét, aztán elfogyott így is. Felaprítottam a cukkinit, lereszeltem a sárgarépát, só, bors, szezám, pirospaprika, felaprított petrezselyem és zabpehelytöret, hogy összeálljon. Keverni, formázni és kész. Körettel vagy magában. Ahogy tetszik!

Balogh Robert

Balogh Robert

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni