Magyarul Erőltetett menet címmel mutatták be Jessica Kingdon dokumentumfilmjét január 29-én a pécsi Apolló Moziban. A vetítés a BDIF dokumentumfilm-fesztivál vidéki, egyben a 2022-es év PTE Nemzetközi Tavasz programsorozatának is része volt. A bemutatók azért is voltak különlegesek, mert legtöbbjüket szakmai beszélgetés is követte. Az Erőltetett menet után dr. Szabó-Bálint Brigitta közgazdász (PTE KTK Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet), Soós Kinga politológus (ELTE TáTK Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézete), dr. Vörös Zoltán politológus (PTE BTK Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék) beszélgettek.
A rendező „huaren”, vagyis kínai felmenőkkel rendelkező, de nem kínai állampolgár, aki ügyesen érte el, hogy a gyárakban forgathasson. A legtöbb cégvezető nem is gondolt bele, hogy ezek a felvételek máshol hogyan hathatnak: vagy a jó gyakorlatuk rögzítésének, vagy rosszabb esetben ipari kémkedésnek tekintették a forgatást. „Volt olyan cég is” – idézett egy, Jessica Kingdonnal készült interjút Soós Kinga – „melynél azt kérték a forgatási lehetőségért cserébe, hogy egy „amerikai hang” mondja fel a reklámszlogenjüket.”
Az 50 kínai gyárban forgatott anyag döbbenetes: ahogy Soós Kinga is fogalmazott,
olyan emberek munkáját mutatja be a film, akik még egy átlag kínai számára is „láthatatlan munkák”.
Vizespalack-címkézőktől kezdve a szőnyeggyártókon keresztül a varrónőkig sokféle monoton, és fizikailag is láthatóan megterhelő munkafolyamat részleteivel sokkolja az alkotás a nézőket. De azt is láthattuk, ahogyan hús-vér, törékeny kis nők forró pálcával javítgatják az „ideálisra” torzított szexbabákat, vagy ahogyan a leendő testőrök püfölik társukat, aki igyekszik némán tűrni az ütlegeket.
1,4 milliárd ember él Kínában, ebből 900 millió a megélhetéséért küzd. Ujjlenyomatvétel, a cég himnuszának közös eléneklése, torna a 15 órás munka megkezdése előtt…. olyan szervezeti kultúra ez, ami számunkra, itt, Európában idegen. „Gondoljunk csak bele, nálunk a Körber kutatást indít a karunkon, hogy kiderítse, hogyan tudná a lehető legvonzóbbá tenni a céget a leendő végzettjeink számára (a beszélgetés negyedik résztvevője a Körber Kft. HR-igazgatója lett volna, de lebetegedett – a szerk.), a film elején pedig hallottuk miféle feltételekkel (magasság, kor, testi adottságok konkrét megadása, közös szállások, telefon- és internetmentes munkahelyi környezet, stb.- a szerk.) keresnek munkavállalókat Kínában.
Azt gondolom, szerencsések vagyunk”
– adott hangot a sokunkban motoszkáló gondolatnak dr. Szabó-Bálint Brigitta.
Tisztelettudás és alázat húzódik a láthatatlan szorgos kezek munkája mögött. Ezt erősítette meg dr. Szabó-Bálint Brigitta is, aki szerint ellentét feszül a KTK-n tanuló kínai hallgatók kurzusokon mutatott viselkedése és valós ambíciói között. „Kínára a pozitív rasszizmus a jellemző” – tette hozzá Soós Kinga – „például számukra egy buli attól, hogy egy „fehér arc” is jelen van, csak jobb lesz. A kisebbrendűségi érzés valahol ebből is fakad, valószínűleg ez áll a „le kell győznünk Amerikát” gondolat mögött is.”
Az alázat hátterében az is állhat dr. Vörös Zoltán szerint, hogy
Kína történelmileg centralizált hatalom, a demokratikus sajátosság hiányzik. Magyarul: mindig megmondták az embereknek, mit kell csinálni.
„A kínaiak számára az elmúlt pár évtized megvalósult álom, hiszen az erőltetett gazdasági növekedés mellett emelkedett az egy főre jutó GDP is. Ebben az is benne van, hogy „tanulj, és előre fogsz jutni” - ma itt regisztrálják a legtöbb találmányt a világon” – tette hozzá dr. Vörös Zoltán.
„Az alkotásból is kiderült, hogy sokan imádják az amerikai életformát Kínában. De amikor a szabadságról beszélnek, nem feltétlenül a demokráciát, hanem inkább a nyolc órás munkaidőt, a szabad hétvégéket és a fizetett szabadnapokat értik rajta” – jegyezte meg dr. Vörös Zoltán, majd hozzátette: „Egy átlag amerikai munkás a 2000 dolláros fizetéséből 2200-at költ el. Egy kínai, ha ugyanebből az összegből gazdálkodik, a fizetése 90%-át félrerakja a gyermekei taníttatására.
Kínánál kevesebb olyan állam van, ahol a felsőoktatás ennyire egyet jelentene a felemelkedés lehetőségével.”
A tehetségesek áramlása viszont nem feltétlenül volt visszafelé is érvényes: sokan, akik érvényesülni tudtak Kínán kívül nem tértek vissza hazájukba. Részben emiatt tavaly korlátozni kezdte Kína a külföldi tanulmányi lehetőségeket. „Tavaly blokkolták a külföldi ösztöndíjasok számát, és korlátozták a felsőoktatásban résztvevők számát is” – mondta dr. Vörös Zoltán, utalva arra, hogy a kínai kormányzati kommunikáció szerint „szakmunkásokra is szükség van”. „Több alsó- és középvezetői szintről hiányzik az utánpótlás” – tette hozzá dr. Szabó-Bálint Brigitta. Azt is elmondta: a kínai gazdaság azt felismerte, hogy az „összeszerelés” technológiai újítások kezdete is lehet, a termelés adhat ugyanis olyan ötleteket, melyek a tervezőasztal mellett, magától a munkafolyamattól távol kevésbé beláthatók (erről további részleteket korábbi interjúnkban lehet olvasni - a szerk.). A dokumentumfilmben látottakat az jelentősen megcsavarja majd – bár a filmben is voltak erre utaló elemek -, hogy a legtöbb, jelenleg kétkezi munka a közeljövőben robotizálódik.
„Valljuk be, mi sokszor nem is figyelünk arra, mi történik Kínában. Pedig ők – és ez a filmből is látszik – figyelnek ránk.” – jegyezte meg dr. Vörös Zoltán. Nézőként ehhez még hozzátenném: remélem, lesz majd egyszer olyan beszélgetés is, melyen Kína bármely, akár külföldre szakadt állampolgára is részt vesz majd a diszkusszióban.
A filmet egy lírai keret öleli körbe: a rendezőnő nagyapjának Felemelkedés című verse. Olyasmiket feszeget, mint hogy vajon mit érzünk egy hosszú, dolgos nap végén?
Megpihenünk és elégedettek vagyunk?
Érdemes-e annyit dolgozni, hogy „ne legyen életünk”?
További elmélyedésre is lehetősége van annak, akit ez a téma részleteiben érdekel: Dr. Vörös Zoltán ajánlotta a The Last Train Home című filmet, mely személyesebb aspektusból ragadja meg a kínai alacsonyabb fizetéssel rendelkezők életét. Ez a film 2009-ben készült, a rendezője Lixin Fan. Azért is aktuális, mert holnap kezdődik Kínában az újév, mely során a távolban dolgozók hazatérnek, hogy együtt ünnepeljenek a családdal.
Akit pedig a kínai munkavállalók amerikai szervezeti kultúrába való beilleszkedése érdekel, annak a Netflix American Factory című sorozatát ajánlották a beszélgetés résztvevői.
