close
CímlapTudományMi a pénztermelés titka a 21. században?

Mi a pénztermelés titka a 21. században?

Vörös József professzort tavaly a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották. A KTK-n működő az Innovációs Minisztériumtól elnyert az Újraiparosítás szerepe a nemzet prosperitásában című projekt egyik legfőbb aktora. A közelmúltban még Az év tanára címet is elnyerte. Az utóbbi pár évben rangos nemzetközi tudományos lapokban jelentek meg tanulmányai – legutóbbi 2019 szeptemberében a 220-as Hirsch-index-szel rendelkező European Journal of Operational Research-ben. Társszerző nélkül jegyzett cikkének különlegessége, hogy mind a bemutatott gazdasági modellt, mind annak matematikai analízisét ő alkotta meg, és mindkettő nóvum.

A publikációid a minőség kérdésével kapcsolatosak. Mitől érdekes ez?

Általában nem tudunk és valóban nehéz is válaszolni arra, minek milyen minősége van: más jelent egy vállalatvezetőnek és mást a vevőnek. A minőség egy output, amihez kellenek inputok és egy termelési folyamat. A folyamat minősége pedig – annak ellenére, hogy a végső szót a fogyasztó mondja majd ki - meghatározza a termék minőségét is.

Foglalkoztam azzal, hogyan lehet a termelési folyamatot a lehető legjobbá tenni. Az úttörő ebben a Toyota termelési rendszer.

via GIPHY

Ennek az az egyik fontos eleme, hogy a teljes termelési folyamatot felosztják, és az egyes szakaszokban dolgozó alkalmazottaknak nagyon pontosan meg vannak határozva a feladatai, és az is, mikor szabad elfogadottnak, vagyis jó minőségűnek tekinteni azt a munkát, amit végeznek. Kötelességük jelenteni, ha probléma van: így elvileg hibás termék nem hagyhatja el a szalagot. Ha a dolgozó által jelezett hibát nem tudják bizonyos időn belül orvosolni, akkor a teljes gyártás leáll. Emiatt a termelés volumene valószínűségi változó, vagyis nem tudni, mennyi fog elkészülni, hiszen nem tudjuk előre, mennyi lesz a leállás. Ugyanakkor a termelést elő kell készíteni, a beszállítókkal egyeztetni az alapanyagok beérkezéséről, a fogyasztó pedig fix időpontban jelentkezik majd a termékért. Emiatt az egész rendszer lüktet.

Eddig azt vették alapul, hogy nem ismerjük a fogyasztást, tehát az a sztochasztikus, a termelés viszont determinisztikus, és ezt a kettőt kell összhangba hoznunk.

Én ezt teljesen a feje tetejére állítottam.

A legtöbb modern gyártó befagyasztja a megrendeléseket: ha a Toyotánál leadok egy rendelést, amiben a színtől kezdve a belső kárpiton át a motorig meghatározom, pontosan milyen autót szeretnék, akkor valószínűleg azt fogják mondani, hogy 6 hónap múlva lesz készen, mert ennyi idő szükséges ahhoz, hogy fölkészüljenek és legyártsák. Vagyis befagyasztja a megrendeléseket egy adott időpillanatra, és így tudja azt, mikorra kell termelnie, vagyis a kereslet a determinisztikus. Megalkottam egy gazdaságmatematikai modellt, mely elősegíti azt a döntéshozatalt, hogy hogyan lehetne összhangba hozni a kapacitásokat és a megrendeléseket úgy, hogy ebből megtakarítások keletkezhessenek. Azt már csak hozzáteszem, hogy 30 éve a Georgetown Kentuckyban beállított Toyota Camry gyártósorban 57 másodperc volt a termelési ciklusidő, amit 85-95 %-os valószínűséggel tudtak teljesíteni. Ha ez csak 10 %-kal kevesebb az ideálisnál, akkor naponta 50 autóval kevesebbet tudnának legyártani – közben viszont ott a teljesítendő megrendelés. Ilyenkor jön a túlóra.

A modern termelési sorok keresik azokat a helyeket, ahol rendkívül flexibilis a termelés,

és ami tud ezekhez a modern problémákhoz alkalmazkodni.

A European Journal of Operational Research lapban megjelent publikációd miről szól?

Ott a fogyasztóból indultam ki. Végső soron ő határozza meg a termék minőségét, hiszen adott ár mellett ő dönti el, hogy megveszi-e a terméket vagy sem. Eddig a legtöbb gazdaságmatematikai modellező a keresleti függvényben egy változót, az árat használta, vagyis rögzítette a termék minőségét. Az én gazdaságmatematikai modellem újítása az, hogy a keresleti függvényben az ár mellett még egy változó szerepelt, a minőség. Adott ár mellett, ha növelem a termék minőségét, de marad az ára, akkor nagyobb lesz iránta a kereslet; ha rögzítem a minőséget, és az árat növelem, csökken a kereslet; ha marad a minőség, de leviszem az árat, nő a kereslet. De mi van, ha például egyszerre növelem az árat és a minőséget? Ebből a keresztmetszetből

matematikai analízis segítségével sikerült bemutatni olyan dolgokat, amit hagyományos gondolkodásmóddal lehetetlen.

Például ki lehetett mutatni azt, hogy ha magasabb minőségi szegmensben a fogyasztó árérzékenysége nem növekszik, a termelő nyugodtan növelheti az árat, amennyiben az áru minősége nő. Ezt nem gondolnánk, de matematikailag meg lehet magyarázni.

Találtam egy nagyon jó képet, amin azért állnak sorba az emberek, hogy feljuthassanak a tibeti K csúcs tetejére. Ezt a képet helyeztem be egy olyan koordinátarendszerbe, melyben a minőség, az ár és a profit a tengely. Dinamizáltam is: az időt is figyelembe vettem. Képzeljük el, hogy megtaláltuk azt az ideális árat és minőséget, ami maximális profitot eredményez a vállalat számára. Hogyan változtassuk meg az árat és a minőséget ahhoz, hogy mindig a hegycsúcson maradjunk, vagyis mindig a maximális profitot termeljünk? Ez volt a székfoglalóm záró képsora.

A minőség, az ár, a profit és az idő hogyan viszonyul a termelési modellhez?

Azóta is sajnálom, hogy erre nem tértem ki a székfoglalóm során. Amikor keresleti függvényről beszélünk, azt elsősorban marketing kérdésnek tekintjük, ami azon alapul, milyen a fogyasztó árérzékenysége, milyen minőségre reagál. Csakhogy van egy további tényező: a termelési hatékonyság. Egy matematikai modellel kimutattam, hogy gyökeresen ellentétes dolgok jönnek ki annak függvényében, hogy a termelési hatékonyság hogyan alakul. A legfontosabb megfigyelés, hogy ha a termelési hatékonyság növekszik, az árat mindig csökkenteni kell.

Ez azt jelenti, hogy a sikeres termelő hatékonyan tud fejleszteni, és annyira bölcs kell legyen, hogy az ezáltal képződő profitjának egy részét a fogyasztónak adja.

Hadd mondjak erre példát: az IKEA bögrét, amikor először elkezdték gyártani, 800 darabot tudtak egyszerre kiégetni, ennyi fért rá egy raklapra. A folyamatos fejlesztés során – egymásba fordítható, kis helyet foglaló csészék kifejlesztésével - oda jutottak, hogy ennek másfélszeresét, 1200-at tudnak behelyezni ma egy kemencébe. Így mind a termelési, mind a szállítási költségeket 50-60 %-kal lehetett csökkenteni. Emiatt a plusz profit miatt fér bele az is a cégnek, hogy ennyire olcsó náluk például a kávé vagy a fahéjas csiga.

A termelési hatékonyság növelése tehát az emberiség jólétének fejlődéséhez járul hozzá, ugyanis, ha ez nem nő, akkor nem tudunk többet elosztani.

A termelésmenedzsment révén, a termelési folyamatok alapos ismeretével, fejlesztésével lehet a versenyben tartós előnyt elérni.

Milyen hatással van a termelés az innovációra? Miért van szükség az újra-iparosításra?

A globalizáció hatására a termelési kapacitásokat nagyon sok ország kihelyezte a határain túlra, ahol olcsóbb a munkaerő.

100 évvel ezelőtt egy amerikai dolgozónak egy perces telefonbeszélgetés egy ausztráliai telephelyre egy havi bérébe került. A kommunikáció költsége mára drasztikusan csökkent, a világon szinte mindenkinek van mobiltelefonja és a jövedelmének töredékéért tud telefonálni. A pénzügyi kultúra és technológia fejlődése is a globalizációt erősíti: kapásból tudunk utalni a világ bármelyik részére vagy fel tudunk venni pénzt. Régen tornacipőben csempésztük ki a dollárt határon, mert meg volt határozva, mennyi lehet a keretünk, most pedig előhúzom bármelyik nyugati államban a bankkártyámat és fizetek. Ma egy nagy Jumbo Jet az USÁ-ba Tajvanból 340 000 dollárból fordul meg. De belefér 400 ezer darab iphone, vagyis az egy eszközre jutó szállítási költség kevesebb, mint egy dollár. A szállítási költségek drasztikus csökkenése, a vámhatárok eltörlése is hozzájárult ahhoz, hogy a tőke meg tudja keresi magának a legolcsóbb termelési helyeket. Csakhogy az a probléma, hogy a termék- és folyamatinnováció legtöbb esetben a termelési folyamatból ered.

Ha a termelési folyamat távol van, akkor ez hátráltatja a technológia fejlesztésének lehetőségét.

Vegyük például a ceruzaelemet. Nagyon valószínű, hogy kínai gyártmányt kapunk a boltban. Viszont most előre tőrnek az elektromos autók, ahol a legfontosabb a nagy energiasűrűségű akkumulátorok rendelkezésre állása – ha most Amerikában már nincs olyan melós, akinek fogalma lenne arról, hogy hogyan kell dolgozni egy akkumulátorgyártó üzemben, nincs mérnök a láthatáron, aki az elmúlt 30 évben foglalkozott volna ilyen típusú feladattal, akkor hogyan tud az USA helyt állni és versenyképes lenni? Közel vagyunk ahhoz a felismeréshez, hogy nem szabad minden kapacitást kiszervezni, mert annak egyik súlyos következménye, hogy a versenyképességünket elveszíthetjük.
Japán, Dél-Korea, ma pedig Kína sikerének egyik kulcsa az, hogy technológiailag fejlett országok sok kapacitást helyeztek ezekbe az országokba, és míg a kihelyezők versenyképessége csökkent, ezeké drasztikusan nőtt. Fel kell tennünk a kérdést:

nekünk kell-e, s ha igen, hogyan és mit kell tennünk ahhoz, hogy a Magyarországra áramló termelési kapacitásokból eredő tudást – az előbbi, ázsiai példákhoz hasonlóan - hasznosítsuk a magunk számára.

Vagyis nem az ellen kellene védekezni, hogy összeszerelő üzemeket telepítenek Magyarországra, hanem azon kell dolgozni, hogy a termelési folyamatból nyerhető tudást kiaknázzuk. Ma az összeszerelő munka minőségi munkává válik. Mondok egy amerikai példát: visszatelepítettek egy termelősort az USA-ba, és közel 2000 munkásra lett volna szükség. 10 ezren jelentkeztek, ebből kiszűrtek 7000 embert, akik teljesen alkalmatlanok voltak. Végül 7-800 főt tanítottak be és alkalmaztak, de ebből az első év végére csak 180-an maradtak a cégnél.

Egyszerűen azért, mert ha az emberek nem részesei a termelési folyamatnak, elfelejtik, hogyan kell dolgozni.

Más országok, és az ipar más területei is ezzel a problémával küzdenek. A kutatócsoportom számos szép publikációt jelentetett meg erről.

Mit kell tennünk ahhoz, hogy győztesek legyünk ebben a folyamatban?

Sokat kell dolgozni. (nevet) Hadd mondjak még egy példát. Regensburgban, a világörökség részét képező Duna-híd tövében van egy kis étterem. Nem valami csicsás hely, az emberek mégis sorban állnak, hogy bejussanak. Az ételválaszték a következő: grillezett bajorvirsli mustárral, és természetesen káposztával. Ebben az égvilágon semmi innováció nincs. Jó alapanyagok kellenek, tudni kell grillezni a kolbászt, a kiszolgálásnak udvariasnak kell lennie.

Hajlamosak vagyunk a hightech mögé bújni, és az innovációról papolni, miközben nem kell mást tenni, mint konzisztens módon, nagy volumenben és minőségben termelni.

Az említett étterem esetében például a virslit. A gazdaságnak nem jelentéktelen részei a hightech iparágak, de a többi területen kemény, fegyelmezett munka kell – semmi más. Tehát annyit kell tennünk, hogy minél több ember, minél fegyelmezettebben, minél keményebben munkát végezzen, és ha ezt megtanulta, akkor lépjen feljebb és még magasabb technológiai szinten tegye ugyanezt.

Olvastam egy olyan írásodról, amiben a tőkeinjekció optimális időpontjáról van szó. Az sem biztos, hogy a cégek indulásánál van erre szükség?

Ez a fejlesztés dinamikájával függ össze. A modellalkotók nem vették figyelembe, hogy az adott vállalkozás működésének a végére felhalmozódik a tudás, ami meghatározza a cég eladási árát. A korábbi elképzelés az volt, hogy a vállalkozás életének az elején kell nagyon intenzíven fejleszteni, mégpedig sokat és drasztikusan, mert ha sok tudást akkumulálunk fel, akkor azt hosszú időn keresztül tudjuk hasznosítani. Ennek egyenes következménye az is, hogy ha egyre közelebb kerülünk az adott időszak végéhez, akkor egyre kevesebbet kell fejlesztenünk. E gondolatmenet szerint a fejlesztési tevékenység dinamikája időben csökkenő kell legyen. Ez az intuitív megközelítés. Matematikailag levezettem és

bebizonyítottam, hogy bár logikus lenne, mégis pont a fordítottja a megoldás néha.

Nagyon sokan hivatkoznak erre a tanulmányomra. Ideális lenne tudnia például az államnak, hogy mikor érdemes tőkével segíteni a vállalkozásokat. A még a fejlődés elején lévő, pillanatnyilag veszteséges vállalkozást érdemes-e támogatni akkor, amikor nem tud még profitot termelni, mert nincs meg még a tudása hozzá. De, ahogy halad előre, a termelési folyamatot birtokolva egyre hatékonyabb lesz. Matematikailag megállapítottam, hogy egy veszteséget termelő cég mikor tud áttörni, átbillenni a másik oldalra, és profitot termelni – ezeket kell támogatni.

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni