Tizenhét alkotást díjaztak a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára kiírt nyílt pályázatára beérkezett művek közül. A pályázatokat művészeti kategóriánként bírálták el a bizottságok, a hét kategóriában – irodalom, fotó-, film-, színház-, képző-, ipar- és zeneművészet – beérkezett 147 pályamunka közül 17 alkotást díjaztak. Iparművészet kategóriában az első díjat nem adták ki, második helyezést ért el Bordás Melinda alkotása, valamint harmadik helyezést kapott Boncz Boglárka Rebeka plakátja. Mindketten a PTE Művészeti Karának hallgatói. A pályázat során a felkészítő tanáruk Simon Péter Bence volt. A nyertesekkel a tervezőgrafika szakosok főhadiszállásán, a Zsolnay Negyedben beszélgettünk.
Honnan értesültetek a pályázatról?
Melinda: A tanáraink hívták fel rá a figyelmünket, és órán is foglalkoztunk ezzel a témával. Azt, hogy a végén beadjuk-e, nevezünk-e a pályázatra már ránk bízták.
Rebeka:Vannak ugyanis, akik nem szeretnek pályázni.
Ti sem?
Melinda: Én szeretek.
Rebeka: Én is. Ha nyerünk, akkor igen.
Milyen megkötések voltak?
Melinda: Csak néhány formai megkötés volt, például az, hogy mekkora legyen a plakát, és természetesen kapcsolódnia kellett az ’56-os megemlékezéshez. Ezektől a kritériumoktól eltekintve szabadon dolgozhattunk.
Maga a téma mennyire állt közel hozzátok?
Melinda: Hozzám egyáltalán nem állt közel, ezért utána kellett néznem, hogy pontosan mi is történt 1956-ban, mert bevallom, nem nagyon remekeltem a töriórákon régen, akkoriban egészen más dolgok foglalkoztattak. De néztünk filmet is közösen, meg utánaolvastunk, és böngészgettünk a neten.
Mennyire lehet ebben újat mutatni?
Rebeka: Bonyolult volt, hogy azt kellett megmutatni, ami már elmúlt, hiszen maga a a pályázat is arról szólt, hogy a mai fiatalokhoz közelebb hozzuk az akkori eseményeket. Tartanak megemlékezéseket, de annak ellenére, hogy nem volt olyan régen, hozzájuk már nem áll közel ’56. Számomra az is nagyon nehéz volt a plakátkészítésnél, hogy nehogy olyan háttéranyagba fussak bele az interneten, amiről a későbbiekben kiderül, hogy hazugság.
Szóval nehéz volt olyan igaz dolgot találni, ami nem klisé – és számomra ez is fontos volt.
Melinda: Szerintem lehet újat mutatni, sőt, ahogy rákerestem a neten az 56-os forradalomra, nem találtam érdekes formai megoldásokat. Persze, hozzá kell tennem, hogy mi ezen az egyetemen, ezen a szakon máshogy is látjuk a világot, a nem megszokott megoldásokat keressük.
Rebeka: Ezzel egyetértek, formai világban persze, lehet újat mutatni.
A pályázat révén közelebb érzitek magatokhoz az évfordulót?
Melinda: Persze. Bár bevallom, annyira nem ástam bele magam a témába. A plakátom alapja egy fotó, amin gyufák égését mutatom be, s ezzel húzok párhuzamot a forradalommal. Bekka alaposabb, ő szerintem nagyon mélyre tud ásni.
Rebeka: Én igazából egy csomó kérdőjelet találtam, rettegtem attól, hogy fals dolgot közvetítek. Ezért a plakátom egy kicsit átfedés a mai világ és ‘56 között. A feliratomon is az van, hogy köszönjük, és az alaptörvényből idézek. Hiszen az 56-osoknak köszönhetjük a szabadságunkat.
Nem mentem bele a forradalom konkrét eseményeinek az ábrázolásába, inkább azt próbáltam kifejezni, hogy én hogy élem ezt meg: hálás vagyok ‘56-nak.
Mi lesz a sorsa a plakátoknak?
Melinda: Elvileg kiállítja őket az MMA az októberi megemlékezésen. A Design Hét keretében is láthatóak voltak Budapesten az Art9 Galériában. De persze van remény arra, hogy a Kemence Galériában vagy a Nádor Galériában is láthatók legyenek
Fogtok/Akartok-e a továbbiakban is plakáttervezéssel foglalkozni?
Rebeka: Ez az egyik leghálásabb feladat a grafikában, nem? Lírai is, és kicsit szabadabb, mintha egy logót kéne tervezni.
Melinda: Plakát mindig kell.
