Szláv–magyar kapcsolatok: múlt, jelen, jövő címmel emlékezett meg Hodinka Antal, a PTE jogelődjének, az Erzsébet Tudományegyetem egykori rektorának munkásságáról október 13-14.-én a PTE BTK Szlavisztika Intézete és a Pécsi Orosz Központ.
Hogy min dolgozott Hodinka Antal? “A magyar történettudomány horizontját jelentősen tágította mind a szláv nyelvű forások, mind a szláv nyelvű szakirodalom felé.” - jelezte a Hodinka-életmű tudományos nagyságát Font Márta professzorasszony, majd hozzátette: “Témái rendkívül sokszínűek voltak, a ruszinok történetétől kezdve egyház- és várostörténeti munkákig, a “köztörténetig” (mely mai szóhasználattal had- illetve politikatörténelmet jelent), de elsősorban azok dominálnak, melyeken szláv nyelvtudásának birtokában újat tudott mondani. Nagy népszerűségnek örvendett Pécs városában is, ami vélhetően egyebek között érdekes ismeretterjesztő előadásainak is köszönhető.”
A konferencián elhangzó tudományos előadások mellett az esemény különlegessége az volt, hogy részt vett rajta Hodinka László, az egykori pécsi rektor unokája is. Őt kérdeztük.
Milyen emlékei vannak a nagyapjáról?
Nagyapám 1946-ban halt meg, s én 1947-ben születtem. A róla szóló családi elbeszélések eléggé hézagosak voltak, mert nagyapám, mint egyháztörténész és szlavista feltehetően nem volt túl kedvelt alakja a későbbi rendszernek. Ezért azt szoktuk mondani, hogy
szegény mondhatni “időben” halt meg, mielőtt még az akadémiából kizárták volna.
Édesapám a szűk családi körön kívül nem nagyon büszkélkedett a családi szellemi örökséggel - ugyanakkor a szűkebb tudományos környezet mindig is elismerte nagyapám munkásságát. Mesélek egy személyes történetet is: amikor a gyakorló iskolába jártam, az egyik orosztanárjelölt megkérdezte, hogy én a nagy Hodinka Antal unokája vagyok-e. Innen is tudhattam, milyen nagy hatású nagyapám öröksége.
Nagyapám a Nyíregyázi fősikola Udvari István szlavisztikus felfedezettje lett, korábban néhány tanulmánya jelent meg. Az általános elismertsége Udvari Istvántól és az ő tanítványai körében indult. A második hullám a rendszerváltás után következett el, amikor az alakuló ruszin önkormányzatok és a ruszin tudományos törekvések újra felfedezték őt, mint a ruszin és a magyar nemzet közti kapocs munkásását, úgyhogy mondjuk a ruszin patriotizmus oldaláról is ismert lett, és nagy tisztelettel tartják őt számon.
Nagy örömmel megyek el az alakuló Hodinka Antal tudományos egyesület ruszin önkormányzati rendezvényekre is - egy albumot is megjelentettek, vagyis a ruszin oldal is nagyon nagy tisztelettel viseltetenek iránta.
A családi legendák szerint milyen ember volt ő?
Nyitott, barátságos, tanítványait segítő, de ugyanakkor szigorú ember volt. Gyermekkoromban, az ötvenes évek közepén, nagyanyám, az ő özvegye nagyon szigorú elveket tartott. Napközben legtöbbször ő volt velem, és ezt a szigorúságot tapasztalni lehetett. Két gyermekekük volt, az apám és a nagynéném, aki képzőművész, festő, majd rajztanár lett. De ez az ő habitusukból is nyugodt, fegyelmezett, de elvárásokkal teli családi légkör áradt.
Orvos vagyok, voltam osztályvezető és orvosigazgató is, de messze nem vagyok olyan fegyelmezett, mint ő volt.
Pécshez mennyire kötődött Hodinka Antal?
Ő úgymond “repatriált” az egyetemével együtt Pozsonyból Budapestre, majd Pécsre. Kitüntetett szerepe van ennek a városnak az ő életében is, hiszen a jogakadémia ide átköltözvén, ebben a ma Ifjúság úti épülettömbben, a későbbi Pedagógiai Főiskola helyén alakult újra. Az új tudományegyetem épületei az ő rektorsága alatt létesültek, kvázi a kultúrpolitikai akaratból. Ő egyúttal mint helyi tudományszervező is működött, a rektori galériában ott van az az arcképe, ami itt is látható a plakátokon, és aminek a másolata megvan nekünk otthon, az érdemkereszttel együtt - az én őrizgetem.
Még egy pécsi adalék: hogy apám a jogi egyetemet a tanárságra rátéve itt végezte Pécsett. És laktak is itt Pécsett, és csak a hétvégére mentek haza Budapestre. Apám visszajárt nagyapám barátaihoz, Holub professzorhoz például.
