close
CímlapTudományÉletveszélyes sérültek vizsgálata A-tól E-ig

Életveszélyes sérültek vizsgálata A-tól E-ig

2017. január 05.

Az Európai Trauma Tanfolyam (European Trauma Course, ETC) az európai balesetet szenvedett súlyos betegek ellátásáért felelős, nagy nemzetközi szervezetek kezdeményezésére és együttműködésével jött létre. Magyarország hetedik Európai Trauma tanfolyamát január 5-7. között Pécsett tartják, a Hunyorban.

Az életveszélyes sérüléseket fontos minél hamarabb felismerni és ellátni, ehhez viszont az egész testet ért sérülések alapos és rendszeres feltérképezése szükséges.A más, hasonló tanfolyamokról már ismert “ABCDE” rendszert felhasználva, a súlyos balesetet szemnvedett betegek ellátását a csapatmunka szintjére emelve oktatja.

Sári Ferenccel, az ETC tanfolyamok magyarországi koordinátorával, a tanfolyam igazgatójával beszélgettem.

Miért fontos, hogy éppen egy ilyen tanfolyamon képezze magát?

Nagyon régóta vannak traumás betegellátással foglalkozó tanfolyamok, e téren általában amerikai modelleket vett át Európa is. Ezek az átvett modellek viszont nem egy az egyben “fordíthatók át” az itteni viszonyokra. A legnagyobb kritika az volt ezekkel a tanfolyamokkal kapcsolatban, hogy mindig egy ellátó ember és egy asszisztens viszonylatában foglalkoztak a beteggel, és nem foglalkoztak a csapatmunkával, a kommunikációval és az egyéb nem technikai faktorokkal, melyekkel viszont hatékonyabbá és biztonságosabbá lehet tenni a traumás beteg ellátását.

Mi a különbség az amerikai és európai modell között? Miért volt szükség a változtatásokra?

Az alapelv gyakorlatilag ugyanaz, a különbség annyi, hogy itt egy teljes team-et képzünk ki. Mindenki, aki a gyakorlaton részt vesz egyrészt a csapat tagjaként és adott esetekben a team vezetőjeként is szerepel. Nem elégszünk meg azzal, hogy a szakemberek tudják, hogy mit kell tenni a traumás beteggel. Ezt át kell ültetni a gyakorlatba. Emiatt igen sok szimulációs gyakorlatot építünk be a képzésbe: a két és fél nap alatt 30 súlyos balesetet szenvedett beteget látnak el a hallgatók a szimuláció során. Az ETC kifejezetten interaktív és gyakorlati alapokra helyezett, mindezek mellett pedig tartja azt az elméleti képzés szintet is, amit az összes többi tanfolyam is biztosít.

Ki az, aki részt vehet a tanfolyamon, illetve kinek szükséges?

A tanfolyam célközönsége alapvetően minden olyan egészségügyi szakdolgozó, aki a traumás betegellátásban a sürgősségi osztályon dolgozik: sürgősségi doktorok, aneszteziológusok, intenzíves  doktorok, baleseti sebészek és az őket segítő nővérek és asszisztensek.

Milyen időközönként van szükség a képzésen tanultak megújítására?

Az az európai diploma, amit a tanfolyam sikeres elvégzése után átadunk a hallgatóknak öt évig érvényes, utána meg kell ismételni a tanfolyamot a menetközben esetlegesen változó irányelvek miatt. Mindezek mellett a nemzetkeözi ajánlás szerint minden munkahelyen a dolgozóknak évente részt kellene venniük olyan trauma gyakorlatokon, ahol ugyanezt az elvet kontrollált módon megtervezett visszacsatolással gyakorolhatják.

Egy laikus számára hogy ismerhető fel a traumás beteg? És mit kell tennie?

Ez nagyban függ attól, hogy milyen fokú traumáról van szó, hiszen az egyszerű kis sérülések, banális történetek nap, mint nap bárkivel megeshetnek, ezek miatt nyilván senki nem fog kétségbeesni. A gondot az jelenti, ha súlyos sérülés éri a beteget, ami sokszor már az előtörténetből kiderül, például  ha nagy magasságból esett le valaki.

Ha a környezetemben történik hasonló és észlelem, laikusként hogy tudok leghasznosabban segíteni ?

Amit egy laikus a helyszínen meg tud tenni, azt a Vöröskereszt tanfolyamain jól meg lehet tanulni. Az első lépés, hogy minél előbb mentőt hívjon, hogy a szaksegítség a helyszínre érkezzen és a lehető legpontosabban le tudja írni a beteg állapotát. Legalább annyit, hogy kapcsolatba lehet-e lépni vele, beszél-e, lélegzik-e a beteg és hogy mi történt. Ha olyan súlyos sérülést látunk, amit mi magunk is azonosítani tudunk - mondjuk erősen vérzik az illető  bal karja vagy ki van fordulva a bokája - azt jó megadni, mert akkor a mentősöknek valamiféle mentális képe kialakul a helyzetről. A mentőszolgálat diszpécsere is erre vonatkozó célirányos kérdéseket fog feltenni.

 

Kékesi Alexandra

Kékesi Alexandra

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni