A The Luckies – a két éve alakult, budapesti, bluesos alapokon nyugvó, beat-rock banda – Pécsett a Nappaliban adott felejthetetlen koncertet tavaly december 29-én. Zenéjükkel percek alatt kiemelték a pécsi fiatalokat az unalmas hétköznapok és a vizsgaidőszak valóságából, és egy pillanatra a nyári fesztiválok hangulatát varázsolták a csendes Király utcába. Az öt fiatal zenész – Tim Atkins (ének), Horváth Soma (gitár), Springer Márton (gitár), Pongor Márton (basszusgitár), Stanfel Péter (dob) – most harmadszorra járt városunkban, és eddig nagyon jó élményeik voltak.
Tim Atkins: Nagyon tetszik, hogy bár még most is kis zenekar vagyunk, lejöttünk ide és megtelt a hely. Az emberek eljöttek, végighallgatták a dalokat, utána megtapsoltak, és ez annyira jó volt! Úgy éreztük, hogy itt tényleg nem csak azért jönnek az emberek koncertre, mert tudják ki fog játszani, hanem csak érzik, hogy mozgás van és belehallgatnak. Imádjuk Pécset! Tényleg harmadszor jövünk ide, mindig olyan nagy szeretettel fogadnak bennünket! Na és a kebab az…!
Tudtok olyan embereket vagy bandákat mondani, akik inspiráltak benneteket?
Tim Atkins: Nekem a top 3 leginspirálóbb emberem: Apukám, Gandhi, és John Lennon.
Springer Márton: Nekem is az apukám…
Tim Atkins: Ja, nekem még a Springer Marci apukája is!
Springer Márton: Engem személy szerint a többiek, a zenekar is inspirál, de sok más bandát is fel tudnék sorolni… Ugyanakkor szerintem nem is csak zenekarok meg zenészek ösztönöznek, hanem érzések is. Mondjuk, ha történik valami, - akár rossz, akár jó - az emberrel és ez nagy hatással van az életére, akkor az azért eléggé inspiráló lehet.
Stanfel Péter: Sokszor csináltam olyat, hogy anyámtól kért kis lavórokat meg fedőket csapkodtam fakanalakkal. Aztán jött az ötlet, hogy miért ne mehetnék el dobolni, és így a fazekakat el lehetett tenni, mert elkezdtem játszani. Ha zenészt kéne mondanom, akkor Buddy Rich és egy, a jazztől távol álló metálzenekar dobosa, Billy Rymer fontosak nekem.
Pongor Márton: A családomban apukám meg a két bátyám is zenél, így nem volt kérdés, hogy gitározzak-e. Kiskoromtól kezdve mindent játszottam és mindig zenéltem. Általában csak meghallgattam a számokat és eljátszottam őket. Az én életemnek mindig része volt a zene. Akit pedig még külön kiemelnék, az Jimi Hendrix - ő nagy hatással volt rám!
Horváth Soma: Számomra John Mayer, Stevie Ray Vaughan és Rival Sons a top 3.
Ezek szerint mindegyikőtök életében már régóta jelen van a zene. A zenekar is mindig nagy álom volt, vagy mindenkinek más volt az elképzelése a jövőjéről?
Horváth Soma: Tűzoltó, csillagász és mentős. Nekem ez a három volt.
Springer Márton: Én 6 évesen favágó akartam lenni. Komolyan mondom!
Horváth Soma: Amúgy szerintem amikor először összejöttünk zenéli, nem gondoltuk volna, hogy egyszer majd lejövünk Pécsre saját estét tartani. Csak így alakult.
Stanfel Péter: Csak Springer Marci és Horváth Soma voltak azok, akik még előtte is zenéltek együtt, ők akartak már korábban is közös zenekart csinálni, ami most összejött. Vagyis alakulóban van.
Azért nekem úgy tűnik, hogy ez a banda már nem csak alakulóban van. Sokan ismernek titeket és volt már a lemezbemutató koncertetek is. Az új lemezről mi a visszajelzés?
Horváth Soma: Egyből kaptunk 12 dislike-ot. (nevet)
Springer Márton: Összességében mindenki azt mondta, hogy nagyon egyben van. Igazából, mivel ez az első nagylemezünk, gyakorlatilag a teljes eddigi munkásságunkat felöleli: az összes dalt játszottuk már koncerten, szóval annyira nem volt nagy újdonság az embereknek, mi is csak azért vettük fel, hogy ne csak koncerten tudják hallgatni. Számunkra meg jó kis korszak volt ez, de most egy új veszi kezdetét.
Pongor Márton: A koncert igazából nagyon jól sikerült, mindenki azt mondta, hogy király volt és 100%-san össze volt rakva, meg tök jó energikus volt. Ami a lemezt illeti: szerintem az a legfőbb gond, hogy mostanában már nem nagyon vásárolnak CD-t az emberek, mert ez már nem divat. Inkább youtube-on belehallgatnak a zenébe… Szóval túl sok visszajelzés vagy kritika nem érkezett a lemezről.
Stanfel Péter: Maximum az ismerősöktől. Mert amúgy kevesen hallgatták végig az egészet.
Horváth Soma: Azért kaptunk negatív kritikákat is. Például hogy nem olyan jó a sound - pedig nagyon sok figyelmet fordítottunk arra, hogy hol vesszük fel, milyen mikrofonokkal, erősítőkkel, kábellel, vagy milyen lámpa állhat bent a stúdióban. Ennek ellenére még így is van, hogy nem tud úgy szólni, ahogy mi akartuk.
Springer Márton: De a „No Longer Blue”-hoz képest hatalmas előrelépés hangügyileg szerintem, legalábbis én úgy hallottam. Maga a felvétel is úgy zajlott, hogy együtt leültünk és feljátszottuk a dalokat. Az éneket utána külön vettük fel, de miközben játszottunk, volt egy mankóének, így igazából egyben ment a dolog.
Mindent ti csináltok?
Horváth Soma: Mondjuk 80%-ban én. Szeretem tudni, hogy mi van, de most már segítenek is nekünk. Kathy Zsolt a managerünk, aki most már fél éve velünk van, úgy érzem, hogy egyre jobban belefolyik a dolgokba és egyre többet segít.
Springer Márton: A Gold Record és a Modernial Records is sokat segítettek a lemez kiadásában.
Amikor dalt írtok, az általában improvizációból indul?
Springer Márton: Jammeltünk először, igen. De most már egyre strukturáltabbak a dalírások, jobban odafigyelünk arra, mit szeretnénk , tényleg felépítettebb az egész. Ez talán az új lemezen is hallatszik.
Mit szerettek jobban? Improvizálni vagy már megírt dalokat alakítgatni a saját ízlésetek szerint?
Springer Márton: Tökre szeretem, ha feldolgozásokat játszunk, de nyilván amúgy az improvizáció a sajátunk, az sokkal jobb.
Pongor Márton: Szerintem azért jó feldolgozásokat tanulni, mert az improvizálásnál a saját határainkból nem annyira tudunk kilépni, emiatt szerintem senkit nem elégít ki annyira, mint hogyha megtanulunk egy új dolgot. Az szépen kitágítja a látóterünket.
Tim Atkins: Ezzel nem értenék egyet, mert mindenki, aki experimentál meg improvizál, magának találja meg a zenei stílusát. Viszont, ha csak feldolgozásokat játszik az ember, akkor egy olyat reprodukál, ami már létezik. Szerintem megvan annak a varázsa, ha tényleg valami olyat csinálsz, amit te alkottál meg először.
Springer Márton: De abban igaza van a Pongornak, hogy ha belenyúlsz egy olyan dologba, ami elüt attól, amit eddig csináltál, meg nehezebb és kicsit más is, és a többiekkel megtanuljuk eljátszani, akkor az nagyon sokat fejleszt azon, hogy együtt hogyan működik a zenekar. De tényleg szebb dolog a saját szerzeménnyel előállni.
Tim Atkins: Persze! Mindkettő kell. Amúgy én sokszor még a szövegeket is improvizálni szoktam koncerteken. Ez egy nagyon jó kihívás, hogy rímeljen a végére. De ha nem rímel, az sem nagy baj.
Mi a helyzet az időzítéssel? Ha akkor álltatok volna össze, amikor még nem volt divat ez a zene, akkor is bevállaltátok volna?
Stanfel Péter: Persze!
Pongor Márton: Mi nem azért játszunk ilyen zenét, mert ez a divat, vagy ezt szeretnék az emberek hallani, hanem mert ez jön, ezt szeretjük csinálni.
Tim Atkins: Szerintem egyébként már nem ez a divatos, hanem inkább a pszichedelikus rock. Persze mi azt is nagyon szeretjük, de inkább ebben találtuk meg magunkat, meg az érzéseinket.
Springer Márton: Ettől függetlenül lehet, hogy a következő hónapban teljesen más irányt veszünk, de ez úgy alakul, ahogy mi is változunk. Nem úgy ülünk le dalt írni, hogy most ez majd tetsszen az embereknek, és legyen jó pop-os a refrén, hanem csak zenélünk együtt.
Horváth Soma: A Luckies blues zenekarként indult, de a nagylemezre nem merném azt mondani, hogy blues, mert megköveznek és mert már nem az. A stílusunk a kedvünk szerint alakul.
Nyárra van már tervetek? Fesztiválok? Koncertek? A Fishing on Orfűre jöttök?
Tim Atkins: Arra nagyon szeretnénk menni!
Stanfel Péter: Idén már voltunk a VOLT-on a Szigeten, és a Művészetek völgyében… Reméljük, hogy a fontosabb fesztiválokon meg fogunk fordulni.
Springer Márton: Szerintem mi azon a fesztiválon fogunk játszani, ahova elhívnak minket. Nem igazán teszünk különbséget. Inkább örülünk neki, ha elmehetünk valahova zenélni. Nem vagyunk még azon a szinten, hogy válogathassunk, sőt nem is akarunk válogatni, mert az a lényeg, hogy zenélhessünk, én legalábbis ezt mindig élvezem.
Tim Atkins: Igazából tényleg az a legjobb, amikor együtt tudunk zenélni. Akármilyen kicsi a fellépés, akármilyen kis helyen, akárhány ember előtt. Mi szeretjük ezt bevállalni, mert ez az életünk.
Hát remélem, a Fishing összejön! Biztos sokan örülnének nektek! Egyébként hogy szerettek jobban koncertezni? Ha nagy buli van, mint mondjuk az A38-ban, vagy inkább a Nappali-szerű kis klubokban?
Stanfel Péter: Szerintem itt teljesen más az élmény, mert sokkal családiasabb, a nagyobb koncerteken rengeteg az ember, sokkal összetettebb a helyzet.
Springer Márton: Mindkettőnek megvan a maga varázsa. A nagy koncerten ott a színpad- és fénytechnika, a sok ember és tökre bele tudjuk élni magunkat. A kisebb klubokban meg szerintem sokkal jobban el lehet engedni magunkat, mert ott olyan a légkör.
Tim Atkins: A kis klubok annyira jók, mert olyan családiasak és a család fontos. Én imádom ezt! Most Karácsonykor is tök sok időt töltöttem a családommal. (nevet)
Stanfel Péter: Tegyük hozzá, hogy család nélkül most egyikünk sem lenne itt!
Akkor nektek ez inkább kikapcsolódás? Nem is munka?
Horváth Soma: Hát egy koncert abszolút az. A managerünk mondta, hogy a koncerten nekünk az a fizetés, amikor a végén megtapsolnak. A munka része inkább az, amikor be kell ülni a buszba és utazni. Maga a koncert az ilyen kis ajándék.
Springer Márton: Szerintem a zenekari létben a koncert a megnyugvás pillanata, amikor elengedhetjük magunkat. Általában nem a koncertezésről szól egy zenekar élete, hanem csomó konstruktív ötlet kitalálásáról, meg van néhány management dolog, amiben a zenekarnak is részt kell venni. Tehát rengeteg munka van itt.
Mik a terveitek 2017-re?
Horváth Soma: Most van mellettünk egy kiadó és már biztosan lesz munkája…
Springer Márton: Igen, meg szerintem 2017-ben főleg dalokat írunk meg inspirálódunk, és rengeteg klub koncert lesz.
Tim Atkins: Meg én el akarok menni korcsolyázni meg állatkertbe csapatépítésként. Meg egy külföldi koncert jó lenne, kicsit körülnézni Magyarországon kívül is.
Pongor Márton: Legközelebb márciusban a Szenes Klubba jövünk Pécsre. Szóval készüljetek!
