Mohács500 konferencia a legújabb tudományos kutatási eredményeket ismertette, a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága adott otthont a tanácskozásnak, melyen Dr. Rácz András az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára, Dr. Hargitai János országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, Prof. Dr. Font Márta MTA PAB alelnöke, és Prof. Dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora mondott köszöntőbeszédet. Bertók Gáborral beszélgettünk, a Janus Pannonius Múzeum igazgatójával, aki a csatatérkutatásról tartott izgalmas előadást.
A Mohácsi csata helyszínét nagyjából ismerjük, mekkora területről van szó?
Az a helyszín, amit mi azonosítottunk másfél négyzetkilométer. Ezen belül vannak leletsűrűsödések és ritkulások, tehát nem egységes az eloszlás, ez mutatja, milyen intenzitással zajlott a csata.
Ma más szemlélettel végzik a kutatásokat, mint a múlt század ’50-es, ’60-as éveiben? Komolyabb technikai berendezések állnak rendelkezésükre, a légifotózás is sokat fejlődött, ahogy a távérzékelés is.
Hát, ha konkrétan most a csatatér azonosítását vesszük, akkor a fémkeresők tömeges használata vitt előre minket. Illetve az, hogy ezeknek a leleteknek a térképezéséhez sokkal precízebb módszereket alkalmazunk, gyakorlatilag centiméter pontossággal tudjuk lokalizálni a helyszínt. Ez túl is túlmutat a célon, mert szántóföldekről van szó, tehát itt azt a réteget kutatjuk fémkeresővel, amit megbolygatott az eke, többszöri szántáson is átmehetett az évtizedek, évszázadok során a termőföld, de ezek során a leletek nem mozdulnak el lényegesen a helyükről.
A nemzeti emlékezetnek mindig vannak túlzó, rózsaszínes kivetülései, egy-egy majdhogynem vesztes csatából is igyekeznek győztes csatát csinálni, ezek a romantikus hevületű, féltudományos kísérletetek megmosolyogtatók, Mohácsból azért nehéz lenne győztes csatát fabrikálni, viszont mi az, amit ténylegesen meg lehet még tudni? Mit lehet feltárni? Mi az, ami előre viszi a kutatást?
Megjegyzem, hogy hosszú távon azért mi győztünk. Igaz, eltartott 150 évig a dolog, de végül is itt magyarok vagyunk, magyarul beszélünk. Itt vagyunk a Kárpát-medencében. A törökök visszavonultak, de a konkrét csata, az természetesen egy vesztes csata volt, és messzemenő következményekkel járt. Előrehaladás az a kutatásban, hogy magát a helyszínt azonosítani tudjuk, ezzel a módszertannal ezt elérhetjük. A hely fontos. Lehet vitatni, hogy a nagy történeti összefüggések azok, amik igazán fontosak, de mégiscsak ez volt az az esemény, ami egy döntő pontot jelentett a történelemben. Ennek a helyszínnek az azonosítása talán nem felesleges erőfeszítés. A Nemzeti Emlékhely meg fog maradni, valószínűleg a fókuszpontja is ez lesz a Mohács500 eseménysorozatnak, a megemlékezésnek. Én azt gondolom, hogy sok szempontból fontos lenne, hogy megismerjük az egész folyamatot és helyszínt is beleértve. A most folyó kutatás tágabb képet tud majd adni az eseményről.
10-15 ezer halottról lehet olvasni, mekkora a hiányzó tömeg? Hiszen csak néhány tömegsírt azonosítottak.
Igazából pontosan nem tudjuk, hányan haltak meg, tehát itt becslések vannak, legjobb esetben is. Az úgy tűnik, a mostani régészeti és antropológiai kutatások alapján, hogy akik az eddig feltárt tömegsírokban fekszenek, nem az ütközetben, nem a főütközetben haltak meg. De a főütközet halottainak is valahol lenniük kell. Ez a csatatérkutatásnak a másik célja, hogy a csatában elhunyt katonák földi maradványait is megtaláljuk. Nem valószínű, hogy kilométerekre elhurcolták volna a halottakat a csatatérről, feltehetőleg ott temették el őket, ahol az ütközet zajlott. A hadi naplóból tudjuk, hogy a Szultán parancsot adott a halottak eltemetésére. Tehát ezek a halottak is ott vannak eltemetve valahol a csata helyszínén. Tehát a csatateret kell azonosítsuk, ezen belül tudunk elkülöníteni esetleges gócpontokat, ami egyébként már tulajdonképpen meg is történt, akkor tudjuk koncentrálni a tömegsírok utáni kutatást is ezekre a területeken.
A Török-domb fémkeresős vizsgálata.
És mostani tömegsírból kiemelt csontoknak mi lesz a sorsa?
A Szegedi Tudományegyetem Antropológiai Tanszékének munkatársai vizsgálják őket. Itt nyilván az egyik nagyon fontos dolog a mi szempontunkból az, hogy miként haltak meg ezek az emberek, és erre a csontok jó sok esetben adnak támpontot. A korszak emberére nézve is kapunk majd információkat. A betegségeikre is lehet következtetni a csontokból, illetve a különböző csontok kopásaiból, sérüléseiből az egyes emberek életútjára is, illetve hogy milyen tevékenységet folytattak. Illetve a különböző kémiai alapú biokémiai vizsgálatokból pedig a származási helyük irányába is lehet majd információt nyerni. De a DNS-vizsgálatok alapján akár azt is elmondhatjuk majd, hogy vannak-e élő leszármazottaik az adott területeken. Most már elég nagy adatbázisok léteznek ilyen témában.
Az 500. évforduló, 2026 augusztusa vészesen közeleg, amikor nem csak nemzeti, hanem nemzetközi szintű megemlékezés lesz Mohácson, a törökök biztos itt lesznek, meg a lengyelek, és a környező országokból is. Mit lehet addigra befejezni körülbelül ebből a kutatásból, és mi az, ami még visszamaradhat?
Ez egy szélesebb körű esemény lesz, de ennek a megszervezése nem a mi feladatunk, mi a tartalmat fogjuk szolgáltatni hozzá: egy kiállítást. Most látható az, hogy ha megfelelő intenzitással folytatjuk a munkát, akkor komoly tárgyi anyagot tudunk szolgáltatni egy ilyen kiállításhoz. Az egyéb kutatásokhoz a hátteret tudjuk szolgáltatni. És én azt gondolom, ha az erőket koncentrálnánk, és finanszírozást kapna a csatatérkutató projekt, akkor
2026-ig csaknem 100 százalékos pontossággal meg tudnánk mondani, hogy hol zajlott ez az ütközet.
Szisztematikusan végig kell menni a területen, végig kell kutatni, és egyelőre egy csatahelyszínünk van a vizsgált részen. Ha nem találunk többet, mondjuk Mohács és a magyar határ között, akkor valószínűleg nincs miről beszélnünk, ez az a helyszín. Ha találunk, akkor pedig annak a leletanyagát is, a helyszínt is meg lehet vizsgálni, össze lehet vetni a kettőt. Valószínűleg azonosítani lehet annak az ütközetnek is a korát, és akkor lesz egy döntési helyzet. A tömegsírok feltárása is finanszírozási kérdés. Most ezt az egy sírt nagyon sok ember önkéntes munkájával és némi támogatással elvégeztük. Az utána következő tudományos kutatásnak a financiális háttere nagyon kis mértékben biztosított csak. Az antropológusok a fizikai antropológiai vizsgálatokat biztos, hogy el fogják végezni, hogy a nagyobb, költségesebb, DNS és hasonló vizsgálatokra lesz-e mód, az majd kiderül.
És most itt a kutatásban volt olyan lelet, amin ön is meglepődött?
Nem gondoltam volna, hogy például igazam lesz. Tavaly megtaláltam egy puskacső töredéket, amit az előadásomban is említettem, aminek nagyon-nagyon közeli analógiái vannak ebből a korszakból, akkor azt mondtam a többieknek, hogy menjünk már vissza oda, mert szerintem ott lesz a cső másik fele is, és főleg a puska többi alkatrésze. Visszamentünk, nem pontosan ott, de attól nem messzire a cső is előkerült, és megtaláltunk egy alkatrészt, ami lehetne akár ennek a puskának is a része, és nagyon precízen megmutatta, hogy milyen fegyvertípusról van szó.
És ez magyar vagy török puska volt?
Nem tudjuk. Magyarországon akkorra már lőfegyverhasználat igen elterjedt volt, az idejövő zsoldosok jó része is használt puskát. A török oldalról tudjuk, hogy nagyon nagyszámú puska volt, tehát több ezer puskát használtak nagyon profi módon. Az ütközet egyik döntő momentuma is ez lehetett
Az ön pályáján ennél nagyobb jelentőségű dolgok lehetnek még? Maradt még mit kutatni a régióban?
Ezeknek a módszereknek, amit mi is alkalmazunk, távérzékelés, illetve roncsolásmentes régészeti módszerek nagyon ki tudják tágítani a tudásunkat a korábbiakhoz képest. És akadnak még szűz területek ezen a téren, akárcsak a szűkebb pátriánkat nézve is. Úttörők lehettünk például légirégészeti kutatásban. Baranya megyében a 2000-es évek közepén, a Janus Pannonius Múzeum keretei között százas nagyságrendben azonosítottunk új lelőhelyeket, illetve tudtunk információt gyűjteni ismert előhelyekről, ahol csak azt tudtuk, hogy valamifajta lehetőség szóródik egy területen. Légifelvétel kapcsán komplett alaprajzokat kaptunk, akár római villákról például. Úgyhogy, ha ezt a kutatási módszert alkalmazzuk, és szisztematikusan alkalmazzuk, akkor még érhetnek minket meglepetések!
