Tavaly volt 50 éve, hogy végeztek, mégis minden évben évfolyamtalálkozót tartanak. Általában Balatonföldváron jön össze a „pollackos” csapat, három napig együtt „dorbézolunk, kirándulunk”. Székelyhidi Istvánnal, a találkozók főszervezőjével beszélgettünk (ő a címlapfotó közepén látható - a szerk.).
1972-ben végeztek?
Igen, kerek évfordulót ünnepeltünk tavaly. A Pollack Mihály Műszaki Főiskola épületgépész szakán végeztünk.
Milyen ez a munka?
Az épületgépészet nagyon sokrétű, mára inkább specializálódtak egyes irányzatára. Mert ez a szakma felöleli a központi fűtéstől kezdve a vízellátáson, csatornázáson át a légtechnikáig mindent, és akkor a klímát, gázellátást még nem is említettem. Az elmúlt ötven évben akkora változáson ment keresztül ez a terület, hogy az ifjabb kollegák próbálnak egy-egy szakirányra koncentrálódni. A tervezésben, a gyakorlatban, a műszaki kivitelezésben és az ellenőrzésben is otthon kell lennie az illetőnek, aki épületgépészként dolgozik.
Ön milyen tevékenységet végzett?
Én még az összes szakterületen dolgoztam, most, a nyugdíj mellett már csak a gázellátási feladatokkal foglalkozom: szárítók, kazánházak részére készítek gázellátási terveket. Szállodák kazánházait is vállalom. De már tényleg csak a gáz területére koncentrálok, mert a többi már nagyon munkaigényes nekem.
A csapat ötven év után hogyhogy összejár?
Mi még Budapesten kezdtünk másfél évig, de amikor leköltöztünk Pécsre, akkor kovácsolódott össze az évfolyam. A villamos szakon végzettekkel is jó kapcsolatot tartunk.
Mi történik ilyenkor? Három nap már lakodalomból is sok!
Az évenkénti bulinál mindenki hozhatta a saját borát, pálinkáját. Sokan sütöttek sós süteményt… Kiültünk a kertbe, közösen sétáltunk, Balatonföldváron elmentünk, meglátogattuk az elhunyt Meszlényi Zoltán tanár úr házát a sétányon, és megemlékeztünk róla. Hajózni is szoktunk, ott a Hatlépcsős étterem, ott eszünk egy jó velős pirítóst… Esténként közös vacsorákat tartunk, kártyázunk. De a legfontosabb, hogy beszélgetünk, felelevenítünk dolgokat, mindenki elmondja mi történt a családjával. Ennyi idő után már a családi történeteket is ismerjük.
A lényeg, tényleg csak az, hogy örülni tudjunk egymásnak.
Egy kikötésünk van a kezdetektől fogva, politikáról szó sem lehet! És ezt mindenki be is tartja. Tudja, ez az iskola nemcsak szakmailag, emberileg is nagyon sokat adott nekünk. Emberségre és gyakorlatra oktattak minket. Sok tanárunk meghalt már sajnos. A kollégiumi életnek köszönhetjük az összetartozást. A mai napig is, ha nagy bánat, vagy öröm ér bennünket, sokszor megosztjuk egymással, különösen akkor, ha az égi tanári karunkhoz kerül valaki közülünk.
Hányan gyűlnek össze általában?
40-45 fő legalább.
Úgy tudom, ön a főszervező, a társaság motorja?
Igen, de szerencsére vannak, akik besegítenek. De én indítom el. Elég nagy munka. Előbb mindenkit ki kell értesíteni, figyelni, hogy leadják-e az igényt a diplomára, szállást foglalni, a vacsorára árajánlatot kérek, beszedem a pénzt… Visszajelzek a foglalásról. Számon tartom, hogy kivel jön a felesége vagy ki érkezik egymaga, a szobákat összekoordinálom…
