Mondja magáról Dr. Kovács Árpád, aki nem a szokásos, egyetemi tanársegéd, adjunktus, majd docens s végül egyetemi tanár pályát járta be. Tervezőmérnökként kezdte, majd műszaki egyetemi doktorátust is szerzett. Innen vezetet pályája a pénzügyekhez, az államháztartás működésének kutatásához. Munkásságáról beszélgettünk a díszdoktori elismerése kapcsán, melyre március 16-án került sor.
Miért az ön által képviselt tudományterületet választotta?
A közgazdaságtudomány államháztartási és -pénzügyeket érintő szegmensével foglalkozom. Ennek vagyok a tanára többek között a Szegedi Tudományegyetemen. Ebben a minőségemben kerültem kapcsolatba a PTE Egészségtudományi Karával. Tudja, minden évben készül egy kiadvány arról, hogy az országban lévő kórházak, gyógyszergyártók és szakorvosi klinikák milyen teljesítményt mutatnak - ennek a mind kiterjedtebb nemes vetélkedésnek a zsűrijét én szoktam vezetni. A tudományos életből pedig azok a szegmensek érdekesek számomra, ahol közvetlen gazdasági érdekeken túl az ember, az ember, a társadalom élete jelenik meg. Úgy vélem, hogy a tudomány modelljei nagyon érdekesek és csodálatosan matematizálhatók, aztán rájövünk arra, hogy az ember érzelemvilága, akarata, beidegződései is nagy szerepet játszanak a történésekben. Mondhatjuk, az érdek, az érték és az érzelem együtt befolyásolják életünket, így a pénzügyi folyamatokat is. Mélyen „bele lehet szeretni” ezeknek a kölcsönhatásoknak az elemzésébe, és ennek köszönhetően szinte „örömkatonaként” élni pénzügyek világában, hiszen itt is minden mi magunkról, életünkről szól. Ha így éljük munkánkat, akkor rájövünk, a pénz - ha jól bánunk vele, tiszteljük, de nem bálványozzuk - nem átkozott dolog, hanem sok mindennek építője, gerjesztője, szabályozója, mely egyben kereteket is ad. Ennek a gondolkodásnak, folyamatnak a része talán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karával a kapcsolat, s talán kezdeményezésükre az Egyetem elismerése, a díszdoktorság is, amit nagyon nagy köszönettel és vettem át.
Mi motiválja a kutatásai során?
Az életem ebből a szempontból két vágányon zajlik. Az egyik fontos feladatom a napi pénzügy stabilitása, az államháztartás menedzselésnek a gyakorlata és ennek vetületei. Tulajdonképpen ez hozta magával a másik fő irányt is, az egyetemi oktatást és az kapcsolódó tudományos tevékenységet, melyet 20 éve művelek.
A köszönőbeszédében többször említette a fenntartható fejlődés fontosságát. Az egészségügyi gazdaságtannal kapcsolatban mikor beszélhetünk fenntartható fejlődésről?
Fenntartható fejlődés nélkül az egészséggazdaság tekintetében sem tudna az emberi társadalom építkezni. Fantasztikus a fejlődés az orvostudományban. Ugyanakkor az egészségügyi ellátás területén tele vagyunk olyan feszültséggel, amelye megoldása még messze előttünk van, s hát a munkanélküliség vagy az emberi kilátástalanság is gyakran betegségekben jelenik meg, olyan embereknél is, akik egyébként nem lennének betegek. A tudomány ma már mindent meg tud oldani, a kérdés inkább az, hogy kihez, milyen arányban tud eljutni a segítség. Mindenkinek tudjuk-e biztosítani azt az ellátást, ami az ő emberi életét ki tudja szolgálni? Szolidárisak tudunk-e lenni, úgy építkezni, hogy a fenntarthatóság ne az átlag fenntarthatóságát jelentse, hanem az elesettek felemelését? Ezt finanszírozási összefüggésekbe rakni rendkívüli feladatot jelent. Pécsett ezt nagyon szépen művelik, érdemes kapcsolódni ezekhez a kutatásokhoz és tanulni belőlük.
Milyen kutatást tervez valamit a közeljövőben?
Van egy konkrét kutatás, mely a költségvetést vizsgálja: az orvosi fizetések, az egészségügy finanszírozása, az orvostársadalom megbecsülése az egészségügy helyzetének vonatkozásában. Borzasztóan leegyszerűsítő, ha azt mondjuk, hogy kevés a pénz, hiszen számtalan folyamat vizsgálható ezzel kapcsolatban. A szegedi, kollégáimmal közösen művelt kutatásaimban újabban a társadalmi várakozások politikát, pénzügyeket determináló szerepe jelenik meg, és természetesen ennek is vannak egészséggazdasági összefüggései.
Az ön számára miért fontos a díszdoktori cím?
Mindenekelőtt azért, mert a honoris causa címeket egy ilyen, sokszáz éves hagyományt magáénak mondható egyetemen, mint a pécsi nem protokollból adományozzák, hanem szakmai elismerésként. Az autonóm gondolkodás, a tudomány értékeli a munkánkat, amit csak alázattal és köszönettel lehet fogadni.
