Először is mik voltak a legnagyobb mérföldkövek az életedben?
Pécsett születtem, itt is nőttem fel, és igaz, hogy mindig is vonzott a színház és a filmek világa, mégsem gondoltam, hogy valaha is ezt a pályát kellene választanom. Aztán - miközben a pécsi jogi karon tanultam - bekerültem az egyetemi színházcsoportba, a JESZ-be, és a színjátszás iránti szeretetem ismét felszínre került olyannyira, hogy jelentkeztem is a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Nem vettek fel, de foglalkoztatni kezdett a színészet gondolata, ezért jelentkeztem egy évre egy Egyesült Államokbeli ösztöndíjra. Az év eltelt, de én maradtam, végül megszereztem egy BA diplomát színészetből az Armstrong Atlantic State University-n Savannahban, Georgia államban. Ezután Floridában, Georgiában, és Dél-Karolinában játszottam filmekben, rövidfilmekben, reklámokban, és elkezdtem dolgozni az úgy nevezett demo reel-emen - ami tulajdonképpen a színészek névjegykártyájának tekinthető az Államokban.
Mégis úgy éreztem, hogy még nem vagyok elég képzett, ezért jelentkeztem a neves Royal Central School of Speech and Drama-ra Londonban, ahová - legnagyobb meglepetésemre - felvételt is nyertem, azaz elkezdhettem az MA diplomámat. Majd két év elteltével megszületett bennem az ötlet, hogy Los Angelesbe költözzek, hiszen épp filmtechnikát tanultam. Ott különböző reklámfilmekben szerepeltem, valamint rövid- és játékfilmekben, de a város hangulata hosszútávon nem illett a személyiségemhez, így 2011-ben hazajöttem Magyarországra, ahol magyar és nemzetközi televíziós sorozatokban és rövidfilmekben is játszottam, valamint kapcsolatba kerültem az improvizációs színházzal is, és egy kommunikációs cégnél kezdtem el dolgozni trénerként. Ekkor jöttem rá, mennyire érdekel a ez a fajta tréning és a színházi technikák felhasználása a kommunikációs képességek fejlesztésében. A következő lépés tehát az volt, hogy PhD-hallgatónak jelentkeztem annak érdekében, hogy a skizofréniával élők szociális készségeit fejlesztő eszközöket tanulmányozhassam. Ezért 2016-ban visszaköltöztem Pécsre, és
szoros közreműködésben a Janus Egyetemi Színházzal (JESZ) elindítottam egy angol nyelvű színházcsoportot kifejezetten a külföldi PTE-hallgatók számára.
Itt tartok jelenleg. Kissé eltértem az eredeti színészi pályától, de most úgy érzem, hogy kombinálni tudom az összes érdeklődési körömet, és egyszerre foglalkozhatok velük.
Hogyan kell elképzelni a JESZ-nél folytatott tevékenységedet?
Tulajdonképpen nem a JESZ-nek dolgozom. Teljes munkaidős PhD-hallgató vagyok, aki a kutatásán dolgozik, és a maradék időmben foglalkozom az angol nyelvű csoportommal. A válogatás áprilisban fejeződött be, május legnagyobb részét tréningekkel, gyakorlatokkal, képzési technikák elsajátításával töltöttük, közelebbről megismertük egymást. A Színház igen nagylelkűen próbatermet és adminisztratív támogatást is biztosított nekünk, és remélem, hogy az őszi szemeszterben egy új műsort tudunk előadni a csapattal, melyet én rendezek majd. A csoport még mindig kis létszámú, de tervezem a bővítését, ennek érdekében valószínűleg évente meghallgatásokat fogok tartani, hogy lassan, de biztosan növekedhessünk.
Pontosan mit tanulsz most? Mik a legmeghatározóbb különbségek Magyarország és például az Egyesült Államok között tanulás szempontjából?
A kutatási témámba beletartozik a szociális kommunikáció, a szociális készségek fejlesztése, valamint mentalizációval kapcsolatos kérdések, melynek hihetetlenül gazdag és sokszínű szakirodalma van. Összességében azt mondanám, hogy a mentális betegségekkel kapcsolatos tréningek és a kommunikációs gyakorlatok keresztmetszetével foglalkozom színházi módszertani megközelítésben.
Az igazat megvallva csak a Magyarországon folytatott két év jogászképzésemet és az egy évig tartó pszichológia-tanulmányaimat tudom összevetni az Egyesült Államokbeli BA képzéssel - ezáltal csak egy nagyon szubjektív és szűk összehasonlítási alapom van. Azt tudom mondani, hogy a legnagyobb különbség az osztályok méretében figyelhető meg: az Államokban kis létszámú szemináriumaink voltak, ahol minden névhez egy arc is párosult, míg Magyarországon úgy tapasztaltam, hogy csak egy voltam a sok közül. Ezen kívül, mivel előadóművészetet tanultam, több olyan gyakorlati órám volt, amelyen fel kellett állnunk, és ki kellett próbálnunk néhány dolgot, megfogalmaznunk a véleményünket, és megfelelően kifejezni azt egy kétoldalú kapcsolatban köztünk és a tanáraink között. De szem előtt kell tartanunk, hogy a különböző területek különböző oktatási megközelítést igényelnek, azaz sokszor más működik jól egy színésztanfolyamon, mint egy pszichológusképzésen. Londonban érdekes módon a két megközelítés keverékével találkoztam: gyakorlati órák és egyirányú módszerek váltogatták egymást. Mivel Európából jöttem, az amerikai stílus kissé túl szabad volt számomra, a brit oktatási rendszerben elememben éreztem magam, és sokat fejlődtem. Emellett rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy a Royal Central School of Speech and Drama-n tanulhattam, minden percét élveztem. Az, hogy ugyanabba az intézménybe járhattam, mint Dame Judi Dench, Sir Lawrence Olivier és Carrie Fisher büszkeséggel töltött el, és úgy éreztem, tartozom valahova, arról nem is beszélve, hogy
mikor MA-s hallgató voltam, Kit Harington a Trónok Harcából épp akkor fejezte be a BA diplomáját.
Ez nagyon felemelően hangzik. Ha egy vagy két eredményt, sikert kéne kiemelni az életedből, amire a legbüszkébb vagy, mi lenne az? Szerepeltél a Barátok Köztben, esetleg azt?
Olyasmik jutnak eszembe, mint hogy felvettek az MA képzésre Londonban, mivel csak 12 embert választottak a jelentkezők közül, akik a világ minden tájáról érkeztek. Erre büszke vagyok.
Büszke vagyok arra, hogy bekerültem a doktori programba, és amiatt is szerencsésnek tartom magam, hogy az utóbbi 5 évben rengeteg nemzetközi sorozatban és filmben volt lehetőségem szerepelni. Kis szerepek voltak, némelyik mégis igen nagy kihívást jelentett. A Barátok Közt jó móka volt, hálás voltam, hogy kaptam egy kis képernyőidőt miután épphogy csak hazaköltöztem Magyarországra, és még senki nem ismert, mégsem tartom feltétlenül a karrierem egyik fénypontjának.
Mik a terveid most? Vannak nagy álmaid, amiket szeretnél megvalósítani?
Szeretnék szakértővé válni a területemen, folytatni a gyakorlatokat, fejleszteni az angol hallgatói színházprogramot rövid és hosszú távon egyaránt.
Az angol színház fejlesztése iránt nagyon elkötelezett vagyok, mivel azt hiszem, ez tulajdonképpen egy piaci rés itt Pécsen. Persze a város próbál felzárkózni az igényekhez, és elegendő angol nyelvű csatornát biztosítani a szórakoztatás terén. Az én célom az, hogy hozzátegyek ehhez. Remélem, hogy egyre több idegennyelvű hallgató dönt majd úgy, hogy részt vesz a próbákon, vagy az előadásainkon.
Az érdeklődőknek:
Janus Egyetemi Színház
Zsolnay Kulturális Negyed
7616 Pécs, Zsolnay Vilmos u. 16.
Fekete Judit
juditfekete07@gmail.com
www.juditfekete.com
